Hétfőn kora délután tartott sajtótájékoztatót Rétvári Bence belügyi államtitkár és a BRFK szóvivője, Csécsi Soma alezredes. Az esemény kifejezetten a „kitörés napja” és a két évvel ezelőtti, antifák által elkövetett támadássorozat volt.
A sajtótájékoztatón két kérdésre szerettem volna választ kapni. Az egyik, hogy milyen lépéseket terveznek tenni a hatóságok a Bécsből február 8-án Budapestre érkező antifák feltartóztatására? Hiszen aki mérkőzésekre jár az tudja, vannak esetek, amikor Schengen ide vagy oda, bizony alapos ellenőrzésen kell átesnie annak, aki Ausztria vagy Németország területére szeretne belépni. Csécsi Soma válaszában elmondta, hogy a rendőrség együttműködik a társhatóságokkal, vagyis a külföldi és a hazai titkosszolgálatokkal. Mint mondta, igyekeznek mindent megtenni, hogy a fővárosban a közrend és a közbiztonság stabil és kiszámítható legyen majd.
Jött is válasz, meg nem is
A fontosabb kérdés, amit szerettem volna megtudni, hogy ameddig lehetett közterületen bejelentett, engedélyezett módon Becsület Napja rendezvényt tartani, rendezni, akár a Budai Várban, akár más helyszínen a résztvevők részéről voltak-e erőszakos cselekmények, amelyek során a rendőrség intézkedett.
„Ezzel kapcsolatban én azt szeretném kérni, hogy ennek a sajtótájékoztatónak kifejezetten az elmúlt évek eseményei, az erőszakos támadások a témája, és az, hogy jelenleg milyen erőkkel, eszközökkel biztosítunk. Hogyha konkrét kérdése van, esetleg betiltott rendezvényekkel kapcsolatban, gyűlésekkel kapcsolatban, küldje meg írásban, meg fogjuk részletesen válaszolni mindegyiket”
– mondta Csécsi Soma. Így is tettem, ezért írásban fordultam a BRFK-hoz. Arra voltam kíváncsi, hogy 1997 és 2020 között, ameddig bejelentett módon, tiltás nélkül, bírósági engedéllyel lehetett közterületen Becsület Napja rendezvényt szervezni, a rendőrség mikor, melyik évben és hány alkalommal intézkedett a konkrét megemlékezésen azok résztvevőivel szemben tiltott önkényuralmi jelkép, erőszakos cselekmény vagy egyéb, jogszabályba ütköző cselekmény miatt? A részletes válasz helyett azonban csak egy szűk szavú reakció érkezett:
„Elektronikus úton a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Osztályára érkezett megkeresésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy ilyen nyilvántartást a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem vezet. Tisztelettel BRFK Kommunikációs Osztály”
Rétvári Bence a sajtótájékoztatón ehhez még annyit tett hozzá, hogy „bírósági ítéletekkel van lehatárolva, hogy mi az, ami ezen a napon megtehető, és mi az, ami nem tehető meg. Tehát itt nem egyik évről a másikra kialakult, hanem egy hosszú idő alatt kialakult jogi állapotról van szó. Azon a határon belül lehet, azon a határon túl nem lehet, és ennek szerintem most már egy egyértelmű bírósági gyakorlat szabja meg a keretét.” Az a sajtótájékoztatón is elhangzott, hogy február 8-án mindössze egyetlen bejelentett rendezvény lesz, amit a szélsőbaloldal hirdetett meg a Széll Kálmán térre, és amit a rendőrség tudomásul vett.
Bécsből nagy busszal érkeznek az antifák, de egész Európából február 8-ra toboroz a szélsőbaloldal
Az embereknek joga van a békés demonstrációhoz
Az is érdekelt, hogy miért engedélyez a rendőrség olyan szélsőbaloldali megemlékezéseket, rendezvényeket, melyek a gyülekezési törvény tiltó hatálya alá esnek, mint például április 4-én vagy március elején, amikor rendszeresen szerveznek megemlékezéseket a Tanácsköztársaságra. Rétvári Bence úgy fogalmazott válaszában, hogy a „gyülekezés típusok kapcsán egy fontos ismérv van, amit a gyülekezési törvény is tartalmaz, hogy békés legyen az adott demonstráció.
Nyilván van sok olyan demonstráció, amivel az ember egyetért a céljával, valamivel nem ért egyet, de nem ez alapján kell az egyes eseményeket mérlegelni, hanem erőszakos vagy békés.”
Szerinte ha egy demonstráció erőszakos, akkor azt mindenképpen meg kell akadályozni, a békés demonstrációhoz azonban az embereknek joga van. „Ha a veszélye fennáll, és átfordul erőszakba, abban a pillanatban természetesen közre kell avatkozni” – fejtette ki az államtitkár.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!A jogszabályok egyértelműen tiltják a kommunista jelképeket, a rendőrség mégsem bünteti ezeket