A normalitás, vagyis az életünket a teremtés óta mederben tartó norma egyfajta ki nem mondott, évezredek óta öröklött „közmegegyezés” arról, ami mindenkinek megfelel. Nem, ez bizony nem a többség döntése és akarata, mert ez másról szól, magasabb szintről érkezett a „parancs”. A normalitás annak a ténynek az elfogadása, hogy vannak folyamatok, funkciók, melyek az adott módon tudnak úgy működni, hogy az mindenkinek megfelelő legyen. Ezek a normák nem csak az együttélés, hanem sok esetben egyáltalán az élet szabályai, az életé, ami adott esetben ezek nélkül nem is létezhetne.
Ilyen magától értetődő norma az is, hogy gyermek csak egy egészséges fizikai és szellemi síkon nyugvó férfi-női kapcsolatból születhet. Isten így alkotta meg, mert amit létrehozott világ, az egész egyszerűen ezen feltételek, keretek között tud mindenki számára megfelelően, funkcióit betöltően működni. A lázadás, a bűn persze legkésőbb Lucifer bukása óta jelen van a világban. Az azonos neműek kapcsolata természeténél, életellenes jellege miatt egész egyszerűen nem norma, nem lehet tehát normalitás semmi esetre sem.
A homoszexualitás egyértelműen a norma megszegése, a természetes rend és hierarchia, a férfi-női kapcsolatok, voltaképpen az utódnemzés, a család és így az élet továbbörökítése elleni lázadás, amiben nincs (szivárvány) szürke zóna, csak a fekete és fehér, vagyis a szikár tény, a következményekkel együtt.
A világban és Magyarországon az elmúlt hetekben elénk tárult normaszegés, vagyis a kibontakozó pedofilhálózat működése, mely a sátáni elemektől sem mentes (lásd az antifasiszta Egyed András öngyilkosságának körülményeit), egyszerűen nem engedi meg az abban részvevők semmilyen szintű mentegetését. Mert amint azt mondjuk, hogy van ilyen és olyan is, van szürke, fehér és fekete is, hogy van a sötétségük színeinek „normálisan él” árnyalata, mi magunk is a lázadás, a bűn egy apró kis részese leszünk.
Nyílt levél Varnus Xavérnak: a bűn nem pusztán büntetőjogi kérdés
Márpedig aki elfogadja azt, hogy valakik a normalitást és Isten törvényeit csak egy kicsit szegjék meg, az voltaképpen ugyanazt a bűnt követi el, mint aki részt vett a Kolosi-villában szervezett partikon vagy éppen fedezi, mentegeti Varnus Xavért. Azt az orgonaművészt, aki már két évtizede is arról beszélt, hogy harcolt a homoszexuálisok jogaiért – akik aztán nem elégedtek meg, hanem a fiatal fiúkat, sőt, a gyermekeket is akarták beteges vágyaik kiéléséhez.
Hiszen ez egy olyan mélység, amelynek sosincs vége, a normaszegésnek mindig van egy újabb és újabb lépése, amivel távolodni lehet attól, ami a „közmegegyezés” és funkciója szerint is normális.
Az ember esendő, és senki sem tökéletes. Követünk el bűnöket mindannyian, melyek néha nem szándékosak, máskor pedig nagyon is tisztában vagyunk a cselekménnyel, amire készülünk. Azonban törekedhetünk a jóra, törekedhetünk a normák betartására, a normális életre. A törekvésünk mellett pedig kötelességünk felvenni a küzdelmet a létrontás és a normaszegés erőivel szemben, ehhez pedig az egyik legfontosabb rögzíteni, hogy ezeknek a megítélése nem lehet szivárvány-szürke, csakis fekete és fehér.
Szász Péter a Bese-ügy kapcsán: Küzdenünk kell a gonosz ellen! (+VIDEÓ)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
