Rejtélyes körülmények között raboltak el 1964-ben egy újszülöttet egy chicagói kórházból. Chester és Dora Fronczak fiát, Pault egy nővérnek öltözött asszony vitte el az anyja mellől, akinek azt mondta, vizsgálatra viszi a babát – írja a CBS News.
Egy évvel később a nyomozók azt hitték egy talált gyerekre, hogy ő az, visszaadták a házaspárnak, és az ügyet lezártnak hitték. Csak most derült ki, hogy végig tévedésben voltak.
Az ügy még 2013-ban vett új fordulatot, amikor a CBS reggeli műsorában egy férfi arról beszélt, ő az, aki úgy nőtt fel, hogy azt hitte, ő Paul Fronczak. Azt mondta, a szülei azt mondták neki, hogy ő az édesgyerekük, szeretik, és bőven elég ennyit tudnia. Ő azonban felnőttkorában csináltatott egy DNS-tesztet, amiből kiderült, hogy nem az, akinek gondolták.
Az igazi Paul Fronczak Michiganben él és saját felnőtt gyerekei vannak. Ők voltak azok, akiknek idővel meggyőződésük lett, hogy apjuk az elrabolt gyerek, és néhány DNS-teszt elvégzése után kiderült, hogy igazuk van. A férfit, aki anonim szeretne maradni, sokkolta a hír, és egyelőre még nem is találkozott az édesanyjával.
Az FBI néhány éve nyitotta újra a nyomozást az ügyben, nem de akarták kommentálni a legfrissebb fejleményeket.
(444)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!