Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke ismét Strasbourgból jelentkezett legújabb videójában, ez alkalommal a bevándorlás, elnéptelenedés témáját vitatták meg az Európa Tanács tagjai.
Gondolhatnánk, hogy Európa legfontosabb kulcskérdéseiről európai embereknek illik vitatkozni, hiszen más hogyan képviselhetné jobban az ő érdeküket, mint saját maguk?
Nos, ez naiv elgondolás lenne, mert az Európa Tanács esetében ez egyáltalán nem így történik:
többek közt bevándorló hátterű “brit”, török és kanadai szónokok hangoztathatták véleményüket Európa népesedésével kapcsolatban.
Az európai ember már olyan ritka a hasonló intézményekben, mint a fehér holló.
A megoldás: migráció
Kate Osamor, aki a téma előadója volt, egy időseket középpontba helyező érzékenyítési kísérlettel indította a vitát, mondván, hogy mennyire jó nekik, mert migráns gondozóiknak köszönhetően újra embernek érezhetik magukat.
A globalista politikus egyértelműen kijelentette: a népesség elöregedésére a migráció a megoldás.
Úgy véli, minden országnak ideje lenne létrehoznia egy új társadalmi szerződést, mely segíti a migránsok integrációját.
A Törökországból érkező Mehmet Akalin megerősítette “brit” kollégája gondolatait, kiegészítve azzal, hogy a bevándorlók kultúrájukkal milyen csodás módon gazdagíthatják a befogadó országok kultúráját.
Kiemelte azt is, hogy az országoknak egyenlő mértékben kell kivenniük a részüket a migránsok befogadásából.
A kanadai felszólaló, Francesco Sorbara maga is migránsok gyermeke, és példaként állította országát mindenki elé, hiszen szerinte a multikulturális utópia a tökéletes jövőkép.
Bevándorlás helyett szemléletváltás
Toroczkai László már felszólalásának legelején leszögezte: a bevándorlás most pont azok javasolják a demográfiai problémák megoldásaként, akik okozták azokat. Méghozzá a progresszív, baloldali, liberális, szocialista, avagy globalista politikusok, akik évtizedek óta próbálják elnyomni a hagyományos értékeket.
Szerinte a közösségi média is ezen politikai erők kezére játszik, mivel ezeken a felületeken elnyomják a konzervatív, keresztény, istenhívő véleményeket, ráadásul a természet törvényeinek is ellent próbálnak mondani az azonos neműek házasságának erőltetésével.
“Csak és kizárólag egy férfi és egy nő kapcsolatából születhet gyermek” – szögezi le a Mi Hazánk vezetője.
A korábbi felszólalásokkal szemben ő más oldalról közelíti meg a népesedési problémák megoldását:
- Kiemelten kell támogatni a családokat és a gyermekvállalást.
- Szemléletváltás szükséges, vissza kell térnünk a hagyományos értékekhez.
Hangsúlyozza a tényt, hogy az egyetlen európai gyökerű állam, amelyben ma elegendő gyermek születik, az Dél-Dakota, az ő titkuk pedig nem más, mint a természetközeli élet és a mezőgazdasággal való foglalkozás, melynek következtében egészségesen tudnak étkezni.
Ezzel szemben a Világgazdasági Fórum által támogatott multicégek egyre több embernél okoznak meddőséget Európában egészségtelen termékeikkel.
Végül pedig leszögezi, hogy Európa az európaiaké, ezért sosem fognak beletörődni abba, hogy a világ vezetői tudatos népességcserét hajtanak végre.
A teljes videót itt megtekinthetik:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!