Egy mihazánkos mondta egyszer, hogy igen szerencsés helyzetben érezhetik magukat a párt szimpatizánsaik és a tagság, hiszen nincs még egy párt Magyarországon, melynek vezetői, ahelyett, hogy saját zsebüket vagy köreik zsebét tömnék, olyan értelmes dolgokra fordítják a forrásaikat, mint pl. a Hungulf, a Pajtárs Mozgalom, vagy a Hazai Vásárok.
Ez a jelenség ráadásul nem csak az országos politikára jellemző, vidéken, a helyi vármegyék és szervezetek vezetői is igyekeznek valamivel megköszönni a tagságnak azt az emberfeletti munkát, amit a nemzet és a mozgalom érdekében végeznek.
Legutóbb a békés vármegyei Geszten tartottak egy kastélylátogatással egybekötött csapatépítést, ahol tárlatvezetővel barangoltak a régmúlt időkben, padlástól a pincéig.
A kétórás látogatást egy közösen eltöltött ebéd követte. A programsorozat itt nem ért véget, a helyi református templom következett, melyet Nt. Nitsch Gábor lelkész, a Geszti Református Egyházközség vezetője – gróf Tisza Ilona férje – mutatott meg.
Külön érdekesség, hogy a Tisza család először a templomot építtette meg és csak azután a kastélyt – derült ki. A grófnőt felkérték, legyen a kastély háziasszonya, ezért két évre hazaköltöztek. Ő és családja is nagy tiszteletnek örvend a helybeliek között, 75. szülinapján (mely éppen a látogatás napjára esett) a kastély dolgozói személyesen is köszöntötték.
A lelkész úrral való beszélgetés után, még sötétedés előtt, a csapat ellátogatott a gúnyhatárhoz, végezetül pedig megtekintették a Tisza-kriptát. A tagok pedig köszönetet mondtak a Mi Hazánk vármegyei elnökének, Földesi Mihálynak a szervezésért és a remek programokért.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!