Némely ember ugyan kételkedik abban, hogy az állatok is van lelke, mégis vannak olyanok, akik nem csak hisznek ebben, de képesek gyógyítani is az állati lelkeket. Interjúnkban Hirbek Edina kisállat-pszichológussal, a Zöldeb Egyesület vezetőjével készítettünk kétrészes beszélgetést, az első részben munkájáról, a kutyák lelkivilágáról, a kutya és ember kapcsolatáról, az általa vezetett egyesületről olvashatunk.
– Az embereket kezelő pszichológusok az egyetemek pszichológus szakán végeznek, de milyen végzettséggel kell rendelkeznie egy kisállat-pszichológusnak?
– Maga a kisállat-pszichológia nem olyan régen jött be az életembe, s itt a kutyák jelentik számomra a fő vonalat. De ez természetszerűleg adódott abból, hogy jómagam is kutyás vagyok. Egyébként talán sokaknak meglepően hangzik ez az állatpszichológia már nem csak a kutyáknál, macskáknál működik, de például olyan házi kedvenceknél is, mint a nyulak, vagy a kis rágcsálók.
A végzettségemet tekintve egyetemi végzettségem van ezen a területen, de ezt nem Magyarországon szereztem – mivel nálunk ilyen képzés még nincs – hanem az Egyesült Államokban. Ez egy posztgraduális kétéves képzés volt. Én előtte internetes kommunikációt végeztem, amiben pszichológiát is tanultam, így nem volt akadálya a továbbképzésemnek ezen a vonalon.
Egyébként nem tudok róla, hogy valaki Magyarországról hivatalosan elvégezte volna még rajtam kívül ezt az iskolát és megszerezte volna ezt a képzettséget.
– Ön tehát praktizál, de ez egy állatorvos mellett zajló tevékenység?
– Alapvetően nem, de sokszor szorosan együtt dolgozom állatorvosokkal, hiszen gyakran gyógyszeres kezelésekre is szükség van.
Amikor elhatároztam, hogy ezen a pályán fogok dolgozni, alapvetően az volt a számomra fontos, hogy tudjak segíteni a kutyáknak akkor, amikor mentális betegség van a háttérben. Ennek észlelése úgy kezdődik általában, hogy a gazda viselkedészavarokat észlel a kutyán. Elviszi egy trénerhez, aki egy olyan problémát, ami mondjuk a lemozgatás hiányából adódik azt meg is tudja „gyógyítani.” Vagyis amikor nincs mentális betegsége, vagy lelki sérülése a kutyának, akkor egy ilyen dolgot a trénerek nagyon egyszerűen meg tudnak oldani.
Csak mi van akkor, amikor már nem ez a helyzet, és a tréner bevonása után sem változnak a dolgok? Ekkor találnak meg engem a gazdák, hogy segítsek. Az esetek nagy többségében hozzám már olyan kutya-gazda párosok kerülnek, ahol több kudarc érte őket, mert nem működtek a hagyományos módszerek, és akkor jönnek el, hogy derítsük ki mi, hogy mi lehet a háttérben. Én tehát a hátteret derítem fel, és a háttérben szüntetjük meg a problémát nem a felszínen. Például ha a kutya látszólag ok nélkül ugat, vagy ássa a kertet, akkor megnézzük, hogy mi van e viselkedések mögött. Nem tüneti kezeléssel gyógyítunk, hanem pontosan azt keressük meg, hogy mi az, ami okozza ezt az egészet a kutyánál. Ezek általában szorongások, félelmek, depresszió. Sajnos vannak olyan betegségek – például egy kényszeres viselkedési zavar – amik már súlyosabb dolgok. Lehet mögötte egy hiperaktivitás, egy ADHD, de akár egy autizmus is. Hiszen bármilyen meglepően is hangzik, léteznek autista kutyák is, amik nemcsak a hallásuk miatt reagálhatnak például rosszul a zajos környezetükre.
– Megjelennek tehát a gazdák a kutyájukkal önnél, a kezelések milyen hosszú folyamatok?
