Az ausztrál szövetségi bíróság döntése értelmében nem vehetett részt a 2022-es Australian Openen Novak Djokovics szerb teniszező, mivel az oltáskritikus játékos nem volt beoltva “koronavírus-fertőzés ellen”. A világ egyik legjobb teniszezőjének számító sportolót emiatt kitoloncolták, és három évre ki is tiltották Ausztráliából, erről ír a GQ-t szemlézve a Telex.
Ráadásul a teniszező szerint még meg is mérgezték. Erről Djokovics a GQ-nak beszélt. Azt mondta, hazatérése után volt néhány egészségügyi problémája, amikről eddig sosem beszélt nyilvánosan. „Igen, nagyon beteg voltam. Olyan volt, mint az influenza, egy egyszerű influenza”, de mivel napokkal később sem tudott kikeveredni belőle, egy sürgősségi orvoscsoport kezelésbe vette, mígnem toxikológiai vizsgálatokra küldték. „(…) felfedezték, hogy nagyon magas a nehézfémek mennyisége szervezetemben.”
A teniszező azt mondta, hogy a vérében magas volt az ólom és a higany értéke is. Ő arra gyanakszik, hogy a melbourne-i szállodában kaphatott mérgezett ételt, szerinte máshol nem volt erre lehetőség. A GQ kereste Ausztrália belügyminisztériumát, ám onnan azt a választ kapták, hogy „adatvédelmi okokból a minisztérium nem nyilatkozhat az egyes esetekről.” A sportoló mindezek ellenére 2024. januárban is ott volt az Australian Openen, akkor szakadt meg elképesztő sorozata, amikor 33 megnyert meccs után veszített rajta.
(Kép: BBC)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!