Immáron harmadik állomásához ért az októberben elrajtolt Hazai Vásár, mellyel a Mi Hazánk célja, hogy ismét összehozza a magyar termelőket és magyar árusokat a magyar vásárlókkal. Csongrád és Mór után a következő helyszín a csonkaország szélén található békés vármegyei Gyula települése volt.
Az előkészületek nem voltak aggodalom- és zökkenőmentesek, pláne annak fényében, hogy a rendezvény előtti napon az évek óta – sajnos – jól megszokott eső kitartóan szakadt, igazi sártengerré változtatva minden zöldterületet. Pedig mennyivel szebb lett volna az első „nem hivatalos adventi vásár”, ha mindent hó borít…
Ám vasárnapra az idő kitisztult, helyenként a nap is kisütött, csak úgy, mint a korábbi állomásokon. Így már végképp nem mondhatja senki, hogy az Öregisten nem szeretné, hogy eme nemes kezdeményezés sikerrel járjon.
A Mi Hazánk Hazai Vásárának egyik sikerét alighanem az bizonyítja, hogy a rengeteg új jelentkező mellett számos olyan árus is akad, aki már az előző két helyszín óta „követi a Csodaszarvast”, s valamennyi településen árul. Ők nem csak a szervezéssel elégedettek tehát, de minden bizonnyal úgy érzik, megéri akár a több órás utazást is a nap.
A szép, napos délelőtt már szépen gyülekeztek az érdeklődők, pangást egyik árusnál sem igazán tapasztaltam a sorokat járva. Árak tekintetében egy, talán maximum két helyet láttam olyat, ami az én pénztárcám kapacitását meghaladta, de ez nem biztos, hogy az eladó hibája. Ezt leszámítva teljesen „korrektnek” mondható árazásokkal találkoztam, egyáltalán nem éreztem úgy, mint mondjuk egy pesti adventi/karácsonyi vásár esetében, hogy az eladók rajtam akarnának meggazdagodni. Igaz, itt nem is euróban voltak az árak megadva, és az árusok sem néztek csúnyán az emberre, ha magyarul beszélt. Mert bizony, itt csak magyar szót lehetett hallani. Ez nem Budapest, hanem a magyar vidék.
És, ha már Békés vármegye, akkor nem maradhatott el a kolbász sem, melyben eme vidék a legjobb az országban. Sőt, a helyiek kifejezett meggyőződése, hogy kolbászt voltaképpen csak ők tudnak csinálni. Ezzel lehet egyetérteni, lehet vitatni, az viszont tény, hogy az ilyen standok környékén olyan illatok keringtek, amelyeknek igen nehéz volt ellenállni. Csak keveseknek sikerült.
A téren egy hatalmas színpadot is felállítottak, a folyamatos programoknak köszönhetően így az is jól szórakozhatott, aki nem is feltétlen akart vásárolni, vagy már végigjárt mindent, ami érdekelte.
Ez nem egy egyszerű vásár, ez demonstráció
A zenés műsorok után a rendezők által felkért vendég, Toroczkai László, mondta el megnyitóbeszédét.
A Mi Hazánk elnöke a Hazai Vásár kapcsán arról beszélt, mikor ezt megálmodta, nem az volt a célja, hogy egy újabb termelői vásárt hozzon létre.
Ez sokkal több annál. Ez egy demonstráció, és egyben országjárás is
– szögezte le. Elárulta, ő maga a Hazai Vásárral együtt, minden vármegyébe el fog jutni, a megnyitó után pedig körbe is néz. (A beszédet követően egyébként tényleg így tett. Toroczkai végigjárta az árusokat, közben kötetlenül lehetett vele beszélgetni. Ő nem szaladt el a választói elől, nem bújt testőrök hada mögé. Ő nem fél az emberektől.)
A pártelnök beszédében kitért arra is, nagyon köszöni minden magyar kis- és középvállalkozónak, hogy a kormány által teremtett mostoha körülmények ellenére is küzdenek, mert itt akarnak élni és megélni. Megígérte, amint Mi Hazánk kormány lesz, a magyar termelőknek sokkal könnyebb dolguk lesz, mint jelenleg. Addig is azt kérte tőlük, tartsanak ki.
