A napokban jelent meg egy cikk a szélsőbaloldali Mércén, amely azzal foglalkozott (sajnálkozva), hogy lényegében a Mi Hazánk Mozgalom maradt az egyedüli politikai párt, amelynek kapitalizmuskritikát is megjelenít. E megállapításuk mögött az állt, hogy a régi balliberális pártok (amelyeket lényegében eltüntetett a porondról Magyar Péter színre lépése) is csak tessék-lássék módon álltak bele a kapitalizmusba, rajtuk kívül pedig egy-két apróbb, lényegében marginális baloldali/kommunista csoport maradt, kik antikapitalisták, de nyilvánvaló, hogy az ő válaszaik számunkra teljesen elfogadhatatlanok – fogalmaz szerkesztőségünkhöz eljuttatott véleménycikkében Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke. Az írást alább teljes terjedelmében közöljük.
Még a szélsőbalos Mérce szerint is a Mi Hazánk az egyetlen kapitalizmuskritikus párt idehaza
A Mérce főbb megállapításaira szeretnék reagálni. Ők azt állítják, a Mi Hazánk a kapitalizmus „létét elfogadja, sőt helyesli is”, ami minimum csúsztatás, de sokkal inkább hazugság. Csak először is tisztázzuk, ki, mit ért a fogalmak alatt.
Egyrészt elutasítjuk a szélsőbaloldali, bolsevisztikus modelleket is, amelyet a Mérce tart követendőnek, a magántulajdont értéknek tartjuk, nyilvánvaló, hogy nem államosítanánk ész nélkül, egyébként is tudjuk, hová vezetett ez a 20. században. Tragédiákhoz.
Másrészt azért a kapitalizmus fogalmát is tisztáznunk kell, és azt is szem előtt tartanunk, hogy 2024-et írunk. A globális kapitalizmus működési elve nagyon egyszerű: minél kisebb energia befektetéssel, minél rövidebb idő alatt, minél több profitot állítsanak elő. Ennyi a szempont, nem több, hogy ennek milyen erkölcsi és teljes nemzeteket romba döntő vonzatai vannak, ez a „disznófejű nagyurakat” nem érdekli, a 21. századi globális kapitalizmus – egyébként – a kommunisták által is „megénekelt” történelmi materializmus tökélyre fejlesztett válfaja.
Mert ez a fajta karvalykapitalizmus és a kommunizmus nem éles ellentétei egymásnak, sokkal inkább az érem két oldala. Nem véletlen, hogy a 21. század bolsevizmusa, a „Great Reset” ideológiája, melynek teoretikusa Klaus Schwab is egyfajta hibrid nézetrendszert alakított ki. Ezt nevezzük „marxista kapitalizmusnak”. „Nem lesz semmid, és boldog leszel” – mondják, és ez ismerős már a vérrel áztatott 20. századból, a bolsevizmus is éppígy üzent hadat a magántulajdonnak.
Ez nem csoda, mindkét ideológia hadat üzent Istennek, a nemzetnek és a családnak, szükségszerű, hogy ugyanoda lyukadjanak ki. Mi mindkettőt elutasítjuk.
A fentiekből viszont az tűnik ki, hogy a hiteles antikapitalizmus csak nemzeti alapon gondolható el. Még mielőtt valaki azzal az ellenvetéssel élne, hogy a globalizáció korában nevetséges bezárkózni és szélmalomharcot folytatni a világ nagy folyamataival szemben, annak számára mondom, erről szó nincs. Mert a szuverén nemzetek egymással természetes, hogy együtt kell működjenek, így tudják közösen felvenni a harcot a nemzetközi kapitalizmussal szemben. De tudomásul kell venni, mindig első a nemzet. Előbb leszek szolidáris valamennyi magyar testvéremmel, mint az egyébként szintén a globális kapitalizmus járma alatt nyögő, de teljesen más kultúrkörben lévő ország lakójával, dolgozójával. Ez a természet rendje, és amikor azt feje tetejére akarják állítani (mint a 20. században a kommunisták), az sohasem sikerül.
A nemzeti öntudat erősebb, mint az osztályöntudat (már ha egyáltalán beszélhetünk még ilyenről tisztán manapság…).