– Ez változó. Van olyan, hogy már az első konzultációnál egyértelműen kiderül az, hogy nem mentális betegség van a háttérben, csak egyszerűen nem jó tréner, nem jó módszer volt, amivel eddig próbálkoztak. De van olyan is, amikor fél év, míg eljutunk az eredményig. Mert nálam az nem megy könnyen, hogy kapásból azt mondjam, hogy akkor gyógyszer kell a kutyának. Addig vannak olyan természetes lehetőségeink, amikkel próbálkozhatunk, és csak a vége az, amikor azt mondom – mondjuk egy depressziónál – hogy itt már nincs más hátra, muszáj gyógyszert kérni az állatnak.
– Tehát a kutyáknak is létezik olyan gyógyszer, mint mondjuk az embereknél a stressz oldók?
– Vannak Ilyenek a számukra is, de ők azért nálunk sokszor érzékenyebbek. Azt mondjuk, a kutyák képesek érzékelni a félelmet az emberen, de ez így nem pontos. A megfelelő hormon kiválasztást érzi a kutya, amit az ember akkor kezd el termelni, amikor fél. Ez nem a verejtékezés szaga, hanem egy hormoné, s alapvetően a kutya ezt érzékeli rajtunk, de ők érzékelik egymáson is. Visszatérve a gyógyszerekre, ezeket a természetes állati folyamatokból vettük át. Mert például az anyakutya azért, hogy a kölykeit nyugtassa – amikor azok még kicsik – termel egy hormont, a feromont. Ma már ezt a feromont képesek vagyunk előállítani mesterségesen is, és tudjuk használni a a kutyáknál kisebb problémáknál. Tehát mondjuk, hogyha egy költözés miatti depresszió jelentkezik egy kutyánál, akkor abban ez nagy segítséget jelenthet.
– Ezt be kell adni az állatnak?
– Nem, ezt például nem beadni kell, hanem ezt maga körül érzi a kutya. Létezik egy nyakörv, amit átitatnak vele, és akkor az egy hónapon keresztül folyamatosan egy jó közérzetet, biztonságérzetet ad. Ez nem egy vényköteles dolog, ezt meg lehet venni a boltokban.
– Nagyon sokan a kutyájukat menhelyekről fogadták örökbe, s ezeknek a mentett kutyáknak általában ismeretlen az előélete. Ez nem akadály egy kezelésnél?
– Nagyon sok a mentett kutya, amiknek az előéletét nem tudjuk, de nyilván ezeket is kezeljük. Ahol a kutya kölyökkora óta a gazdánál van, ott nyilván könnyebb dolgom van olyan szempontból, hogy előre tudom, hogy mire számítsak. Egy mentett kutyánál nem tudom előre, hogy mire számíthatok, de alapvetően néha már annyi elég, hogy tudjuk azt, hogy honnan van mentve a kutya. Információ számunkra, hogy utcáról mentették vagy háztól, városból vagy vidékről, és az ország melyik részéről.
Elmondok egy gyakori problémát, amivel szembesülni szoktunk. Menteni szeretnék az állatot, így felhozzák a fővárosba, az addig egy kis faluban kóborolt kutyát. Ennek a túlélése az volt – akár éveken keresztül – hogy elkerülte az embert és a forgalmas helyeket. Majd bekerül egy számára idegen és félelmetes – autókkal, rengeteg emberrel, szokatlan fényekkel és zajokkal teli – környezetbe. S ekkor azonnal azt várják tőle, hogy a kutya ezt adaptálni tudja, és ráadásul jól adaptálja, és ne egy olyan reaktivitással – akár egyik-másik végletbe esve – hogy állandóan meneküljön vagy folyamatosan támadjon. Az előbbi esetben azt hisszük egy gyáva kutyával, az utóbbinál azt, hogy egy agresszívvel van dolgunk, pedig csak arról van szó, hogy – teljesen érthetően – nem érti azt a világot, ami hirtelen ennyi és merőben szokatlan ingert rakott rá.
– Ha valaki úgy gondolja, hogy öntől kér segítséget, ekkor milyen folyamat veszi kezdetét?
