Készülődjünk: hamarosan sorsfordító döntést kell hozni – Irány a Kelet! címmel jelent meg egy iránymutatónak szánt cikk a Mandineren Ungváry Zsolt tollából. Kétségtelenül érdekes és izgalmas, ugyanakkor teljesen releváns kérdést, felvetést jár körül. De ez nem újkeletű, lényegében teljesen egyidős a magyarság Kárpát-medencei ittlétével. A szerző egyértelmű választ is ad, mégpedig szokatlanul merészen egyértelműt. Elismerve jogos megállapításait, a végkövetkeztetéssel vitába fogok szállni. Lantos János írása a Kuruc.info-n jelent meg.
A jelenleg változások előtt álló világot, s benne Magyarország helyzetét nem kisebb történelmi eseményhez hasonlítja, mint Szent István államalapítása, és a kereszténység felvétele – bár Ungvárynál ez inkább úgy jelenik meg, hogy nyugati orientáció. A kettő volt, hogy ugyanazt jelentette, de volt, hogy nem.
Nem kevesebbet állít, minthogy mi, magyarok mindig is idegenek voltunk itt Európában, a Nyugattól hálát szinte sosem kaptunk, a rokonaink Keleten élnek, és itt az idő, vissza kell térnünk oda, ahonnét jöttünk. S az is elképzelhető szerinte, hogy 800 év múlva ezt az elmúlt ezer esztendőt csak mint lábjegyzet fogjuk jegyezni, ami valahogy úgy vonul be a magyarság történelmébe, mint a sikeretlen nyugati orientáció korszaka, és mellesleg „megtanulhatjuk a kínai jeleket is, 800 év alatt azokat is majd csak a magyar szabályokhoz igazítjuk.” Itt a latin betűk átvétele kapcsán jegyzi ezt meg, melyeket a magyar szabályokhoz igazítottunk egykor.
Itt az idő tehát, hogy olyan horderejű döntést hozzon a magyarság, melyet Szent István hozott, csakhogy most a másik irányba. Elismeri, hogy ez sok belső lelki vívódással fog járni, meghasonulásokkal, de ez lehet a jövő, ez lehet a magyarság érdeke.
A „hogyan” kérdését azonban némileg homályban hagyja. Azért, mert nem is lehet megmondani. Lehet, hogy bizonyos tekintetben össze lehet vetni Szent István korát a maival, de legalább ennyi tényező szól az mellett, hogy nem lehet. Még akkor sem, ha valóban változások, mégpedig nagy változások előtt áll a magyarság. Azonban az elmúlt ezer év nem tehető ilyen módon és ilyen könnyedén zárójelbe. Mert gyakorlatilag ez az a magyarság, amit kézzelfogható módon ismerünk, nem pedig mondákból és krónikákból, melyek jelentőségét éppúgy nem szabad alábecsülni, ápolni és tisztelni kell, de hibás látásmód szembeállítani a kettőt.
Mint ahogy a magyar néplélek állandó kérdése a Kelet vagy Nyugat, sokan előttem, nagy gondolkodók, államférfiak felelték már azt, ez nem vagy-vagy kérdés. Én is ezt vallom. A szintézisen van a hangsúly. Ez a sajátos magyar küldetés.
Mielőtt bárki azzal vádolna, hogy nem értem azoknak az eszméknek a mélységét, talapzatát, melyekből Ungváry és korábban sokan mások is érveltek a „Keletre, magyar” szellemében, ez nincs így. Sőt, a turanizmus mint olyan, számomra is érték. Más kérdés, hogy a turanizmus messze nem egy egységes eszmekör, ezernyi válfaja létezik. Értéknek tekintem a magyarság keleti örökségét és annak ápolását, tisztában vagyok azzal, a honfoglaláskori magyarság antropológiai képlete hogyan nézhetett ki, tudom, hogy a turanoid típusú ember egész Európában csak itt, nálunk fordul elő, és a velük rokon emberek, népek, Ázsiában találhatóak meg a mai napig. De ettől függetlenül azért a kettő nem ugyanaz, tehát nem voltunk sohasem mongoloidok. A magyarság az ázsiai hatások ellenére is europid jellegű népcsalád volt és az ma is. Szerintem nemhogy szégyellni való nincs ázsiai gyökereinkben, hanem büszkének kell lennünk rá. Ettől az a magyarság, ami. Ez tehát teljesen rendjén van, ennek szellemében én például évről évre ki szoktam látogatni a Kurultajra is, amit a cikk írója is pozitív eseményként ír le, csak a következtetéseink eltérőek. Ebből én nem vezetem le, hogy meg kellene tagadnunk európaiságunkat.
