Számos alkalommal láthattuk már, hogy a ha a Fidesz mond valamit, akkor annak az ellenkezőjét fogja végrehajtani. Pontosan úgy védte meg a magyar munkahelyeket, ahogyan az ország etnikai homogenitását. Már nincs vármegye, ahol ne dolgoznának harmadikvilágbeli importmunkások. Ám azt én se gondoltam volna, hogy a gyermekek védelmében indított (látszat)szabadságharc kommunikációs blöffjét hamarosan a homoszexuális „párok” gyermeknevelési jogának propagandája követi majd. Márpedig a kormányközeli Pesti Srácokon megjelent írásában a megafonos Trombitás Kristóf egy igazi vérliberális érvrendszerével száll síkra a „szivárványcsaládok” megvédése érdekében, ellőve minden közhelyes frázist, melyet főleg a Telex és a 444 kenderfüstös kommentszekciójában olvashattunk korábban.
Trombitás saját bevallása szerint olyan alapelveket vall, melyek „a francia forradalom előtt minden előkelő józannak és normálisnak tartott”. Nos, ez a derék tradicionalista-konzervatívunk, mikor megtudta, a Fidesz „családvédelmi harca” csúcsán több homokos nevel gyereket, mint korábban bármikor, hamisítatlan kárörömmel nevette képen a balliberálisokat, mondván, lyukra futottak, sőt, egyenesen hazudtak, hiszen szó sincs semmiféle elnyomásról, vagy megkülönböztetésről, mivel a homoszexuálisok boldogan élik világukat. Bizony. Pontosan ugyanarra büszke, mint nyugati kóserkonzervatív elvtársai, mikor azzal hencegnek, hogy regnálásuk alatt a mindenféle kisebbségeknek sokkal jobb sorsuk van, mint a balliberális-globalisták alatt bármikor.
Büszkén el is újságolja a kormánypárti olvasóknak a nagy hírt:
a homoszexuálisok természetesen fogadhatnak örökbe Magyarországon. Ez korábban is így volt, valamint a jövőben sem fog változni.
Majd előveszi a liberálisok második kedvenc értelmetlen műszavát, a „homofóbot”, és kijelenti: ha megtiltanák a homokosok számára az örökbefogadást, az volna „homofób”. Majd hozzáteszi, a magyar kormány (állítólag) a lobbi ellen harcol, „az azonban a legkevésbé sem érdekli és milyen jól is van ez így, hogy adott ember mit csinál a saját hálószobájában”. Személy szerint én úgy gondolom, amennyiben kiskorú gyermekeket is bevisznek abba a hálószobába, akkor a magyar államnak igenis foglalkoznia kellene azzal, hogy ott, abban a hálószobában mi történik, mert itt már messze nem arról van szó, hogy két beteg egyed kiéli sajátságos vágyait.
Az pedig különösen pikáns, hogy Trombitás pont a kormánymédia felületein adhatja tudtára „VV Zsoltinak” is, hogy ha annyira gyereket szeretne a „párjával”, elegendő lenne, ha megindítaná az örökbefogadási eljárást, garantáltan rájuk bízna a magyar állam egy szegény gyereket.
Liberális érvelések tárháza
Trombitás, miután megnyugtatta az aggódó homoszexuálisokat, hogy a kormány szereti őket, és bármikor rájuk bízna egy, akár több, szerencsétlen gyermeket, a kormánypárti lap olvasóihoz fordul, akiket a liberálisok által használt érvek széles tárházával kíván meggyőzni arról, hogy a gyermekeknek mennyire jó helyük is lehet egy azonos nemű „párnál”.
Szerinte egyfelől azokkal az azonos nemű „családokkal” nem lehet mit kezdeni, ahol már van egy örökbefogadott gyerek, „ez van”, abba bele kell törődni, hiszen a megoldás rosszabb lenne a jelenlegi helyzetnél is. (Ez mondjuk igazi, jellegzetesen konzervatív álláspont.) Itt azonban nem áll a megafonos megmondóember. Miután kellőképp ráhangolta olvasóit a már meglévő helyzet elfogadására, az érzékenyítést egy magasabb fokra kapcsolva már arról győzködi a fideszes tábort, tulajdonképpen nincs is gond azzal, ha támogatjuk a „szivárványcsaládokat”, hiszen még két homokosnál is jobb helyen van az a gyerek, mint egy intézetben.
