December 14-én a Lőverekben található emlékműnél emlékezett a Rongyos Gárdára a Légió Hungária.
A mozgalom oldalán közzétett beszámoló szerint Kovacsics Norbert kezdte a felszólalók sorát, miután fáklyák fényénél vonultak a résztvevők a Felkelő emlékműhöz. Beszédét az ország akkori állapotainak ismertetésével kezdte. Majd emlékeztetett, hogy a trianoni diktátum okozta lelki sebek, a korona elértéktelenedése okán megtapasztalt nyomor sem tudta megtörni a nemzetet, hiszen mint mondta, „akadtak olyan fiai a magyar hazának, akik a reménytelenség óráiban sem estek pánikba, nem temetkeztek letargiába és a közönyösség süppedő mocsarát is nagy ívben kerülték.
Ők meghallották a haza segélykiáltását és tétovázás nélkül megragadták, a magyar nemzet kezéből kicsavart véres kardot!”
Hozzátette, hogy ez a harcos mentalitás volt, ami elvezetett a sikeres soproni népszavazásig. „Hálával tartozunk az urnák falai között Magyarországra voksoló polgároknak is, de ezen a napon elsősorban a Rongyos Gárda harcosainak kell köszönetet mondanunk. Ők a vérük hullajtásával tettek tanúbizonyságot hűségükről. A Hűség Napja, az ő napjuk” – emelte ki.
A felkelők harcai nélkül nincs népszavazás
Incze Béla, a Légió Hungária vezetőségi tagja szerint a Hűség Napja egy gyönyörű nap a magyarság számára. „A hűség egy rendkívül fontos szó, amely már az ősi Rómában is komoly jelentőséggel bírt. Innen származik annak a mondásnak is az alapja, mely szerint „a hűség erősebb a tűznél!”. Ezt Sopron a népszavazáskor be is bizonyította” – fejtette ki.
Emlékeztetett, hogy a felkelők harcai nélkül nem jöhetett volna létre a népszavazás,
ennek ellenére „nem csak napjainkban nincsenek eléggé megbecsülve, nem csak napjainkban történik meg az, hogy szavazófülkékre és leadott szavazócédulákra utalnak vissza a történészek és a politikusok. Ez saját korukban is ugyanígy volt.” Majd szellemiségük ismertetésével folytatta, összehasonlítva őket a hétköznapi katonákkal, akik közül sokan letetették a fegyvert, amikor erre szólították fel őket. Míg Incze szerint a felkelőket „mozgatta valami belülről. Számukra a tiltás sem volt akadály, a katonai esküjükhöz ők voltak hűek és ők szolgálták híven a hazát azzal, hogy önkéntesen szerveződő elit alakulatot alkottak, szembeszállva azokkal, akik szerették volna megcsonkítani az országot.”
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Az ateisták profilképei helyett Európa valódi őrzőinek tetteire van szükség