Megérte szórni a támogatást a német autóiparba: máris módosít tervein a debreceni BWM-gyár, s az autóipar „bizonytalan helyzetére” hivatkozva a tervezetett három modell-sorozat helyett csupán kettőt indít meg a magyar üzemben.
A német BMW Group-nál az a döntés született, hogy a Neue Klasse platformra épülő elektromos modellek közül az új 3-as sorozatot a müncheni főüzemben gyártják, az iX3 és az iX4-es sorozatok gyártása zajlik majd a debreceni gyárban. Ezzel a cég felülírta a korábbi terveket, a 3-as sorozatot lényegében „elvitte” a magyar üzemből és átszervezte a gyártást is – írja a 24.hu nyomán az economix.hu. Az értesüléseket a cég nem cáfolta.
A fentiek viszont azért lényegesek, mert így a gyár kapacitása
az évente előállítandó tervezett 150 ezer autóról 80-90 ezerre csökkenhet a 2020-as évek második felében.
A lap emlékeztet, a BMW 2018-ban jelentette be, hogy a debreceni üzem évente 150 ezer autó előállítására lesz képes, azonban az új döntés miatt a gyár kapacitásának jelentős csökkentésére lehet szükség.
Kiemelt kép forrása: bmwgroup.jobs/hu
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!