Beszélt a magyarságot béklyóba kötő „merjünk kicsik lenni” szemléletről, mely 30-40 éve arról szól, hogy mi gyakorlatilag semmire sem vagyunk képesek, és a legjobb, ha mindent eladunk, kiárusítunk. Ez az öngyarmatosítás óriási károkat okoz mind a magyarok lelkében, mind a nemzetgazdaságban.
Toroczkai szerint ez a mentalitás vezetett oda, hogy mi már jóformán semmit sem termelünk, a multik pedig idehozhatják a silány minőségű áruikat, amiket máshol nem tudnak eladni. Az elmúlt 30 évben oda juttatott minket a politika, hogy már nem is nézzük, milyen vegyszerekkel mérgeznek minket, egyszerűen csak megvesszük a legolcsóbb termékeket a boltokban – mutatott rá. Példának a spanyol import zöldségeket és gyümölcsöket hozta fel, melyet a Spanyolországgal szomszédos Franciaországban már meg sem próbálnak eladni, mert tudják, senki nem veszi a rákkeltő, mérgező szemetüket. Ezért elhozzák Magyarországra.
Méreggel etetnek minket
– jelentette ki, hozzátéve, hogy Európában Magyarország kimagaslik a daganatos megbetegedések és halálozások tekintetében. Erről azonban az elmúlt évtizedekben egyetlen párt sem beszélt, ahogyan a Kisgazdapárt óta a Mi Hazánk megjelenéséig nem volt vidékcentrikus politikai erő sem Magyarországon – mutatott rá a pártelnök.
Toroczkai azt ígérte, ha a magyarok akaratából Mi Hazánk kormány lesz, akkor az eladott, elrabolt kincseinket vissza fogják venni. „Ha szépszóval nem megy, hát majd radikális eszközökkel”.
Toroczkai László megnyitója után következett a kerekasztal beszélgetés, ám a programban nem várt fejlemények miatt rögtönözniük kellett a szervezőknek. Így Földesi Mihály és Gyebnár Dávid mellett az eredeti meghívott helyett Szabadi István lépett a színpadra. Sikerült tehát egy minőségi cserével javítani az eredeti összetételen, és emelni a beszélgetés színvonalát.
A meghívott előadók a magyar termőföldekről, a gazdálkodás problémáiról és nehézségeiről beszéltek, illetve az aszály és éghajlatváltozás jelentette kihívásokról értekeztek. Szabadi pedig kifejtette, a média nem csak a Mi Hazánkat, de a párthoz köthető eseményeket is elhallgatja. Ez a globalista médiumok esetében egyébként azért is meglepő, mert ők előszeretettel támadják a kormányt, gyakorlatilag bármiért. Most pedig itt egy rendezvény, mely rámutat arra, hogy egy „nemzeti kormány” mennyire nem gondolkodik nemzetgazdaságban. Mégsem csapják le a magas labdát.
Szabadi beszédéből megtudhattuk, ahogy ők, úgy a Hazai Vásár is folyamatosan fejlődik. Gyulán volt például az első alkalom, mikor tombolahúzásra is sor került, mind a termelők, mind a vásárlók között értékes ajándékokat sorsoltak ki. A fődíj ráadásul egy ízletes torta volt.
A gyulai helyszín azért is különlegesnek számított, mivel itt nem beszélhetünk sem „csúcsidőről”, sem „holtidőről”. Nem volt a nap folyamán igazán olyan óra, mikor tobzódtak a tömegek, ám olyan sem, mikor alig lehetett látni valakit. Az emberek folyamatosan jöttek, mentek, végig fenntartva egy átlagos látogatottságot. A nap végére több árus is kifogyott termékeiből, s valamennyien megelégedve indultak haza. Búcsúzóul többen reményüket fejezték ki, hogy lesz még hasonló vásár Gyulán, mert szeretnének visszajönni.
Képgaléria:
