A Fővárosi Főügyészség elutasította azt a panaszt, amely a Lakatos-ügy néven ismertté vált, emberkereskedelem gyanújával folyamatban levő büntetőügy rendőrségi eljárását bírálta. A panasz számtalan súlyos problémára hívta fel a figyelmet: többek közt arra, hogy releváns információkkal rendelkező, megjelölt tanúkat nem idéztek, azt a bejelentést, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy az áldozatot a terheltek megtalálták és fenyegetik, figyelmen kívül hagyták, sőt letagadták, hogy kaptak volna ilyet, a koronatanút nem is helyezték védelem alá. Az ügyészségi határozat mégis csak úgy értékelte azt, mint az eljárás elhúzódására vonatkozó kifogást. Alaptalannak nyilvánította és elutasította. Az ügyben jogorvoslatnak sincs helye.
A dokumentumból több lényeges momentum is kiderül. Például az, hogy Lakatos Márk áldozata kért védelmet a rendőrségtől a kihallgatása során, de azt nem tartották megalapozottnak, ezért elutasították. Zárt adatkezelést viszont nem kért, ezért szerepel a neve az iratokban, amihez hozzá jutottak kihallgatásuk során más érintettek. Felmerül a kérdés, hogy a jogi képviselő nélkül kihallgatott, állami gondozásban felnőtt fiatal amikor így nyilatkozott, tisztában volt-e azzal, mi az a zárt adatkezelés. Vajon felhívták-e a figyelmét arra, hogy amennyiben erre nem tart igényt, úgy a nyomozás végén az iratanyaggal a terheltek is meg fogják kapni nem csak a vallomását, hanem a nevét és lakcímét is…
Október óta nyomoz a IX. Kerületi Rendőrkapitányság, a gyanú emberkereskedelem
Mint ismert, a Lakatos-ügy hónapokkal ezelőtt azzal vette kezdetét, hogy Ábrahám Róbert egy volt intézetis ma már huszonéves fiúval és korábbi nevelőjével videó interjút készített. Az alanyok elmondták, hogy anno, még a Béke gyermekotthonból szexre közvetítették ki a fiút – egy idősebb társa által. Majd a divatguru Batthyány téri lakásához vitték, és ott át is adták neki. Lakatos azért, hogy orálisan élvezkedhetett rajta, egy pár cipőt és némi pénzt adott neki. A srác ekkor 16 éves volt. Mind az érintett fiatal mind a volt nevelő, aki annak erről szóló korábbi beszámolóinak a javítóintézetben tanúja volt, vallomást tettek. Emberkereskedelem gyanúja miatt indult nyomozás, méghozzá a IX. Kerületi Rendőrkapitányság Ifjúságvédelmi Alosztályán.
Hónapok teltek el. Ez idő alatt többen is megszólaltak, többek közt az a férfi, aki 16 évvel korábban élte át ugyan azt, amit a koronatanú. De több állami gondozásban nevelkedett fiatal és gyermekvédelemben dolgozók is megosztottak velünk olyan információkat, amelyekből világosan kirajzolódik, hogy fiatalkorúakra vadászó aberrált homoszexuális férfiak kiszolgáltatott fiúkra vadásznak, akiket közvetítőkön keresztül gyakran állami intézményekből, gyermekotthonokból visznek ki nekik a futtatók. Azt mondják, jól kiépült hálózatok vannak, amelyben a közvetítők ma azok, akik valamikor az áldozatok voltak. Bizonyos nevek közismertek a meleg világban, akik így szereznek olcsón olyan partnert, aki bármire rávehető. Az elmúlt hónapokban több áldozatról és megrendelőről is kaptunk információkat, amelyeket át is adtunk a hatóságoknak.
Valamiért mégis nem csak lassan, hanem értelmezhetetlen módon zajlik a büntetőeljárás. Miközben többeket, akik releváns tanúk lennének az ügyben, meg sem kerestek, nevüket, elérhetőségüket nem kérték, mert ezt szigorúan zárt adatkezeléshez kötöttük. Értelem szerint azért, hogy kilétük később ne legyen ismert esetleges vádlottak előtt. De nem csak ezt a bejelentést, vallomás kiegészítést nem kezelték megfelelően. Azt a bejelentésünket, mi szerint az áldozat, a koronatanú veszélyben van, megtalálta és messenger üzenetekben számonkérte őt az aki anno eladta Lakatosnak, egyszerűen figyelmen kívül hagyták.
Majdnem meghalt az áldozat – önkívületi állapotban rohangált az autópályán
Pedig veszély az volt. Olyannyira, hogy a fiút életveszélyes helyzetből kellett kimenekíteni. Kábítószer hatása alatt, öntudatlan állapotban rohangált az autók között az M6-os autópályán, fél nappal azt követően, hogy arról számolt be, úgy is megfogják találni és inkább ő végez magával. Végül civilek segítségével mi vittük védett házba, ami nem volt könnyű feladat, a legtöbb ilyen intézményt működtető szervezet arra hivatkozott, hogy ilyen nehéz helyzetben a rendőrség kérésére, intézkedésére tudnak helyet biztosítani.
Másnap panasszal éltünk a rendőri eljárással szemben, hosszasan részletezve a fentieket. A Fővárosi Főügyészségnek december elején megküldött e-mailre nem érkezett válasz, ezért a panaszt megismételve benyújtottuk e-papíron a minap. Erre érkezett az elutasító határozat.
