Talán mindannyiunk ismerősi körében megtalálható az a nagy dumás karakter, aki minden sztorira rá tud dobni egy még jobbat, ami mögött persze soha nincsen semmi. A labdarúgás az élet minden területére szolgálhat példatörténetekkel, így a fenti jelenségre is. A brazil „Kaiser” történetéről azonban más sztori is eszünkbe juthat akár.
Carlos „Kaiser” Henrique nevét kevesen ismerik idehaza. Pedig a futballista sokáig a brazil labdarúgás egyik legfényesebb csillagának számított. Pályafutása során a legnagyobb brazil klubokban fordult meg, sőt, még Európában is légióskodott. Pedig nemhogy legfényesebb csillag, de még egy, a hajnali égen rövid csóvát húzó leeső és szétporladó kődarab is alig volt. A fénye is legfeljebb addig a néhány másodpercig tartott, és nem a labdarúgó tehetsége miatt villant fel az sem. Olyat neki ugyanis nemigen adott a Jó Isten, és ez Dél-Amerikában igen nagy probléma szokott lenni, ha az ember „fodbalista” akar lenni.
Hanem a marketinghez korát megelőző módon, ösztönösen értett. Ezrek, tízezrek rajongtak érte, a legnagyobb futballisteneknek kijáró üdvrivalgással fogadta a publikum, amikor valahova leigazolták. A „Kaiser” többször megfordult bő évtizedes pályafutása során hazájában a Botafogoban és a Flamengoban, de magára húzta a Vasco de Gama és a francia Ajaccio mezét is. Pontosabban nem húzta, hiszen 1979 és 1992 között egész egyszerűen nem lépett pályára. A brazil labdarúgás „Császára” a megtévesztés és a nagy duma igazi mestere volt, nem a focié. Mindig talált egy indokot, egy kibúvót, ami megmentette attól, hogy pályára kelljen lépnie – és ezt olyan hatásosan adta elő, hogy a tömegek és a szakemberek is bevették újra és újra és újra…
Persze nem mehetett ez a végtelenségig. Aki ugyanis úgy dönt, hogy a labdarúgás nevű játékból szeretne megélni és annak népes közönségével sztároltatni magát, annak bizony előbb-utóbb bizonyítania kell a pályán is. Persze, egy-két kisebb meccsen lehet sérülést jelenteni, de a nagy téttel bíró mérkőzéseken illik megtisztelni a szurkolókat és játékkal bizonyítani, hogy a belé vetett bizalom sem volt hiábavaló. Kaiser pedig végül nem a focitudásával, hanem a szélhámosságával írta be magát a labdarúgás történelemkönyvébe.
Miért jutott ez a történet most eszembe?A hétvégén időközi országgyűlési választásokat tartanak Tolna megyében. Ezek azok az alkalmak, amikor nem a (manipulált?) közvélemény-kutatások adatait kell megmagyarázni, hanem szembe tud jönni egyfajta valóság arról, hogyan is áll az adott jelölő szervezet. Aki pedig demokráciásat játszik és a választók szeretetére és anyagi támogatására hajt, annak bizony illik „pályára lépnie” és megmutatni, hogy mi is a valós helyzet a képességekkel kapcsolatban. Ezt pedig előbb-utóbb Magyar Péter sem kerülheti el.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
