Vendégmunkások behozatala helyett kártalanítást a Covid-diktatúra alatt kirúgott magyar dolgozóknak – mondta TikTok videójában Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke.
– Miközben a kormány a globális nagytőke szolgálatában folyamatosan hozza be a harmadik világbéli vendégmunkásokat Magyarországra, és egyre szorulnak ki a magyar dolgozók a munkahelyekről, addig a Mi Hazánk Mozgalom a magyar embereknek, a magyar dolgozóknak szeretne tisztességes béreket, normális körülményeket, és ennek a szemléletnek része évek távlatából is az igazságtétel – folytatta.
– Ugyanis ma már számos kutatás bizonyítja, hogy a Covid-oltások hatékonysága erősen megkérdőjelezhető, ezért teljesen indokolatlan volt annak idején kirúgni rengeteg magyar munkavállalót csak azért, mert nem volt hajlandó beoltatni magát
– mutatott rá.
– Éppen ezért, Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője a napokban határozati javaslatot nyújtott be a Covid alatt kirúgott magyar munkavállalók kártalanításáért. Jár nekik tehát az igazságtétel, ez is része annak, amit akarunk, hogy rendszerváltást a munka világában, mert mi vendégmunkások helyett a magyar dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülésére építenénk ezt az országot – összegezte.
@mi_hazank_mozgalom #mihazank #mihazankmozgalom #neked #nekedbe #kártalanítás #covid #vendégmunkások #coviddiktatúra #lantosjános @Lantos János
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!A magyar munkavállalók nincsenek tisztában a jogaikkal! (+VIDEÓ)