– Azzal kezdem, hogy van egy előzetes felmérés, ez általában egy telefonos beszélgetés, aminél már ki tudom szűrni, hogy ez az eset egyáltalán az én hatáskörömben van-e? S akkor meg is mondom a gazdának, hogy vállalom-e az állatot, igen vagy nem. Ennek ellenére van olyan nagyon sokszor, hogy azt mondják, hogy nem baj, szeretnék, ha én legalább megnézném a kutyát. Ekkor tartunk egy konzultációt, és ennek a végén van egy 100 kérdéses kérdőívem, ami segít feldolgozni dolgokat, rávilágítani kérdésekre, Amikor az ember válaszol 100 kérdésre a kutyája kapcsán, akkor azért az már általában ad egy képet a gazdáról – az ő hozzáállásáról – is, illetve a kutyáról is. Mondom általában, mert volt már olyan, hogy inkább családterápiának éreztem a történetet. Azt szoktam kérni, hogy lehetőleg a családból mindenki legyen ott, mert nem biztos, hogy ugyanúgy látják a kérdést. Olyan is volt, hogy a kétórás konzultációnak szerintem a 80%-a, az inkább párterápia volt, mint a kutyával való foglalkozás. De azért ettől függetlenül nagyon érdekes dolgok is ki szoktak bukni egy ilyen felmérésen. Mondjuk az, hogy, egy felnőtt kutya miért nem akar szobatiszta lenni, vagy éppen miért eszi fel maga után a kakit? S ilyenkor kiderül, hogy hát azért, mert egyszer-kétszer elverték amiatt, hogy odakakilt a lakásban, így nem kell azon csodálkozni utána, hogy a kutya, amikor otthon elvégezte a dolgát, megpróbálja a nyomokat eltüntetni.
– Léteznek olyan kutyák, amiket nem lehet otthon hagyni egyedül a lakásban, mert akkor folyamatosan ugatnak. Erre mondják, hogy ez a szeparációs szorongás, ezzel például mit lehet kezdeni?
– Valóban létezik ilyen. Az nagyon érdekes, hogyha egy kutya így viselkedik – a gazda távollétében fura dolgokat csinál – akkor arra egyből rámondjuk, hogy ez a szeparációs szorongás, holott ez lehet izolációs szorongás, vagy bezártsági szorongás is. Egy konzultáción megnézzük, hogy mi okozza a szorongást? A gazda távolléte, vagy a gazdától való elválás, mert akkor szeparációs szorongásnak hívom. Ha az egyedüllét okozza – tehát ha a gazda elmegy, de valaki ott van vele, és akkor semmi baja – akkor máris nem szeparációs szorongásról beszélünk. Hiszen nem a gazda távolléte okozta nála, hanem az, hogy egyedül van. Vagy éppen a bezártság okozza, az, hogy be van zárva egy térbe, és az ajtónál vagy ablaknál megpróbál kijutni a kutya mindenáron, mert akkor abban a pillanatban már következtethetünk arra, hogy nem színtiszta szeparációs szorongásról beszélünk.
A kérdésre válaszolva, mindegyiken lehet segíteni. Tulajdonképpen ezt úgy kell elképzelnünk, hogy a kutya – pont úgy, mint egy gyerek a szülőjéhez – kötődik a gazdához. Hogy ennek a kötődésnek a milyensége, az hogy alakul – hogy ez egy egészséges kötődés lesz, vagy egy beteges kötődés a gazdához – az már azon múlik, hogy mi hogyan viszonyulunk a kutyánkhoz.
A mentett kutyák esete nagyon érdekes, mert azokat általában nagyon sajnáljuk. Szegénynek – mondjuk – egész életében micsoda sanyarú sorsa volt, és majd most ez megváltozik. Hazavisszük, és ott rontjuk el, ahol csak tudjuk, azzal, hogy megpróbálunk azonnal egy rózsaszín felhőt rakni köré. Felmehet a kanapéra, mellettünk alszik, és mindent-mindent szabad neki. S utána csodálkozunk, hogy elkezd a kutya szorongani attól, hogy nem találja fel magát egyedül, nincs biztonságban, ha egyedül van.
