A Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentette, hogy 2024. július 1-től már nem lesz kötelező az akciózás az üzletekben – derül ki a Pénzcentrum cikkéből.
A döntést azzal magyarázták, hogy a kormánynak sikerült csökkentenie az inflációt. Az eredeti intézkedés 2023. június 1-jén lépett életbe.
2023 augusztusában a kormány növelte a kötelező akciózás mértékét az 1 milliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőknél, és bővítette az érintett termékkört. Az új szabály szerint 20 termékcsoport esetében a kötelező akció mértéke 10 százalékról legalább 15 százalékra emelkedett a legolcsóbb előző havi árhoz képest. Emellett a kötelező akciózás kiterjedt a korábbi 8 árstopos termékre is, amelyeket beszerzési áron kellett kínálni, hetente legalább 2 ilyen terméket pedig minimum 15 százalékkal olcsóbban kellett árusítani.
A kormány az inflációs folyamatokat, valamint a kapcsolódó intézkedés-rendszert vizsgálva megállapította, hogy a kötelező akciózás elérte célját, ugyanakkor a kiskereskedelmi szereplők közötti fokozott versenyt továbbra is fenn kell tartani, mert az a családok érdekeit szolgálja. A kormány mindezekből következően arról döntött, hogy 2024. július 1-jétől kivezeti a kötelező akciózást, míg a verseny támogatása érdekében folytatja az online árfigyelő rendszer működetését
– áll a közleményben.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!