A Fidesznek egyébként 13 éve volt, hogy kezdjen valamit az intézetekkel – amennyi adót lesarcolnak tőlünk minden hónapban, még forrás is lehetett volna rá. Csak a szándék maradt el. Ami azért jó, mert így minden LMBT-lobbista (és ezek szerint szalonkonzervatív megmondóember) most érvelhet azzal, hogy két rossz közül a kisebbik rossz a „szivárványcsalád”.
Ettől függetlenül Trombitás – még – azt hangoztatja, az örökbefogadási procedúrák során előnyben részesítik a normális (a kóserkonzervatív nyelvhasználatban „heteroszexuális”) párokat, ami „helyes”. Noha ő is elismeri, egy gyermek fejlődésének szempontjából jobb egy természetes közeg, mint egy természetellenes – vagy, ahogy ő fogalmaz, egy „kevésbé természetes”.
„De hol van jobb helyen a gyerek? Intézetben vagy homoszexuálisoknál? És bizony ez az a helyzet, amire azt mondom – miközben biztos nem dickensi mára az árvaházak helyzete, de nekem ne mondja senki, hogy ott jó bármilyen gyereknek is, mert kiröhögöm -, hogy minekutána egyáltalán nem biztosított az, hogy heteroszexuálisoknál csak jól járhat a gyerek, hajaj, mennyi példa van erre, akkor mégis mitől lenne az faktum, hogy homoszexuálisoknál csak rosszul járhat?” – húz elő egy újabb liberális érvelést, mintha az, hogy előfordulnak diszfunkcionális családok, és teljesen alkalmatlan szülők legitimálná bármilyen módon az azonos neműek örökbefogadását.
Itt szerzőnk aztán teljesen elszabadul, és a kormánypárti sajtó talán legcsöpögősebb érzékenyítését adja elő, amit akár a 444 vagy a Telex is átvehetne: „Eleve, ki mondja szívére tett kézzel, valószínűleg saját, szerető otthona melegében, hogy bizonyos számú gyerek nélkülözze csak a személyes törődést, nevelést? Ki vindikálhatja magának azt a jogot, hogy évekkel meghosszabbít a legvédtelenebbek számára egy börtönt?” – írja könnyeivel küszködve, aki szerint két apa jobb, mint nulla.
„Fölösleges bármelyik konzervatívnak olyan hülyeségbe ringatnia magát, hogy bizony, a homoszexuálisok, azok valami ellenség. Azért, mert a lobbi, ami valóban ellenség, azt láttatja, hogy csak kirívó elemek vannak – hiszen ez az érdeke -, ettől ez még nem válik igazzá” – teszi hozzá, magasba emelve az elfogadás zászlaját. Végezetül közli:
a szeretetet nem kell magyarázni. Soha, sehol, senkinek.
„A szeretetet nem kell magyarázni” – mondhatná akár a pedofil is, mielőtt bemegy az óvodába…
Trombitás ezt követően hálát ad a magyar szabályozásért, mely lehetővé teszi, hogy az intézetis gyermekek a rideg falak helyett a homoszexuálisok karmai közé kerüljenek. Okfejtése még a Mandinernek is megtetszett, ők is szemlézték.
Mennyiben sérülnek a gyermekek?
A szélsőliberális érzékenyítés közepette „konzervatív” szerzőnk belekezdett egy gondolatmenetbe, melyet sajnos nem folytatott: „a következő kérdés és ez lesz az igazán fogas, jól van-e az úgy, hogy tudvalevőleg lehetnek gyermekek úgynevezett szivárványszínű családban? Mennyiben szolgálja ez az érdekeiket, mennyire sérülhetnek bizonyosok okoknál fogva? Közelítsük meg a gyakorlati tényezőnél” – írja Trombitás, majd egyáltalán nem közelít meg semmit, hanem közhelypuffogtatásokba megy át.
Sebaj, ha ő nem, majd én megközelítem a „gyakorlati tényezőknél”. Noha az lobbi befolyása és agressziója révén valamennyi kutatást ellehetetlenít, valamennyi kutatót egzisztenciális tönkretétellel fenyeget, ennek ellenére mégis készülnek kutatások, melyek azokat a „családokat” vizsgálják, ahol a gyermekeket azonos nemű egyedek nevelik.
