Dr. Borvendég Zsuzsanna tudományos munkáságában történészként már a csúcsra ért, most politikusként is meg akarja mutatni, hogy bármilyen nagy is a feladat, helyt fog tudni állni nemzete szolgálatában. Interjúnkban szakmai múltjáról és az előtte álló nagy kihívásról kérdeztük a Mi Hazánk európai parlamenti listájának harmadik helyén álló jelöltet.
– Tudjuk, hogy a családi háttér meghatározó mindenki életében. Önről mit kell tudni ilyen szempontból?
– 1974-ben születtem Tatabányán – így idén töltöm majd be az ötvenet – egyszerű munkásemberek gyermekeként. Édesapám vasesztergályos, édesanyám fodrász volt, őt azonban leszázalékolták, sokat betegeskedett, viszonylag fiatalon meg is halt. Megromlott egészségi állapota miatt viszont otthon volt, iskola után délutánonként nagyon sok időt tudtunk együtt tölteni, amire szívesen emlékszem vissza.
Szüleim semmilyen társadalmi szerepet nem vállaltak, de rendszeresen figyelték a híreket, édesapám harcos antikommunista nézeteket vallott. Nála ez nem elvi megfontolásból fakadt, sokkal inkább az apja – az én nagyapám – elleni lázadásból, aki viszont nemcsak Komárom tűzoltóparancsnoka, de aktív kommunista is volt. Apám lázadó antikommunizmusából nekem maradt az antikommunizmus, ez a meggyőződés egész életemben végigkísér.
A középiskoláimat Tatabányán végeztem – 1993-ban érettségiztem, tehát már a rendszerváltás után -, majd a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem bölcsészkarára kerültem, ami Piliscsabán működött. Ez az egyetem az egykori szovjet laktanya helyén nyílt, de ekkor még építés alatt állt, így Budapesten kezdtem meg a tanulmányaimat magyar-történelem szakon. Egy év múlva költöztünk ki Piliscsabára, ott végeztem el a bölcsészkart. Azóta is hűséges piliscsabai lokálpatrióta vagyok, évtizedek óta itt élek a családommal, nagyon szeretem ezt a települést.
Harmadéven halasztottam a magyar szakot, mert fülig szerelmes lettem és átmenetileg kevesebb időt tudtam a tanulásnak szentelni. Nem volt rossz döntés, hiszen azóta is boldog házasságban élünk. Amikor folytatnom kellett volna a magyar szakot, úgy döntöttem, inkább valami másba kezdek, beiratkoztam – szintén a Pázmányon – a jogi karra. Így hivatalosan középiskolai történelem tanári diplomám és jogi egyetemi végzettségem van – az előbbit 1999-ben, az utóbbit 2001-ben szereztem meg. 2016-ban pedig megvédtem a doktori disszertációmat történelemből, vagyis megkaptam a PhD tudományos fokozatot.
– Ezek voltak a tanulmányok. Milyen munkahelyi tudományos tevékenységeket végzett?
– A történészi diplomám megszerzése után azonnal kaptam kutatói állást az akkor még Történeti Hivatalnak nevezett állambiztonsági levéltárban. Mellette levelezőn jártam a jogra. Emlékezetes volt ez utóbbinak a befejezése, hiszen pénteken volt a diplomaosztónk, s a következő hét szerdáján már életet adtam első gyermekünknek. Ezután folyamatosan gyesen voltam tíz évig, hiszen még két gyermekünk született. Napjainkban a két nagyobb fiú 23 és 20, a kislányunk 17 éves.
2011. január elsejével tértem vissza a munka világába, ha úgy vesszük kissé túlkoros pályakezdőként. Ekkorra már – az emlékezetes 2003-as Medgyessy botrány miatt – a munkahelyemet is átszervezték, illetve átkeresztelték, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáraként működött. Itt dolgoztam 2019 márciusáig, amikor új lehetőség adódott előttem, hiszen létrejött a Magyarságkutató Intézet, ahová dolgozni hívtak. Itt nagyobb mozgásterem lett, ma is úgy gondolom, jó döntés volt akkor váltanom. Az első négy év alatt úgy éreztem, szárnyakat kaptam a munkámban, engedtek autonóm módon gondolkodni és maximálisan támogattak a szakmai kibontakozásban.
