Az olasz Liga párt, a jelenlegi kormány koalíciós partnere csütörtökön törvényjavaslatot terjesztett elő az Egészségügyi Világszervezetből (WHO) való kilépésről, miután Donald Trump új amerikai elnök úgy döntött, hogy kilépteti országát az ENSZ egészségügyi szervezetéből.
A római képviselőházban tartott sajtótájékoztatóján Claudio Borghi, a Liga képviselője azt nyilatkozta a WHO-ról, hogy túlhatalomra tör, és nem látja el megfelelően a világ segítésében betöltött szerepét – jelentette a helyi média.
A párt azzal érvelt, hogy a WHO nem járul hozzá a közjóhoz, ezért Olaszország anyagi hozzájárulásának felülvizsgálatát követelték, mivel szerintük az arra elpazarolt pénzt jobban is el lehetne költeni.
Trump bekezdett: az USA kilép a WHO-ból, valamint kártérítést kapnak az oltatlan katonák
A globalisták tyúkszemére léptek a javaslattal
A javaslatot a globalista ellenzék bírálta, “őrültségnek” nevezte, és azzal riogatott, hogy a WHO-ból való kilépés tovább izolálná Olaszországot nemzetközi viszonylatban.
A Liga vezetője, Matteo Salvini és Giorgia Meloni miniszterelnök sem kommentálta eddig a törvényjavaslatot.
“Az Egészségügyi Világszervezet lehúzott minket, mindenki lehúzza az Egyesült Államokat. Ez többé nem fog megtörténni”
– mondta Trump a WHO-ból való kilépésről szóló rendelet hétfői aláírásakor.
Az USA kilépésének súlyos következményei miatt már most aggódhatnak a Covid-diktatúra nemzetközi propagandistái:
aa.com.tr nyomán
Kiemelt kép forrása: aa.com.tr
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!