Első alkalommal folytatott telefonbeszélgetést Vlagyimir Putyin orosz elnök az új szíriai vezetővel, Ahmed es-Sharaával – közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.
„Telefonbeszélgetés történt Vlagyimir Putyin, az Oroszországi Föderáció elnöke és Ahmed es-Sharaa, a Szíriai Arab Köztársaság átmeneti időszakának iszlamista elnöke között” – áll a közleményben.
A moszkvai tájékoztatás szerint Putyin elmondta, hogy Oroszország kész segítséget nyújtani a szíriai társadalmi-gazdasági helyzet javításához, „beleértve a lakosok humanitárius segélyekkel való ellátását”. Közölte, hogy
Oroszország elvi alapon támogatja Szíria egységét, szuverenitását és területi integritását. Rámutatott: fontos „a vezető politikai erők és a lakosság etnikai-felekezeti csoportjainak” részvételével az országban kialakult helyzet normalizálására és a „szíriaiak közötti párbeszéd” aktivizálására törekedni.
A felek a közlemény értelmében „a gyakorlati együttműködés számos aktuális kérdését is megvitatták a kereskedelemben, a gazdaságban, az oktatásban és más területeken”. A két vezető megállapodott, hogy folytatni fogják az olyan kapcsolattartást, mint amilyen az első orosz küldöttség látogatása volt az országban, hogy „kidolgozzák a kétoldalú együttműködés fejlesztésének széles körű menetrendjét”.
Syrian Presidency:
President Ahmed al-Sharaa exchanged views with Putin on the future of the new Syria. pic.twitter.com/cBwtiH2qnA
— Clash Report (@clashreport) February 12, 2025
A Moszkva által támogatott Bashar al-Assad elnök megdöntése után először januárban utazott orosz küldöttség Szíriába Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes és Alekszandr Lavrentyjev, az orosz elnök szíriai különmegbízottja részvételével.
Tavaly november végén iszlamista fegyveres alakulatok offenzívát indítottak a szíriai hadsereg állásai ellen, majd december 8-án bevonultak Damaszkuszba, Aszad elnök pedig lemondott, és elhagyta az országot.
Két nappal később Mohammed al-Basir, aki az Idlíb tartományban működő, úgynevezett megmentés kormányát vezette, bejelentette önnön kinevezését a 2025. március 1-jéig tartó átmeneti időszakra szíriai kabinetjének élére. Az új iszlamista kormányzat vezetőjét, Ahmed al-Sharaát január 29-én jelentették be Szíria elnökének az átmeneti időszakra.
Putyin januárban kijelentette, hogy Oroszország kész továbbra is biztosítani a szíriai nép számára a szükséges támogatást, abból kiindulva, hogy a szíriaiaknak maguknak kell meghatározniuk Szíria jövőjét, inkluzív párbeszéd útján. Szergej Lavrov külügyminiszter ugyanabban a hónapban arról beszélt, hogy Moszkva nyitott a konstruktív párbeszédre a Szíriával fenntartott kapcsolatok minden aspektusáról, a kétoldalú együttműködés kialakult alapjain.
Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő február 3-án azt mondta, hogy Oroszország folytatja a párbeszédet az új szíriai hatóságokkal minden témában, beleértve a tartuszi orosz haditengerészeti bázis használatáról szóló megállapodást is.
MTI nyomán
Kiemelt képünk forrása az X.com.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!