– Mint színművész ember, biztos követted az elmúlt idők eseményeit, mit gondolsz az új színháztörvényről? Indokolt volt a balliberális pártok részéről politikai ügyet kreálniuk az egészből? Egyáltalán mi ez az egész?
– Üdvözlöm az Olvasókat! A színész szakmát művelem – de mindenekelőtt egy egyszerű magyar hazafinak határoznám meg magamat – s ami a legnehezebb ebben a mai világban – próbálok ember maradni. Őszintén szólva nem annyira követtem ezt a „meccset”, egyrészt mert pár hónapos ikergyermekeimmel, apai teendőimmel foglalkozom inkább, másrészt talán azért sem érintett meg a dolog, mert nem vagyok a „klub” tagja. Színháztörvény? Mára talán kissé lecsengett ez az ügy. Nagyjából így lehetne értelmezni a történetet: Ha egy önkormányzat elfogadja a színházai fenntartására az állami pénzt is, akkor a kormány szabhat működési és a vezető személyét illető feltételeket.
– De azt mondják sokan, a kormány ellehetetlenítette a független színházakat.
Az úgynevezett független színházak eltartását pedig a kormány nem vonta meg. Röviden: aki a pénzt adja a működéshez, annak természetesen vannak feltételei is. Persze mindenki fújja a magáét. A felszínen megy egy retró pártpolitikai cicaharc. A „mindig civil” és „nagyon független” liberálisok Budapestet magukénak érzik, és fő termékükkel, „KariGerivel” tüntetnek a politika beavatkozása ellen, úgy hogy közben Dörner Györgyöt pont ők akarják kirúgni – politikai alapon. De ugye az „más”…
A fideszes tömb pedig – Budapest elvesztése után- immár rengeteg belső kritikai hang ösztönzésére – igen későn döbbent rá arra, hogy a magyar kulturális élettel, az oktatással régen kezdeniük kellett volna valamit.
A színfalak mögött pedig – függetlenül az aktuális kormánytól, pártpolitikától, napi történésektől, zajlik egy értékrendi, ideológiai, világnézeti háború. Harc a lelkekért. A valódi jobboldali-normalitáspárti erők önvédelmi harca a nemzetközi baloldal itteni megjelenési formáival szemben.
– Egyébként ezúton is gratulálunk a kicsikhez. Említetted, hogy most vette észre a Fidesz, hogy ezen a területen is tenni kéne valamit. De vajon tud-e vagy akar-e mélységeiben? Szükség volna szerinted egyfajta kulturális szabadságharcra?
– Köszönöm szépen a gratulációt – a gyermekeim a legfontosabbak.
Nos, hogy a mostani hatalomban van-e valós szándék, azt nem tudom. Ebbe nyilván én sem látok bele. Persze, hogy szükség van kulturális szabadságharcra, mert nagyon el vannak tolódva az arányok. Nem lehet és nem is kell mindenkinek megfelelni. Én a normalitás és a nemzet jövőjének szempontjából nézem a dolgot és nem az ellenséges körök szempontjából. A fő szempont, hogy mi az, ami használ a magyar nemzetnek és építi azt, s mi az ami nem. Minek van értelme nemzeti szempontból, s mi az, ami rombol és csak a pénzt nyeli el.
Egy normális országban lenne egy olyan üdvös „egyensúlyi” helyzet, ahol a magyarság nevetségessé tétele, a deviancia és aberráció, a nyílt nemzetgyalázás nem lenne semmilyen módon pénzelve, így tehát felháborodni sem tudna senki, hogy nincs támogatva. Egy normális országban lenne megfelelő nagyságú kulturális tér az igazi jobboldali, nemzetünket szerető művészeknek – minden művészeti ágban. Lehet itt bármilyen vezetés – az egyszeri nemzetben gondolkodó azért látja, hogy valami mégsem stimmel. Én nem napi politikáról és értelmetlen „vitákról”, hanem egy világos értékrendről, egy nyíltan követhető egyenes szándékról beszélek.