– Önnek a kezdetektől fogva a Kádár-rendszer volt a kutatási területe. Miért ezt a korszakot választotta?
– Az egyetem elvégzése után szívesen foglalkoztam volna a recski kényszermunkatáborral, viszont elmentem szülni, kiesett tíz év, s mire visszatértem dolgozni, az internálások történetét már jórészt feltárták, és megvoltak a téma jeles kutatói. Ellenben a Kádár-rendszerre és a rendszerváltásra még csak akkor kezdett a szakma fókuszálni. Korábban sokan úgy vélték, ez egy unalmas periódusa a történelmünknek, pedig rettenetesen izgalmas a politikai játszmák háttere, a kádári hatalomtechnika felfejtése. Illetve ami talán még fontosabb, hogy az akkori hibás és korrupt döntések következményeit mind a mai napig nyögi az ország, a mai nehéz gazdasági helyzet kialakulásában jelentős szerepet játszottak az akkori összefonódások, vagyonkimentések.
– Mikor jelentek meg az első tanulmánya a témában?
– 2014-ben a professzorom, M. Kiss Sándor felkért egy rendszerváltásról szóló tanulmány megírására. A téma rám volt bízva. Találtam egy érdekes történetet a spontán privatizáció időszakából, és érdekelt, hogy kik voltak a főszereplők korábban. Honnan volt lehetőségük arra, hogy 1988-ban, amikor már várható volt a szocialista rendszer bukása, az állambiztonságot felhasználva mentsenek át maguknak tőkét és kapcsolatrendszereket? Így indult. Ebben a témában – a Kádár korszak gazdasági életének visszásságai – mint történész úttörő voltam, azóta rengeteg tanulmányom, könyvem megjelent. Az eladott köteteim száma mára elérte az 50 ezer példányt.
– Ön tehát egy sikeres történész, egy adott korszak legjobb ismerője, most mégis politikai feladatokat vállal a Mi Hazánk felkérésére. Miért?
– Elöljáróban el kell mondanom, hogy nem vagyok tagja a Mi Hazánknak, sőt korábban sem voltam aktív tagja egyik politikai pártnak sem, mert fontosnak tartom az autonóm döntések lehetőségének a megőrzését.
A felkérés nem is igazán nyúlik régre vissza, decemberben, karácsony előtt keresett meg Elnök Úr, és megkérdezte, hogy vállalnám-e azt a megtisztelő feladatot, hogy induljak az EP-lista harmadik – de mivel sem ő, sem Dúró Dóra nem kíván Brüsszelben képviselő lenni –, gyakorlatilag első helyén. A dolog teljesen váratlanul ért, szinte sokkolt, így ez a karácsony most nem az elmélyülésről, hanem a családi körben való töprengésről szólt. Az világos volt számomra, hogyha beleállok ebbe a szerepbe, akkor a történész szakmán belül kapok egy újabb címkét, hiszen egy olyan párt magas szintű felkérését fogadom el, ami nincs hatalmon, hanem ellenzékben politizál. A hatalomhoz való igazodásnak minden időben megbocsáthatóbb a fénytörése.
Mindent átgondolva, az ünnepek után igent mondtam, viszont voltak feltételeim is. Azt kértem, hogy az autonómiám megmaradhasson – ezzel mindenki egyetértett –, másrészt pedig azt, hogy a listán várhatóan befutó helyen szerepeljek. Ez utóbbi sem volt kérdés, hiszen éppen így kértek fel. Ezt követően elindult egy hosszú egyeztetési folyamat a pártvezetés berkeiben, a végleges vezetőségi döntés körülbelül tíz napja született meg, s február 28-án nyilvánosságra is hozták.
– Befutó helyet említett. Mit gondol, milyenek a Mi Hazánk esélyei a június 9-i európai parlamenti választásokon?