Füssy Angéla feljelentő által az eljárás elhúzódása miatt a nyomozó hatóság mulasztásával szemben előterjesztett kifogást – mint alaptalant – e l u t a s í t o m. A határozatot azzal kézbesítem, hogy ellene jogorvoslatnak nincs helye
-áll a dokumentumban.
Két évük van nyomozni, szóval nyugi
Hosszasan foglalják össze, mennyi problémára hívtuk fel a figyelmet, majd megjegyzik, hogy mindezt az eljárás elhúzódása iránti panaszként tudják értékelni és idézik a hatályos jogszabályokból, hogy a nyomozás határideje a gyanúsított kihallgatásától számított két év, szóval bőven jó időben vannak.
Azt is megjegyzik, hogy mivel a nyomozó hatóság álláspontja szerint a feljelentő kifogásában kifejtettek nem állják meg a helyüket, például ő a vallomás alapján már számtalan nyomozati cselekményt lefolytattak, javasolták az egyébként feljelentésként értékelt panasz elutasítását.
A fentiekkel összefüggésben mindenekelőtt szükséges rögzíteni, hogy az eljárás elhúzódása miatt bejelentett kifogás körében nincs lehetőség a nyomozó hatóság előadója vagy közvetlen felettese és a védő között folytatott beszélgetés tartalmának vizsgálatára. Az ügyészségnek azt kell vizsgálnia, a nyomozás iránya, üteme megfelelő-e, nem történt-e törvénysértés valamely, a büntetőeljárási törvény által előírt határidő elmulasztása következményeként vagy egyéb olyan okból, mely a fent idézett törvényi rendelkezések megszegésével a nyomozás indokolatlan elhúzódásához vezet
-írja az ügyészség.
Megjegyzik, hogy a nyomozást alig három hónapja, október 25-én rendelték el, ez idő alatt harmincöt tanút hallgattak ki. A feljelentésekben előadottak felderítése érdekében igen részletes elemző-értékelő- adatgyűjtő tevékenységet végzetek, melynek eredményét rendőri jelentésekben, feljegyzésekben értékelték ki, emellett szakvéleményeket, okirati bizonyítékokat szerzetek be.
A gyanú szerinti emberkereskedő letartóztatva,”vevő” az nincs…
Eredményként értékelik, hogy december 14-én őrizetbe vettek egy férfit – azt a futtatót, aki az áldozat koronatanút átadta Lakatosnak a vallomása szerint – akit azóta letartóztatásba helyetek, sőt a letartóztatását meghosszabbították. Arra azonban nem térnek ki, hogy éppen a letartóztatásról szóló bírósági közleményből derült ki, hogy két olyan áldozat eladásával vádolják, akiket a fiatal férfi kihasznált, sanyargatott, ám akik akkor nagykorúak voltak. Ez pedig azt jelenti, hogy egyik gyanúsítása szerinti tényállás sem vonatkozik az Ábrahám videóban szereplő áldozatra…
A nyomozó hatóság a letartóztatás elrendelése óta eltelt időben is, a soron kívüli eljárás törvényi követelményét maximálisan betartva végzi a nyomozást, a tanúkihallgatások valamint az egyéb bizonyítási eszközök beszerzése egyaránt folyamatos, a nyomozás üteme és iránya is megfelelő
-állítja a Fővárosi Főügyészség.
Azt is hozzáteszik, hogy fel sem merül, hogy a nyomozóhatóság mulasztott volna, például az áldozat védelme kérdésében. Mert bár kért védelmet, zárt adatkezelést nem, és azt akkor elutasították, később több alkalommal is rákérdeztek és úgy nyilatkozott, hogy nincs szüksége védelemre. Ami pedig decemberben az autópályán történt, amely kapcsán a fenyegetettségről a hatóságoknak részletesen beszámoltunk, nem bizonyítható, hogy a nyomozóhatóság mulasztása miatt történt. Idézem:
Semmilyen adat nem támasztja alá azt, hogy a történtek annak következményeként álltak volna elő, hogy a nyomozó hatóság jelen ügyben mulasztott volna.
Lakatos Márk virul és ünnepel, a Batthyány téri lakás már üres és kiadó
Mindeközben Lakatos Márk, akit a mai napig nem gyanúsítottak meg semmivel, nem hallgattak ki, ma már zavartalanul éli az életét. A minap ünnepelte ötvenedik születésnapját, s ez alkalommal ünnepélyesen, csillagszóró ragyogásban jelentette be a közösségi médiába való visszatérését. Batthyány téri lakását, amely a fiatal fiúkkal a bűnös légyottok helyszíne volt az ingatlan.com portálon hirdetik. Kiadó. Havi 700 ezer forint bérleti díjért. Az általa csak szalonnak nevezett, egybenyitott, 168 négyzetméteres luxuslakást rejtő épületet pedig éppen átalakítják.
Csak csendben, magában lamentál az ember, ez meg hogy lehet… Három hónap megfeszített nyomozás, 35 tanú, emberkereskedelem megalapozott gyanúja, egy gyanú szerinti emberkereskedő letartóztatásban, Lakatos meg vígan. Az eladó csücsül, vevő meg nincs? Ki érti ezt?
Vezető kép: Facebook/Lakatos Márk
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!