A XX. századi történelmünket számos tragédia kövezi. Ezek közül a legnagyobb, legmeghatározóbb minden bizonnyal a második világháború után kiépülő, és 1989-90-ig tartó kommunista diktatúra időszaka.
Most sokan bizonyára sokan felkapják a fejüket, hogy állíthat ilyet bárki, mikor ott volt Trianon. Igen, valóban. 1920-ban Magyarországra erőszakolták a világtörténelem egyik legigazságtalanabb békediktátumát. Elvették ezer éves országunk 2/3-át, magyar családokat szakítottak szét, milliónyi testvérünk került idegen rabiga alá.
Akkor mégis miért a kommunizmust tartom a legnagyobb sorscsapásnak? Először is, ilyen mértékű országrablás nem jöhetett volna létre, ha nincs a hazaáruló Károlyi Mihály, majd az internacionalista Kohn Béla és Lenin fiúi ámokfutása.
Ezen felül pedig, egy történelmi esemény vizsgálatakor nem csak az adott történést érdemes megnézni, hanem annak utóhatásait. Ilyen szemléletben tegyük fel a kérdést: Mi történt Trianon után?
Magyarországot 1920. június 4-én egy elképesztő sokkhatás érte, ám az erre adott reakció megmutatta a magyarság igazi erejét. A nemzet nem omlott össze, éppen ellenkezőleg! Országunk testét megtörték, feldarabolták, ám szívét megacélozták. Arcán haragtól fűtött könnyekkel állt talpra, és bátran kiáltotta az égfelé: „Nem, nem, soha!”
A két világháború közötti időszak igazi államférfiakat adott a nemzetnek, tehetséges, hazájukért aggódó, odaadó emberek álltak az ország élére. Horthy Miklós, Klebelsberg Kuno csak két példa, de a listát a végtelenségik lehetne sorolni. Magyarország gazdasága 10 éven belül talpra állt, az oktatást áthatotta a magas szellemi minőség és a nacionalizmus, a társadalom pedig soha nem látott egységbe kovácsolódott. Egy olyan egységbe, amelyben még a szociáldemokrata és kommunista pártok sem mertek mást követelni, mint „teljes revíziót”, ha nem akarták, hogy fényes nappal lincseljék meg őket az utcán.
Vagyis röviden, Trianon után a magyarság úgy állt talpra, hogy a ’30-as évekre már készen állt visszavenni mindent, amit a tolvajok elloptak tőle. Megalkuvást nem ismerve. Akár fegyverrel is, ha kell.
Mi történt a kommunizmus időszakában?
A háború alatt a legbátrabb, legnemesebb férfiak elvéreztek a fronton, vagy elhurcolták őket Szibériába. Az 1945 után lezajló népbírósági és koncepciós perekben nemzetünk vezetőinek legjavát kivégezték, vagy száműzetésbe vonult. Az ország élére tapasztalat és szakértelem nélküli emberek kerültek, sokszor szó szerint az utcáról összeszedve ültettek őket vezetői pozíciókba.
Az ’50-es évek a Rákosi diktatúra jegyében teltek, éhezés, padlássöprés, vérengzés és terror: Minden, amit egy sztálinista diktatúra nyújtani tud. Furcsán hangozhat, de mégse ez a korszak jelenti az igazi tragédiát nemzetünk szempontjából, hiszen a testi nyomor ezúttal is – mint korábban oly sokszor – csak megerősítette a magyar virtust.
Az igazi katasztrófa 1956 után kezdődött, méghozzá a Kádár-korszakkal. Kádár alatt romlott meg velejéig a társadalom. Átitatta az önzés, az irigység, a korrupció, a „seftelés”, a „kéz kezet mos” elv és nem utolsó sorban ez időtájt alakult ki a szolidaritás teljes hiánya. Ebben az időben teljes tabu övezte Trianon kérdését, a határon túl nem éltek mások csak „románok”, „szlovákok” és „jugoszlávok”. A magyarokat ért inzultusokról pedig még csak beszélni sem szabadott.
Még az elsikkasztott rendszerváltás is ezt a gyáva, megalkuvó mentalitást tükrözi, aminek köszönhetően elmaradt az elszámoltatás, a kommunista vezetők átmenthették vagyonukat, amit később politikai befolyásra válthattak, az egykori ÁVO-s gyilkosok pedig luxusnyugdíjjal élvezhették hátralévő életüket.
Az eszme, ami öröklődik
Ilyen értelemben pedig a kommunizmus nem bukott meg. Egyfelől azért nem, mert az a méreg, ami a diktatúra alatt a lelkekbe ivódott, a mai napig rombolja társadalmunkat. Mondhatni, a Kádár-rendszer elbukott, de a szellemisége megmaradt, s apáról fiúra szállva él tovább. Másrészről pedig azért nem, mert maga a kommunizmus sem egy önálló eszme, ami „jött és ment”. Nem a Szovjetunióval kezdődött, nem Lenninnel, de még csak nem is Karl Marxxal.
Első hajtása 1789-ben csírázott ki Franciaországban, a jakobinusok képében. Akkor tombolt először az őrület a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” nevében. Akkor fogalmazódott meg az örök szabály: „A leggyanúsabb az, aki nem gyanús”. Az 1789-ben kezdődő forradalom is olyan hangzatos jelszavak mögé bújt, mint „Köztársaságot!” – ezen jelszó nevében mészárolták le a vezetői rétegeket, hogy aztán az arra érdemtelenek gyakorolják a hatalmat. A hatalmat, ami a gyakorlatban csak pusztítást és végeláthatatlan vérfürdőt jelentett. Kivégzés követett kivégzést, míg a forradalom végül felfalta gyermekeit, ám előtte elpusztított minden hagyományt és tradíciót, meggyalázott mindent, amit az európai ember korábban tisztelt és becsült.
Ezt az eszmeiséget vitte tovább a kommunizmus, ebben a szellemben pusztította a hagyományokat és hirdette az internacionalizmust. Európai bukásuk után az 1789-es méreg, a „Szabadság, egyenlőség, testvériség” hazugsága nem szállt velük sírba, mint ahogyan az internacionalizmus sem. Szellemi (és sok esetben vérségi) örökösei itt vannak velünk, vörös posztójukat hol zöldre, hol szivárványosra, hol lilára mázolták, de az eszmeiség ugyan az.
Jakobinusból kommunista, kommunistából neoliberális lett. A név változott, de a mag, amiből a hajtás fakad, maradt. Éppen ezért, ha felkiáltunk „Soha többé kommunizmust!” az nem a kivénhedt párttitkárokra utal, vagy a vöröscsillaggal szaladgáló tizenéves antifasisztákra, hiszen ezeket nem lehet komolyan venni. Ők egyáltalán nem jelentenek veszélyt, csupán egy letűnt rendszer bohócai. Nem. A „soha többé kommunizmus” valójában az 1789-es eszmeiség teljes elutasítását jelenti, ami a mai napig az egyik legnagyobb fenyegetést jelenti. Létrejötte óta feltett szándéka civilizációink elpusztítása. Ám valódi indítékait mindig hangzatos jelszavak és a humanizmus álarca mögé rejtik, éppen ebben rejlik veszélyessége, mert sokakat képes megvezetni. De minket már nem tévesztenek meg, mi látjuk mi van a maszk mögött.
Vesszen 1789 szellemisége!
Irányi Dániel
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
