– Gyakran esünk abba a hibába mi magyarok, hogy elfogadjuk, vagy inkább elhitetjük magunkkal, hogy egy nagy dolgokra képtelen, mindig a sor végén kullogó, a “jól van ez így” és a “nekünk ez jutott” kifejezéseket gyakran ismételgető ország vagyunk. Ezt az “ítéletet” a kommunizmus 40 éve és azóta regnáló kormányok fogadtatták el a magyar emberekkel, amely pszichológiailag rettentően káros hatást okozott hazánknak – írta Binder Csaba, a Mi Hazánk Ifjainak elnöke közösségi oldalán.
– Ezt a rabigát egyszer s mindenkorra le kell vetkőznünk! Magyarország igenis lehet erős, meghatározó, befolyásos, gazdag és boldog. Sutba kell dobnunk a Pató Pál úr berögződést, az “ejj ráérünk arra még” hozzáállást, és radikálisan meg kell változtatnunk a szemléletünket társadalmi és egyéni szinten is. A magyar vállalkozó lehet sikeres, ki tud törni a nemzetközi piacra, ha hagyják és támogatják! A magyar fiatal itthon tud maradni és családot tud alapítani, ha minőségi oktatást kap és nem negyed annyi bért, mint ugyanazért a munkáért Nyugat-Európában – mutatott rá.
– A magyar gazdaság, hazánk adottságait tekintve, lehet európai szinten is kiemelkedő, ha az erősségeinkre, a magyar tudásra, földre és munkaerőre építik. A magyar ember lehet egészséges, ha nem betegítik meg a szupermarketek szemetével, hanem tudatosan étkezik, figyel az egészségügyi prevencióra, ha pedig mégis kórházba kerül, ott normális állami ellátást kap a társadalombiztosításért – folytatta.
– A magyar ember lehet büszke a hazájára, ha nem a politika pöcegödrét azonosítja Magyarországgal, hanem a páratlan kultúránkat, a hős példaképeinket. Ezekre mind képest lenne ez az ezer éves, nagy múltú ország. Ha mi ezt egyénileg mind elhisszük és teszünk érte, ki-ki a maga területén, akkor jöhet el hazánk új aranykora, és mi erre képesek vagyunk – összegezte.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Toroczkai László: azt akarjuk, hogy Magyarország aranykora jöjjön el! (+VIDEÓ)