1814-ben Döbrentei Gábor ösztönzésére hazafias gondolkodású erdélyi főurak ezer forintot adtak össze egy szomorújátékra, ugyanis egy eredeti magyar színdarabbal szerették volna megnyitni az akkor éppen épülőfélben lévő kolozsvári állandó színházat. E pályázatot az Erdélyi Múzeum nevű folyóirat közölte, mely szerint az a pályamű, mely majd az első díjat kapja, hétszáz forint, az a munka pedig, mely a második díjra érdemes lesz, háromszáz forint jutalomban részesül. A határidőt 1817-ig hosszabbították meg – olvasható a Magyarságkutató Intézet honlapján, Raffay Andrea tollából.
A pályázatra tíz szomorújáték érkezett be, melyek között Katona József, egy már fiatalon is tekintélyes jogtudós Bánk bán című műve is ott volt. Mivel éveken át semmit nem tudott meg arról, mi lett pályaművének sorsa, 1820-ban végleg megunta a várakozást, s kinyomatta kéziratát. Igaz, ennek is volt némi előzménye, hiszen felbuzdulva Kisfaludy Károly sikerein, Katona a székesfehérvári színtársulatnak még kéziratban elküldte drámáját, de a mű színrehozásához a budai cenzúra nem járult hozzá, viszont magát a kinyomatást engedélyezte a cenzor.
Az engedély megszerzéséhez nagy valószínűséggel a fiatalon elhunyt Trattner János Tamás könyvkiadó is hozzájárulhatott, hiszen a Bánk bán első kiadása az ő költségén jelenhetett meg. 1830. április 16-án Katona József, Kecskemét város köztiszteletben álló főügyésze egy, a városban lezajlott hosszú tárgyalás után kiment a teremből egy kis friss levegőt szívni, mikor a szívéhez kapott és holtan esett össze.
A magyar irodalom arcképcsarnokának Katona Józsefről és munkásságáról szóló fejezetében az olvasható, hogy amikor Katonát a város nagy részvéte mellett temették, alig jutott bárkinek is eszébe, hogy ez a főügyész, aki a helybéli takácsmester fiaként a magas közhivatali rangig kitartó szorgalmával verekedte fel magát, ifjúkorában verseket és drámákat is írt, az pedig egyáltalán nem jutott eszébe senkinek, hogy „az oly korán elhalálozott jogtudós a magyar irodalom legnagyobb tragédiaköltője volt, akinek főművéhez hasonlatos nemzeti tragédiát a következő emberöltőkben sem fognak írni”.
De ugyanitt találjuk Katona József életéről és főművéről a szintén utólag beigazolódott másik igazságot: „Jó példázat Katona élete és munkássága arra, hogy aki megelőzi korát, arra kora nem visszhangzik, bárki is légyen ő maga. Katona főműve ugyanis a realizmusba forduló érett romantika remekműve, de abban az időben keletkezett, amikor a romantika még éppen tapogatózni kezd. Társadalomkritikája pedig olyan, amilyet csak a reformkor egészének tanulságai alapján lehetett átélni, de egy évtizeddel a reformkor indulása előtt mondották ki. Ezért volt tragikus Katona József rövid élete.”
S valóban, a szerző életében a Bánk bán hiába jelent meg könyv alakban, azt kezdetben nem nagy példányszámban vásárolták. A mű színpadra kerülését Katona József meg sem élhette, hiszen azt csak három évvel szerzőjének halála után, 1833. február 15-én, Kassán mutatták be először, de a művet még ezt követően is sokáig csak egyes színészek fedezték fel önmaguk számára, jó szereplehetőségként.
Igen valószínű, hogy Melinda szerepét a Déryné Széppataki Rózába szerelmes Katona eleve a színésznőre írta, aki a darab kassai ősbemutatóján értelemszerűen Bánk feleségét alakította. Érdekesség, hogy Déryné akkor már 40. életévében járt, így a darabban szereplő Melinda életkorához képest kicsit idősebbnek számított, viszont egy kortárs, Karacs Teréz visszaemlékezése szerint ennek ellenére is tökéletesen ráillett ez a szerep: „…gyönyörű szemei mindig üdeséget kölcsönöztek arcának, s könnyed tagmozdulatai még később is ifjúnak tüntették fel.” Az első Bánk bán Bartha János volt, Getrudist a korabeli vándorszínészet híres tragikája, Kántorné Engelhardt Anna alakította.
A kassai ősbemutató további érdekessége, hogy annak ránk maradt egyetlen dokumentációja egy Kassán nyomtatott színlap, melyen eredetileg 1833. február 16-a szerepel, viszont a 16-i dátum ceruzával 15-re lett javítva rajta, mivel abban az évben február 16-a szombati napra esett, s ez volt a nagyböjt előtti utolsó báli lehetőség, „farsang farka”, ami az eredeti időpontot illetően a színlap ajánlásában is szerepel, viszont a kezdetben kitűzött dátumhoz képest később egy nappal előrehozták a darab ősbemutatóját.
Katona József írói elismerése és fölfedezése csak 1839-ben indult meg, mely esztendő márciusának 23. napján a pesti Nemzeti Színház színpadra vitte a Bánk bánt, s az előadásról Vörösmarty Mihály is színi kritikát írt, azonban ő a drámában több negatívumot talált, mint elismernivalót, de hasonló véleményen volt gróf Széchenyi István is, aki kimondottan káros műnek tartotta Katona drámáját.
Az 1839 és 1845, valamint 1849 és 1858 között betiltott Bánk bán értékeit valójában csak 1845-ben kezdték el észrevenni, viszont a cenzúra akkoriban is megszabta, hogy szövegéből mennyi legyen előadható. Csonkítatlanul 1848-ban játszották először, viszont azt követően ismét hosszú ideig „gyanús” darabként tartották számon, és a színházat, irodalmat tekintve is csak majd a kiegyezés után foglalhatta el megillető helyét Katona József műve. A szerző halálától számolva közel negyven évet kellett arra várni, hogy egyik legjobb történelmi tragédiánk bekerüljön a magyar irodalmi köztudatba. A mű hőseinek összetettségére és mélységeire Arany János elemző töredékei mutattak rá először.
„A Bánk bán legnemzetibb drámáink egyike” – olvasható Pintér Jenő Magyar irodalomtörténetében. A mű történeti hitelességét tekintve, mint például, hogy Bánk valóban részt vett-e Gertrudis királyné meggyilkolásában, vagy pedig, hogy a királyné halálakor nádor vagy bán volt-e, több kérdés és vita merülhet föl, viszont ahhoz, hogy Katona József Bánk bánjának története ma már a magyar nemzeti öntudat, a magyar lélek egyik jelképévé vált, nem fér kétség. Ennek egyik megnyilvánulása, hogy Katona drámáját 1861-ben megzenésítették: Erkel Ferenc Bánk bán című, három felvonásos operájának szövegkönyvét Egressy Béni írta Katona József műve alapján.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
