– Januárban robbant a hír, hogy ahelyett, hogy csökkentenék a szabadon felhasználható diákhitel kamatát, újból megemelik, mégpedig az amúgy is magas 7,99%-ról közel 10%-ra. Mindezt tették – hasonlóan a korábbi kamat emelésekhez – teljesen váratlanul. Ezzel szemben behoztak egy új kamatmentes hitelformát fiatalok számára munkáshitel néven, amely szerintünk támogatandó koncepció, viszont ez nem mehet a még tanuló fiatalok rovására – fogalmazott Pércsi Viktória, a Mi Hazánk Ifjainak alelnöke.
– A diákhitel 1 rengeteg egyetemista számára majdhogynem létszükséglet, hiszen a diákmunkás bérek nem követik az inflációt, az ösztöndíjak pedig évek óta nem növekedtek. Ebből kifolyólag sokan csak ebből tudják finanszírozni a mindennapi életüket. Ennek ellenére 2022 nyarán 1,99%-ról 4,99%-ra, majd 2023-ban 7,99%-ra emelték a kamatát, melyek ellen a Mi Hazánk és a Mi Hazánk Ifjai is tiltakozott – folytatta.
– Fontos ehhez hozzátenni, hogy a jogszabályok tiltják, hogy a Diákhitel kamatjából üzleti haszon keletkezzen, azonban a mostani majd 10%-os kamattal már-már eléri a személyi kölcsönök kamatszintjét. Ezzel további terheket rónak az amúgy is lakhatási és megélhetési válsággal küzdő egyetemista fiatalokra – fűzte hozzá.
– A Mi Hazánk Ifjai szeretné elérni, hogy a szabadon felhasználható diákhitel kamatát csökkentsék újból 1,99%-ra, ugyanis mi támogatni akarjuk a magyar hallgatókat, nem pedig ellehetetleníteni. A folyamatos kamatemelésekkel kapcsolatban pedig még decemberben írásbeli kérdést adtunk be az országgyűlési képviselőinken keresztül a nemzetgazdasági minisztériumnak, melyre továbbra is „kíváncsian várjuk a válaszukat”. Elég volt a fiatalok kihasználásából, őket nem kisemmizni kell, hanem felkarolni – összegezte.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!