– Ön gazdaként többet is szeretett volna tenni a kutyákért, mint az átlagember ezért létrehozott egy egyesületet, milyen céllal?
– Az egyesületünk neve Zöldeb Egyesület és 2016-ban alapítottuk. A létrehozásának alapvetően az volt az oka, hogy akkor zajlott a Városliget átalakítása, s megdöbbenve észleltük, hogy abban sehol nem szerepelt az, hogy hol lesz hely a kutyásoknak, és mi fog a kutyázással történni a Liget kapcsán. Mint egyesület már le tudtunk ülni a döntéshozókkal egy asztalhoz, és tudtuk képviselni az érdekeinket. A tevékenységünk a Városligettel indult, de mára országossá bővült, itt Budapesten is több kerületi önkormányzattal vagyunk kapcsolatban. Sajnos kormányszinten még nem találtunk tárgyalópartnert, de például az integrált parkok fogalma eljutott az önkormányzatokhoz. Az integrált parkoknak az a lényege, hogy ez egy olyan közterület, ahol kutyásként lehet mások zavarása nélkül kutyázni akár póráz nélkül is.
– De ha jól tudom, a közterületen mindig pórázon kell vinni a kutyát.
– Ez így van, kivéve az arra kijelölt helyeket, így az integrált parkok jelölt térrészein a szocializált, behívható kutyák póráz nélkül sétáltathatók. A gazdák számára fontos, hogy ezeken a területeken, a kutya biztonsággal tud póráz nélkül lenni, nem érheti semmi olyan külső behatás, ami miatt baleset éri, tehát nem megy el autó a közelébe, és még sorolhatnánk. Ezekre a helyekre azért is szükség van, mert a felmérések szerint Budapesten közel nyolcszázezer kutya él, viszont a zöldterület egyre kevesebb, sőt ezekről is egyre több helyen tiltják ki a kutyákat.
Annyira felemás a világunk, ahogy gondolkozik ebben a kérdésben is. Mint egyesület, azt szoktuk megkérdezni, mi az elsődleges ok, ami miatt kizárják egy zöld területről a kutyákat, akkor arra az a válasz, hogy nem szedik fel a gazdák az ürüléket. Erre egyébként van jogszabály, hogy ezt otthagyni tilos, ez egy köztisztasági szabálysértés. De nem ezt akarják behajtani a vétkes gazdákon, hanem engem, a jó gazdát is inkább korlátoznak. A másik indok, hogy ásna a kutya – ami ugyancsak tilos – de hát arra is van egy szabályunk, hogy ez rongálás, és büntethető. Ezek ellenére a kutyásokra megpróbálnak valamit egységesen ráhúzni, generálisan azt mondják, hogy minden kutyás olyan, hogy nem szedi fel az ürüléket, minden kutya ás, tehát mindegyik ki van tiltva.
Amikor azt szoktam kérni, hogy a parkokból és a zöld területekről, ahol le lehet ülni, onnan tiltsanak ki minden 16 és 25 év közötti fiatalt, és hajléktalant mert ők azok, akik ott buliznak, ott beszélgetnek, és szemetet – kólás doboztól kezdve, szotyoláig, csikkekig mindent – hagynak maguk után, akkor furcsán néznek rám. Persze, hogy nem gondolom komolyan, de példaként ugyanúgy megállja a helyét, mint minden kutyásra előítéletesen azt mondani, hogy a közterületi viselkedése biztosan elítélendő lesz, és nem szabálykövető.
Kétrészes sorozatunk első része ezzel zárul, de a folytatásban is sok érdekességet talál majd a városi kutyatartásról az olvasó. Rögtön ott folytatjuk majd, ahol most befejeztük, vagyis miért is kell nekünk az a kutyák által kevésbé kedvelt póráz, emellett többek között a tudatos fajtaválasztás fontosságára is felhívjuk olvasóink figyelmét is.
(folytatjuk)
Tölgyesi Tibor
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Ezentúl az állatkínzók is „számíthatnak” a Betyársereg jelenlétére (+VIDEÓ)