Mert amikor egyes, magukat baloldali antikapitalistának tételező egyének (a Mércénél is) arról beszélnek, hogy a hazánkba áramló harmadik világbéli (migráns) vendégmunkásoknak is segíteni kell, szervezni kell őket, akkor újra csak tanúságát adják, hogy mennyire semmit nem jelent számukra a nemzeti hovatartozás, és a vendégmunkások jelenlétének megszilárdításával hosszabb távon nagyon sokat ártanak a magyar dolgozónak. Ez a folyamat lenyomja az amúgy sem magas magyar fizetéseket, elüldözi a magyar munkavállalókat.
Nem mellesleg pont a globális kapitalizmus esszenciáját nem kérdőjelezik meg, hiszen annak „dogmája” a munkaerő szabad áramlása, az olcsó munkaerő behozatala.
A megállapítás mindenesetre helyes, hogy a Mi Hazánk az egyedüli, amely kritikusan szemléli a kapitalizmust, és ezt én teszem hozzá, a Fidesz és a Tisza Párt is neoliberális kapitalista gazdaságpolitikát valósít, valósítana meg, ami nemzeti érdekeinkkel ellenkezik. Ez alatt a politika alatt mi azt értjük, hogy kiszolgáltatják az országot a globális nagytőkének, a Fidesz teljes mértékben elhibázta – az egyébként önmagában helyénvaló – keleti nyitást azzal, hogy ezzel párhuzamosan semmit nem tett az önálló magyar nemzetgazdaság felépítéséért (a magyar kkv-szektor erősítésével, a hazai élelmiszer-feldolgozó ipar felépítésével stb.), s így a nyugati tőkének való kitettségünket kiegészítette a keleti tőkétől való függéssel is. Még kiszolgáltatottabbá téve ezzel Magyarországot.
Szótár szerint a kapitalizmus szabad versenyt jelentene ugyan, de ma Magyarországon nincs szabad és tisztességes verseny a gazdasági életben. A magyar vállalkozások óriási – és mesterséges – versenyhátrányban vannak, az „ősbűn” az elcsalt rendszerváltás utáni szabad rablás (privatizáció). A globális nagytőke és a NER nagytőkéje is éppúgy fojtogatja a magyar kis- és közepes vállalkozásokat.
Ezzel párhuzamosan pedig egyre csorbította a munkavállalói, szakszervezeti jogokat, a Munka Törvénykönyvét az elmúlt években számos ponton módosították, még pedig olyan módon, ami jogokat vesz el a dolgozóktól, és mára gyakorlatilag alig van kimutatható szakszervezeti működés. Ez óriási baj.
Mert erős szakszervezetiség nélkül nem lesz erős képviselete a munkavállalóknak. Gyenge tárgyalópozícióból pedig jelentős béremelés sem lesz, nem fognak javulni a munkakörülmények, és a sor hosszasan folytatható.
A rendszer alapjaival van tehát baj. Eleve a munka fogalmával akadnak problémák ma, mert ha megkérdezünk valakit, mit jelent számára a munka, akkor nagyon sokan – érthető módon – azt vágják rá, „az egy szükséges rossz, amit a megélhetés miatt el kell végeznem”. De semmifajta lelki kiteljesedést nem okoz, mert a jelenlegi rendszer is lélektelen. A pénz az istene. Ezek után nincs sok csodálkozni való azon, hogy miután aktív éveinek jelentős részét, akár több mint 100 ezer órát is munkahelyeiken töltenek életükből a magyarok, egy boldogtalan, depresszív társadalmat „kapunk”. Mi a valódi nemzeti politika tehát, ha nem az, hogy ezen változtatni tudjunk? Ez éppúgy a nemzeti politizálás része, mint a nagyon fontos nemzeti identitást erősítő programpontok. A kettő alkot egy egészet.
Éppen ezért a Mi Hazánk egy olyan eszményért küzd, amely egy organikus társadalmat valósít meg, ahol a munkát hivatásként is meg tudják élni, legyen az akár szellemi dolgozó vagy kétkezi munkás. Ehhez tisztességes fizetésekre, emberhez méltó munkakörülményekre, erős szakszervezetekre van szükség.
A embertelen, lelketlen globális kapitalizmussal szemben az alternatíva tehát csak nemzeti lehet.
(Kiemelt kép: A Wolt székhelye előtti tiltakozás a magyar dolgozók lecserélése ellen)
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
