A Mi Hazánk elnöke a Facebookon üzent Magyar Péternek, aki bár Lúdas Matyit játszik, a globális mértű „Döbrögiknek” a szolgálója lett.A tiszás politikus ezúttal David Cameron egykori brit miniszterelnökkel találkozott.
„NE FÉLJETEK! – mondja nagyon helyesen Magyar Péter. De miféle Lúdas Matyi az, aki csak a közepes méretű Döbrögikkel (a NER-rendszerrel) szemben bátor, vagy legalábbis hangosan kiabál? Milyen Lúdas Matyi az, aki a hatalmas, a globális méretű Döbrögiknek inkább a szolgálója lesz?” – tette fel a kérdéseket Toroczkai László Facebook-bejegyzésében.
A Bilderberg-csoport tagja Magyar új szövetségese
A Mi Hazánk elnöke annak apropóján írta bejegyzést, hogy Magyar Péter Orbán Viktor régi barátjával, David Cameronnal találkozott kettesben Angliában, erről pedig bejegyzést tett közzé a saját Facebook-oldalán is. Toroczkai szerint ez a találkozó Emmanuel Macron és Ursula von der Leyen után persze nem meglepő. „David Cameron a Bilderberg-csoport tagja (a 2013-as találkozón is ott volt), a globalista pénzügyi elit régi híve. A csatolt képen éppen Bill Gates ajánlgatja” – emelte ki Toroczkai.
Toroczkai László szerint így már érthető, hogy miért nem akart segíteni a politikai cenzúra megszüntetésében a Tisza Párt EP-képviselője, a Meta korábbi jogtanácsosa, Dávid Dóra. „Így az is világos, hogy miért sújt engem ilyen brutális politikai cenzúra a Meta felületein, miközben Magyar “Lúdas Matyi” Pétert politikai színre lépésének első napjától fogva repíti az algoritmus” – írta. Toroczkai a bejegyzést oda is kommentelte Magyar Péter bejegyzéséhez.
Kiemelt kép: Magyar Péter/Facebook
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!