A kolozsvári Házsongárdi temetőben közel ötszáz első és második világháborús magyar katona sírjára úgy került rá román trikolór, hogy pont a románok ellen harcolva estek el – írja a HVG. Hozzátették, hogy az „emlékezetpolitikai sírrablás” több ponton szerződésszegő, és nem is egyedi eset.
Augusztus közepére kék-sárga-piros színbe öltözött egész Kolozsvár, az elmaradhatatlan EU-s zászlók mellett minden létező villanyoszlopra és lámpára makulátlan tiszta román zászlók kerültek, de még a Daciák antennáit is szalagokkal tűzdelték tele – írja cikkében a HVG, mely a Házsongárdi temetőre is külön kitért.
Az ott található hadisírokra, melyekben a két világháború során elesett magyar honvédek nyugszanak, a Kolozsvári Magyar Napok idején román nemzeti színű szalagokat kötöttek.
Közülük 446 katonát tudott azonosítani a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisír-nyilvántartó adatbázisa név szerint is. Mint írják, az online adatbázisban az elhunytak nagy részénél szerepel a születési hely, amiből kiderül, hogy magyarlakta erdélyi településekről, sőt, jó néhányan a mai Magyarország területéről származnak. Ráadásul a hadisírok mindegyikén magyar név szerepel, valamennyien a Magyar Honvédségben harcoltak mind a két világháborúban – így aztán még nehezebben értelmezhető a sírjaikra helyezett román trikolor.
A lap szerint feltűnő, hogy a Házsongárdi temetőben nyugvó második világháborús halottak túlnyomó része 1944. augusztus vége és október eleje között esett el, tehát az augusztus 23-ai román átállást követő időszakban, amikor a térségben folytak a harcok. A szovjet csapatokat átengedve a román haderő csatlakozott az Erdély elleni támadáshoz. Ezzel összeomlott a Kárpátok mentén húzódó Árpád-vonal, megindult Székelyföld evakuációja. A második magyar hadsereg Maros és Aranyos vonala mögé húzódott vissza védekezni, és Tordánál több hétig tartották fel az ellenséges csapatokat, ezzel megakadályozva, hogy Székelyföldet elvágják Kolozsvár térségétől.
A HVG szerint a rendelkezésre álló adatok arra engednek következtetni, hogy ezen harcok áldozatai közül sokat a Házsongárdi temetőben helyeztek örök nyugalomra. Mire a román–szovjet csapatok elérték Kolozsvárt, addigra a nehezen védhető várost harc nélkül adták fel a magyarok, így az elfoglalása nem járhatott jelentős román veszteségekkel. Tehát nehezen elképzelhető, hogy magyar hadisírok között sok román katona nyugodna, ennek ellenére a keresztek úgy kaptak román nemzeti színű szalagot, hogy az elesettek túlnyomó része nemhogy román nem volt, hanem pont ellenük harcolt mind a két világháborúban.
(HVG nyomán)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!