– Úgy gondolom – s ezt megerősítik az előjelzések is, tehát reálisnak tekinthető –, hogy legalább két befutó hely az, ami várható, de könnyen lehet, hogy három is összejön. Persze babonából az ember inkább azt mondja, hogy majd meglátjuk, mindenesetre az elkövetkező pár hónapban még nagyon sokat kell mindenkinek dolgoznia a minél jobb eredményért.
De nemcsak nekünk, az egyszerű állampolgárnak is van feladata: el kell mennie szavazni. Én is mint állampolgár természetesen kötelességemnek éreztem, hogy szavazzak, s ezt mindig meg is tettem.
– Eddig kutató történész volt, most politikus is lett. Nem fél a nemtelen támadásoktól?
– Engem a megjelent kutatási anyagaim miatt is értek már támadások, nem mindenki fogadta örömmel azokat a dolgokat, amiket megírtam. Szakmailag lejáratni soha nem sikerült, hiszen minden állításomat forrásokkal is alátámasztottam, így azokat nem lehetett cáfolni, vagy letagadni.
A politikában nem történészként jelenek meg, de ugyanazokat az értékeket fogom képviselni politikusként is, mint eddig. A hitelességem és önmagam megőrzése mindennél fontosabb. Bízom benne, hogy aki eddig az értékválasztásomat és a világnézetemet elfogadta, ezután sem fogja ezeket megkérdőjelezni.
Visszatérve a támadásokra, szerencsére a családom minden erejével kiáll mellettem, s ez nagyon sokat jelent. Tudom, hogy a politikában sokszor alantas eszközökhöz folyamodnak a másik lejáratására, megvallom, nem is magamat féltem, sokkal inkább a családomat, főleg a kislányomat, aki még csak 17 éves.
– Ön pártonkívüliként szerepel a listán. Nem gondolkodott a tagságon?
– A Mi Hazánk értékválasztása, politikai programja számomra teljesen elfogadható, azzal azonosulni tudok. Nyilván ezért is vállaltam a felkérést, de ez nem jelenti egyúttal azt is, hogy szeretném magamat bekorlátozni. Én egy szuverén, autonóm egyéniség vagyok történészként is, úgy érzem, ha tagja lennék bármely pártnak, akkor ez csorbulhatna. Van egy nagyon határozott világnézetem, egy stabil értékrendem, s a lelkiismeretem szerint való döntést előbbre valónak tartom, mint egy adott kérdésben hozott pártutasítást. A saját felelősségem minden egyes döntés, csak akkor tudok a tükörbe nézni, ha ezt a belső énem sugallja. Ez persze nem jelenti azt, hogy adott esetben ez nem cseng össze egy párt döntéshozatalával, de a prioritás mégis az én döntésemé kell, hogy legyen.
Azt is látni kell, hogy míg másoknál az EP-listákat pártkatonák vezetik, és ők utaznak majd ki, addig a Mi Hazánknak volt bátorsága személyemben egy pártonkívülit tenni a befutó helyre – egyébként köztársasági elnöknek is Csath Magdolnát jelölte a párt, aki szintén nem tag –, s ez azt is sugallja, hogy a mi hazánkosok politikai csatározások helyett nemzetegyesítésben, egy nemzeti minimum megvalósulásában gondolkodnak.
– Ha kikerül Brüsszelbe, mi lesz a tudományos munkásságával?
– Nyilván az első időszak nagyon leterhelő lesz, sem Brüsszelben, sem Strasbourgban nem jártam még, azt sem tudom, hol a parlament, és melyik ajtón kell majd bemennem az ülésterembe. De félretéve a tréfát, remélem, egy idő után kialakul a napi rutinom, s lesz időm arra is, hogy a történészi munkámat – ami számomra legkevésbé sem munka, sokkal inkább hobbi, vagy még inkább szenvedély – valamilyen szinten folytassam. Az sem kizárt, hogy mint EP-képviselő lehetőségem lesz az ottani levéltárakban olyan magyar vonatkozású, Kádár-korszakbeli nyugati iratokba betekinteni, amik eddig nem voltak elérhetőek a számomra.
