A 17-18 évesek körében aggasztóan magas azok aránya, akik eredeti biológiai nemüktől eltérőnek vallják magukat – írja cikkében a Guardianra hivatkozva a Mandiner. Hozzáteszik, hogy míg 2001-ben 60 ezerből egy gyerek érezte úgy, hogy nem tud azonosulni saját biológiai nemével, 2021-ben már 1200 gyerekre jutott egy nemi diszfóriában szenvedő, derült ki a háziorvosi nyilvántartásokból.
„Ezek a számok azokat a gyerekeket takarják, akiknél valaha diagnosztizáltak valamilyen nemi diszfóriával kapcsolatos dolgot” – idézi a The Guardian a kutatás társszerzőjét, Tim Doran professzort, a Yorki Egyetem munkatársát. Az utóbbi években egyre több aggodalomra adott okot, hogy egyre többeket utalnak be nemi diszfória miatt a különféle szakszolgálatokra, ezért döntöttek úgy, hogy országos szintű kutatást rendeznek a háziorvosi rendelőkben, ahol mindenki megfordul, nem csak azok, akiket beutalnak.
Főleg a lányok körében terjed az elmebaj
Archives of Disease in Childhood című folyóiratban Doran és munkatársai arról számolnak be, hogy az ország háziorvosi rendelőinek egyötödébe látogattak el 2011 és 2021 között, és összesen 3782 nemi diszfóriás esetet találtak a 18 év alattiak körében.
2011-ben országos szinten összesen 192 nemi diszfóriás gyereket számoltak össze, 2021-re ez a szám 10 ezer fölé emelkedett.
A kutatócsoport megfigyelte, hogy 2015-től kezdődően a diszfória aránya jobban emelkedett a lányok, és az előfordulása 2021-ben már kétszer akkora volt náluk, mint a fiúknál. Doran azt is elárult, hogy a 17-18 évesek körében a nemi diszfória előfordulása 2021-ben körülbelül egy volt a 238-hoz.
Ezért kell a szigorú tiltás
A Mandiner cikke ugyan nem tesz róla említést, de nem nehéz összerakni, hogy a folyamat mögött az LMBTQ-propaganda megállíthatatlannak tűnő terjedése állhat. Ez pedig Magyarországon is érezhetően fokozódik. Ugyan létezik jogszabály, amely elméletben gátolná a gender-propaganda terjedését, a gyakorlatban ez szinte semmit nem ér.
A Fidesz által elfogadott gyermekvédelmi jogszabály ugyanis nem tartalmaz semmilyen szankciót annak megsértése esetére.
Ezért fordulhat elő, hogy a különböző LMBTQ rendezvényeken, mint a Budapest vagy a Pécs Pride, gond nélkül vehetnek részt kiskorúak is, miközben a hazai szervezeteik is szabadon tevékenykedhetnek. Az ellentüntetéseket ezzel szemben folyamatos vegzálások, hatósági ellehetetlenítések jellemzik.
(Mandiner nyomán)
Kiemelt kép: 444.hu
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!