A teljesség igénye nélkül pár tanulmány a homoszexuálisokról, melyeket Trombitás Kristóf is elolvashatna, mielőtt a normalitással szembemenő érzékenyítő propagandába kezd. Elsőként egy 2003-as, a Dél-Florida Egyetemről, mely az „LMBT-közösségekben” tapasztalható párkapcsolati erőszakot vizsgálja. Ezt egyébként 2016-ban az amerikai Fort Hays állami egyetem egyik tanulmánya is behivatkozta, mintegy megerősítve a következőket: „Bemutatásra került, hogy a homoszexuális férfiakat a párkapcsolaton belüli erőszak magas arányban sújtja, és hogy ez az AIDS és a kábítószer-fogyasztás után a harmadik legnagyobb probléma.”
Emellett rámutatnak egy korábbi felmérésre (Oatley, 1994), amiben egy 1985-ös női zenei fesztivál leszbikus résztvevőinek 50 százaléka számolt be női partnereik általi erőszak elszenvedéséről. Szintén felhoznak egy másik „formabontó, országos szintű tanulmányt a leszbikus bántalmazásról” 1992-ből, mely szerint a megvizsgált 100 leszbikus csoport 87 százaléka számolt be fizikai vagy mentális abúzusról.
Mentális állapotukat tekintve sincsenek túl fényes helyzetben az „LMBT-közösség” tagjai. Semlyen et al. 2016-os kutatása például arra világított rá, hogy „azon felnőttek körében, akik leszbikusként/homoszexuálisként határozták meg magukat, a közismert mentális betegségek előfordulása nagyobb volt a heteroszexuálisokhoz viszonyítva…” Ez megerősítette egy 2008-as kutatás eredményeit, melyek azt is kimutatták: kétszer annyi öngyilkossági kísérlet fordult elő leszbikus, homoszexuális és biszexuális emberek esetében, a depresszió és szorongásos rendellenességek előfordulása (egy 12 hónapos vizsgált időszakban vagy az egész életre kiterjesztve) legalább másfélszer akkora volt, ahogy az alkohol és kábítószer-függés is. A leszbikus és biszexuális nők voltak kiemelkedően a kábítószer-függésre hajlamosak, miközben az öngyilkossági kísérlet az egész életre kiterjesztett időszakban „kimondottan magas” a homo- és biszexuális férfiak körében volt.
A kutatók arra a következtetésre jutottak:
az „LMBT-emberek” a mentális betegségek, az öngyilkossági hajlam, a kábítószerrel való visszaélés és szándékos önkínzás esetében nagyobb kockázatnak vannak kitéve, mint a heteroszexuális emberek.
Szintén általános jelenség az „LMBT-közösségben” az élvhajhászat és szexuálisan zilált életvitel, ami – ha már a család a propagandisták főbb célpontja – kihathat a gyerekre is, például mert a hedonizmus köthető az úgynevezett gyors élettörténeti stratégiához, melynek jellemzője a gyerekekbe való csökkent energia- és időbefektetés.
De említhetném D. Paul Sullins „Invisible Victims” című kutatását, mely arra jutott, hogy a homoszexuálisok és leszbikusok által nevelt gyermekek körében 92 százalékkal nagyobb az esély a bántalmazásra, 51 százalékkal gyakoribb a depresszió és 72 százalékkal több az elhízott gyerek, mint a normális családok esetében.
Ilyen és ehhez hasonló tanulmányok és kutatások bővebben ITT olvashatóak. Mielőtt a fideszes véleményvezérek elkezdenek a homoszexuális „párok” örökbefogadásáért kampányolni, esetleg Szijjártó a tenyerére írja, hogy „a család az család”, talán elolvashatnának ezekből párat.
Nem jött be az érzékenyítés
Alig, hogy írásomat befejeztem, az eredeti cikk elérhetetlenné vált a Pesti Srácok oldalán. Ennek legfőbb oka alighanem az a felháborodott „kommentcunami”, ami az oldalra és a szerzőre zúdult, miután a jámbor olvasók ráébredtek, nem valamelyik liberális portálra tévedtek fel egy félrekattintás révén, hanem a kormánypárti lapok hasábjain kapják a tömény LMBT-propagandát:
Úgy látszik, a fideszes közönségre ráfér még egy kis érzékenyítés, hogy olyan elfogadóak legyenek a homoszexuális „családokkal”, mint a helyünket átvevő harmadikvilágbeli migránsmunkásokkal. A folyamat jól láthatóan elkezdődött, és a nemzeti máz alól egyre tisztábban rajzolódik ki a pártvezetés és a véleményformálók valódi arcéle.
Gyebnár Dávid
Kiemelt képünkön Trombitás Kristóf, forrás: Facebook
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
