A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közölte, hogy az előzetes adatok szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született és 11 773 ember halt meg. Az előző év azonos időszakához képest a születések száma 4,1, a halálozásoké 7, a házasságkötéseké pedig 25 százalékkal csökkent – számol be az Index.
A KSH pénteki közleménye szerint 2024 decemberében 6339 gyermek született, ami 4,1 százalékkal, 270-nel kevesebb, mint 2023 decemberében. Ebben az időszakban 11 773 ember vesztette életét, ez 7 százalékkal, 886-tal kevesebb az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2023. decemberi 6050-nel szemben 5434 fő volt, írja az MTI.
2024-ben 77 500 gyermek jött világra, 9,1 százalékkal, 7725-tel kevesebb, mint 2023-ban. 1949-ben kezdték vezetni a statisztikát, azóta ez volt a valaha mért legalacsonyabb születésszám.
A 2024-es éven belül január–márciusban 9,1, április–májusban 6,8, június–augusztusban 14, szeptember–decemberben 6,4 százalékkal kisebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos időszakaiban. A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,38, egy évvel korábban 1,51 volt.
A jelentés szerint 127 500-an haltak meg, 0,5 százalékkal, 676-tal kevesebben az egy évvel korábbinál. Január–februárban 1,1, július–októberben 6,1 százalékkal többen, március–júniusban 5,6, november–decemberben 4,2 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakaiban.
A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 50 000 fő volt, 16 százalékkal több az előző évi, 42 951 fős értéknél.
A házasságkötési kedv is csökkent
2024-ben 46 550 pár kötött házasságot, 7,2 százalékkal, 3589-cel kevesebb az egy évvel korábbinál. Január–februárban 27, április–májusban 3,2, augusztusban 2,0 százalékkal több, márciusban 1,9, június–júliusban 14, szeptember–decemberben 19 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak 2023 azonos időszakaihoz képest. 2024 decemberében
1999 pár kötött házasságot, ami 25 százalékkal, 667-tel kevesebb, mint egy évvel korábban.
A hivatal adatai alapján ezer lakosra 8,1 élveszületés és 13,3 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,8 ezrelékponttal alacsonyabb, míg a halálozási arányszám közel azonos volt, mint 2023-ban. A természetes fogyás 0,8 ezrelékponttal, 5,2 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,8 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakit. A házasságkötési arányszám 4,9 ezrelék volt, 0,4 ezrelékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban.
Közölték azt is, hogy a nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést, ennek eredményeként a 2022. évi népszámlálás alapján számított lakónépesség becsült száma 2024 végén 9 millió 540 ezer fő volt.
A pártok közül csak a Mi Hazánk foglalkozik érdemben a kérdéssel
“Ázsiai vendégmunkások helyett radikális családpolitikai változást szorgalmaz a Mi Hazánk!” – írja X-bejegyzésében Novák Előd.
A politikus felhívja a figyelmet arra a veszélyre, hogy könnyen kisebbséggé válhatunk hazánkban, ha ez így folytatódik.
A vendégmunkások mellett ugyanis a cigányság lélekszáma is rohamosan nő: ahogy Pokol Béla felhívta rá a figyelmet: a cigányság generációnként megduplázódik, a magyarság pedig megfeleződik. Pontos számokat sajnos nem tudunk a titkosítás miatt, mert a KSH hiába nevezte indokoltnak Novák Előd kezdeményezését, hogy a népszámlálásokhoz hasonlóan a születési számok nemzetiségi megoszlását is láthassuk, a kormány nem támogatta azt.
“A családtámogatások összege a GDP %-ában mérve folyamatosan csökken 2010 óta még a KSH szerint is ( ksh.hu/stadat_files/s), az elmúlt 30 évben most a legkisebb! Megtévesztő kormánypropaganda, hogy hazánk sokat költ családtámogatásokra, ugyanis az Eurostat adatai szerint a GDP százalékában vizsgálva az EU 27 tagállamának e kiadásait, messze átlag alatt költünk erre, csak a 20. Magyarország” – hívja fel a figyelmet Novák Előd.
Országgyűlési indítványt is benyújtott a politikus, amely tartalmazta a Mi Hazánk 15 pontos javaslatcsomagját, azonban a kormány egyetlen elemét sem támogatja a „Nemzeti Együttműködés Rendszerében”, Novák Előd szerint ezért a kétharmados túlhatalmuk megdöntése szükséges.
Index nyomán
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!A második világháború óta nem született ilyen kevés gyermek Lengyelországban