Míg a kormány folyamatosan azt harsogja, hogy nemzeti, jobboldali értékrendet vall, addig ezt tettei nem igazolják. Sok más mellett így van ez az általuk létrehozott, most hatályos Nemzeti alaptantervvel kapcsolatban is, ugyanis abban rengeteg hiányosság lelhető fel, amelynek egyik ékes példája a Kitörés eseményeinek teljes kihagyása a tankönyvekből – mondta Pércsi Viktória, a Mi Hazánk Ifjainak alelnöke.
Mint fogalmazott, felháborítónak tartja, hogy az alaptantervben egy szóval sem említik az 1945-ben Budapestet és egész Európát védő magyar hősöket, akik az utolsó töltényeikkel törtek ki a Budai várból a szovjet túlerővel szemben. Ezek a katonák olyan egyetemes értékeket közvetítenek, mint az önfeláldozás, a hűség, a kitartás, és a bátorság. Ezért is fontos, hogy a középiskolás diákok megismerjék azt a hősi kultuszt, amelyet a Kitörésben résztvevők képviselnek.
„A történelemoktatásban meg kell jeleníteni ezeket az erényeket, és meg kell mutatni a magyar diákoknak, hogy miért legyenek büszkék magyarságukra, hiszen megannyi hőst találhatnak történelmünkben is. Ezt szervezetünk rengetegszer hangoztatta, hiszen egy nép életben maradásához elengedhetetlen, hogy szeresse országát, és ismerje történelmét.” – összegezte.
A Mi Hazánk Ifjai követeli a kormánytól, hogy pótolja eddigi hiányosságát, és emelje be a Kitörés eseményeinek oktatását a Nemzeti alaptantervbe. Szeretnénk, ha végre olyan eseményeket is tanítanának, amellyel történelmére és hagyományaira büszke nemzetet építenek, és a fiatalok ezáltal büszkén vállalhatják magyarságukat.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!