Igazából a közös nemzeti minimum hiányzik, amely lehetővé tenné az építkezést, védené jelképeinket, s a magyarság önbecsülését.
– Térjünk rá egy kicsit más témára. Gyakran láttunk korábban a Jobbik, jelenleg pedig a Mi Hazánk rendezvényein énekes előadói szerepben is, biztos sokan kíváncsiak, honnan ered a színészi hivatás mellett e tevékenységed, mikor kezdődött?
– Az énekes előadói tevékenység mondhatni szervesen hozzám tartozott mindig. Egy gitár és egy dal igazi fegyvertény, ha az ember őszintén, szívből énekel. A hazafias ügyek mentén való kiállások, s a rendezvényeken való vállalásaim mind-mind az értékrendemből következnek. Önös érdekek helyett nemzeti értékek és a rend igenlése.
S hogy mikor kezdődött? Egyrészt rendes antikommunista családból jövök. Másrészt régóta jelen vagyok a hazafias közegben. Így a felkérések természetes módon jöttek. A Gyurcsány-ellenes megmozdulások és a legendás Magyar Szigeten létrejött bajtársi közösségek olyan alapvetések, melyek kitörölhetetlenül bennem élnek.
– S jegyezzük meg, tavaly újra megrendezésre került a Magyar Sziget, idén pedig már nem 2, hanem 4 napon át fog tartani, reméljük, egyre inkább megközelítjük régi fényét. De ha már szóba került a Jobbik, gondolom, ma már nemigen jön onnan felkérés, igaz?
– Persze, hogy nem – de nem is mennék – s ez rendben is van így. Azt a metamorfózist és agóniát ami ott folyik, már tényleg nehéz értelmezni. Én megyek tovább a magam útján, Istenbe vetett hittel, törekedve arra, hogy méltó lehessek elődeinkhez, hogy méltó lehessek a magyar névre, s a szolgálatra. Mert a magyarság számomra nem egy „politikai termék”, nem egy múló divat vagy egy szerep. A magyarság egy minőség – egy rendtartás, egy életen át tartó rítus – s ezt az ember érzi belül a szívében.
– Mégis sokan mondják, hogy nem tudnak újra bízni a nemzeti politizálás lehetőségében, akkorát csalódtak, személyes meglátásod szerint mit kell tennie a Mi Hazánknak, hogy ezen túl legyünk?
– Igen, magam is tapasztalom, hogy sokan már nem tudnak bízni senkiben. Ami mondjuk a történtek után sajnos érthető. Jó pár évet dobhatunk a kukába. De mégis, azt mondom, hogy a magunkfajta magyar embert pont arról lehet felismerni, hogy nem adja fel soha! Mert képes kiiktatni magából a félelmet és a kishitűséget! Hőseink példája mindig megadja az irányt.
Meglátásom szerint a bizalom helyreállítása, s a szisztematikus építkezés ideje van most itt – a minőség elvének mentén. A szervezeti építkezés mellett viszont kell, legyen egy belső építkezés is. S az igazi jobboldal ebben tud több lenni. Szerintem először mindenkinek önmagában kell rendet raknia. Fel kell tennie magában a kérdést, hogy mi motiválja? Ha valaki önmagával és a Jóistennel rendben van, az tud tenni igazán a magyar ügyért, a valódi nemzeti gondolat érvényesüléséért.
Mindenkinek meg kell haladnia önmaga korlátait – egyszerűen jobbá, nemesebbé kell lennünk, mindennapjainkban, tetteinkben – ez a legnehezebb, az igazán kemény munka. Tudatosan törekednünk kell a tiszta életre!
S arra, hogy tudjunk egymásnak vállvetve harcolni! Ez az igazi bajtársiasság! A Mi Hazánknak, de a nemzeti tábor minden mozgalmának és szervezetének egy ütőképes hadsereget kell képeznie.
Zárjuk sorainkat, zászló a magasba és készüljetek!
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