Fontos látni, hogy a fő törésvonal nem Kelet és Nyugat között húzódik. Itt most nem aktuálpolitikai síkról mondom ezt, hanem jóval távlatibb, mélyebb, kulturális, történelmi jelleggel. Hanem Észak és Dél között. Ezért nevezhetjük teljes joggal az eurázsiai civilizációt északi civilizációnak, a maga kultúraalkotó népeivel, és láthatjuk, mennyiben tér el ettől az úgynevezett globális dél. De ha már aktuális szálakat akarunk behozni, és megnézni, a Kelet demográfiailag (tehát a magaskultúrát létrehozni tudó népek) hogyan állnak, akkor sajnos ők sem állnak jobban, mint mi, nyugatiak.
Vizsgáljuk csak meg a koreaiakat vagy a japánokat, ők is rossz népesedési mutatókkal bírnak. Ha azonban mondjuk Ungváry úr számára a Keletet az afgánok, pakisztániak vagy a bangladesiek jelentik, ez igen sajnálatos volna, hiszen ők inkább a cigányokkal rokoníthatóak, semmiképpen sem a magyarsággal. De még a törököknél is inkább a kurdok növelik meg a születési rátát, azok a törökök, akik akár antropológiai értelemben is hasonlítanak a magyarokra, szintén fogynak. Érdekesség egyébként, hogy a feröer-szigeteki nyugatiak demográfiai szempontból a szintén magaskultúrának számító koreai, japán, kínai népeknél jobban állnak. Tehát ami a lényeg, a tények egyáltalán nem azt mutatják, hogy a Kelet fel tudná venni a versenyt népesedési szempontból a szapora déli népekkel. Sajnos, teszem hozzá.
Ami kétségkívül egy óriási probléma, ha ránézünk a jelenkori Nyugatra, az az agyakat megfertőző woke elmevírus, az LMBTQ-propaganda, tehát a sátáni, szélsőséges liberalizmus. Ez a fehér ember tragédiája, ez kétségtelen. S mi, magyarok is fehér emberek vagyunk, nem lehetünk méltatlanok őseink emlékéhez, ahogy ők harcoltak mindig az aktuális ellenséggel szemben, akár évszázadokon át a hódító Oszmán Birodalom ellen, így nekünk is kötelességünk ez. Nem szabad feladni! Harcolnunk kell a minden tradíciót elpusztítani igyekvő globalizmus ellen, amely egyaránt hódít Keleten és Nyugaton is, ezt jó, ha tudjuk.
Visszakanyarodván az elmúlt ezer évhez, azt is meg kell említeni, hogy Magyarország akkor volt középkori nagyhatalom, amikor keresztény ország volt. A kereszténység történelmi szerepéről sem ejtett szót a cikk szerzője, pedig tudjuk, hogy a valódi kereszténység nemzetmegtartó erő (demográfiailag is), s éppen az a legnagyobb baja, válsága a katolikus egyháznak, de a protestáns felekezeteknek is, hogy beférkőzött a liberalizmus, de itt szintén azt tudom mondani, hogy tenni kell azért, hogy megtisztítsuk ezektől. Ne feledjük, az egyházat maguk a hívők is jelentik. Mindenkinek van egyéni felelőssége.
Gyakran halljuk – a Mandiner cikkében is olvassuk -, hogy a „Nyugat mindig cserben hagyott minket”, vagy „onnan csak rosszat kaptunk” (ez azért tényszerűen nem igaz, gondoljunk az építészetünkre), s ilyenkor felsorolnak valóban jogos dolgokat, tényleges történéseket. Ezekkel nem lehet vitatkozni. Csakhogy jobb, ha nyitva hagyjuk a kérdést, honnan kaptunk több rosszat, mert vajon ki vonná kétségbe a tatárjárás pusztításait, a 150 éves oszmán-török megszállást, a szintén keletről reánk törő szovjet bolsevizmust? Jött tehát rossz szép számmal innen is, onnan is. De mi következik mindebből?
Nem kevesebb, minthogy azt kell látnunk, történelmi tanulságként leszűrni, hogy a magyar szabadság és függetlenség csak nekünk, magyaroknak fontos. Keleti és nyugati nagyhatalmaknak nem, de ez a természet törvénye is, ezen nincs mit csodálkozni. Nekünk kell érte tenni.
Mi, magyarok tehát európai nép vagyunk, de keleti gyökerekkel, ez a kettősség óriási lehetőségeket rejt magában a jövőre nézve, ha az egypólusú, az Amerikai Egyesült Államok által dominált világrend megdől, épp ez a történelmi küldetésünk, hogy nem kell görcsösen választani Nyugat és Kelet között, mindkét nagy kultúra és civilizáció ott szunnyad lelkünk mélyén. Nekünk az a feladatunk, hogy ezt parazsat felszítsuk, ehhez nem kell „meghasonulnunk”, csupán magyarnak lenni.
Lantos János – Kuruc.info
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
