Az Opus Global Nyrt. jelentősen tudott faragni a költségeiből, így a harmadik negyedévben is tovább szárnyalt a vállalat, és a történetében először 449 milliárdos árbevétellel zárt – derült ki a Forbes beszámolójából, melyet a cég közleménye nyomán készítettek.
Alig 9 hónap telt ez az évből, mikor az Opus-csoport már közel 449 milliárdos rekord árbevétellel dicsekedhetett, illetve 30,4 milliárd forintos nettó eredménnyel. Ez egy kicsivel marad csak el a tavalyi eredménytől, akkor az első három negyedévben 30,67 milliárdos nettó nyeresége volt a cégnek.
A nehéz gazdasági körülmények tehát nem érintik a Mészároshoz köthető céget, melynek profitja tovább szárnyal. Ezt a cég szerint azért sikerült elérni, mert hatékonyabban tudtak gazdálkodni, jelentős költségcsökkentéseket tudtak elérni.
A Forbes legutóbbi, a legértékesebb családi cégeket összegző listáján újra a Mészáros-csoport került az élre, Mészáros Lőrinc pedig az első helyen áll a leggazdagabb magyarok listáján.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!