A képviselőség egyébként is meghatározott időre, öt évre szóló feladat, ennek letelte után várhatóan visszatérek a dokumentumok, a levéltári anyagok világába, s ismét történészként élem majd a mindennapjaimat.
– Bár az épületet majd még meg kell keresnie, az azonban már most tudnivaló, hogy jelenleg az EP-ben a képviselők tekintetében globalista túlsúly van. Milyen lesz ott ülni, ha éppen Magyarországot támadják?
– Nincsenek illúzióim, az általam is képviselt nézetek ott mindenképpen kisebbségben vannak. Azonban optimista vagyok, remélem, ez a nyomasztó túlsúly június 9-e után változni fog, hiszen egész Európában előretörőben vannak a szuverenista, nemzeti alapokon nyugvó pártok, közelebb kerülhetünk ahhoz az unióhoz, ami nem az Európai Egyesült Államok, hanem a Nemzetek Európája elvén nyugszik. Bízom benne, hogy emiatt a szuverenista hangok az Európai Parlamentben felerősödnek – az utcán ez már érezhető, gondoljunk csak a közelmúltban több országban is lezajlott gazdatüntetésekre -, és ezáltal ezek a konzervatív erők az Európai Unió bürokráciájára is nyomást tudnak gyakorolni.
Egyébként azt tán kevesen tudják, hogy az EP nem döntéshozó, törvényhozó testület – ellentétben a nemzeti parlamentekkel, például a magyar országgyűléssel –, hanem konzultatív szerv, amely bizonyos eljárásokat kezdeményezhet, de lényegében csak javaslattételi, véleményezési jogköre van. Viszont ez a népszuverenitás megtestesítője az intézményrendszeren belül, vagyis az egyetlen fórum, ahol közvetlenül hallatni lehet az emberek hangját. Ez nagyon fontos egy túlbürokratizált, a valóságtól messzire szakadt apparátuson belül.
– Európai parlamenti képviselőként fontos, hogy tudjon más országbeli képviselőkkel is kommunikálni. Nem lesznek nyelvi nehézségei?
– Angolból és latinból – bár gondolom, ez utóbbi nem lesz a tárgyalások nyelve – van nyelvvizsgám, az angolt történészként is folyamatosan használom. Továbbá a gimnáziumban tanultam franciául – tehát remélem, ez nem lesz gond a számomra.
– Ön mindig is jobboldali gondolkodású ember volt, most viszont nem a konzervatívnak nevezett oldal legnagyobb hazai pártja, hanem a Mi Hazánk mellé állt. Mi ennek az oka?
– A többpárti demokráciának véleményem szerint az a lényege, hogy az embernek legyen választási lehetősége. S ebbe nemcsak az tartozik bele, hogy van a nemzeti jobboldal és a globalista baloldal – számomra természetesen nem kérdés, hogy melyik oldalon állok –, hanem az is, hogy ezeken belül vannak árnyalatok, mi pedig ezekből az árnyalatokból is tudjunk választani.
Az „Egy a tábor, egy a zászló” jelmondat kizárja, hogy észrevegyük azokat az értékkülönbségeket, amik nem csak lehetnek, de meg is vannak – a nemzeti oldalon belül is. Az pedig egyáltalán nem egészséges, alapvetően nem jó, ha valami túl nagyra nő, és mindent egy központból irányítanak. A személyes autonómia, a szellemi integritás és ezáltal az egyéni felelősség, amely a morális korlát alapja, elveszik. Ha megkérdeznék, hogy miért fogadtam el a Mi Hazánk felkérését és miért képviselem őket, akkor azt mondanám, azért, mert kell, hogy ezek az árnyalatnyi különbségek is jól láthatók legyenek. Ezt nem tekintem támadásnak a jobboldali politikai közösség ellen, sokkal inkább egy alternatív lehetőség felmutatásának a választók felé.
Tölgyesi Tibor
Dr. Tóth Máté: Brüsszel a mesterséges intelligenciát is kivonja a nemzeti hatáskörből
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
