Trumpnak, nincs más választása, meg kell egyeznie Putyinnal, különben nem tudja bevonni a globális déli államokat Amerika gazdasági problémáinak gyors megoldásába – mondta Boros Imre közgazdász a Magyar Jelen Nem Píszi című műsorában.
Az Ukrajnában zajló, magánpénz birodalom által indított proxy-háború a végéhez közeledik. A háború lezárása Trump elemi érdeke, ha jó viszonyt akar kiépíteni Oroszországgal és azon keresztül Kínával és a BRICS országok többi tagjával – fogalmazott Boros Imre közgazdász, aki emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok kettős szerkezetű: a nemzetállami Amerikából és az azt uraló a magánpénz birodalomból áll. Bár Trump sokak örömére az előbbit részesíti előnyben, azért utóbbinak is kell gesztusokat tennie.
Részben ennek a következménye, hogy mindenáron meg kell védenie – az egyébként magánpénz birodalom által mozgatott – dollár hegemóniáját a világban.
A felhalmozódott aranyfedezet nélküli dollár, ugyanis pénzügyileg egyre terhesebbé válik az egyes országoknak, alternatíváján már a BRICS – országok, vagy más néven a Globális Dél országai is dolgoznak. Szeretnének fedezettel bíró, független közös valutában, vagy akár saját pénznemükben egymással kereskedni. A folyamatot a háború felgyorsította, Oroszország gazdasági elszigetelése nem azt érte el, hogy a nagyhatalom egyedül maradt, hanem azt, hogy az Kínával, a gyorsan fejlődő Indiával és más országokkal együtt gyorsabban akart megszabadulni a dollártól.
A folyamatot, amelyben egyre többször kötöttek olyan szerződést az országok, amelyekben a dollár nem kapott szerepet az USA korábbi vezetése is egyre idegesebben figyelte, megoldást viszont nem talált rá.
Nyilvánvalóvá vált, hogy a hirtelen az USA-ba visszaáramló hihetetlen mennyiségű dollár csődbe vinné az Egyesült Államokat. Ezért Donald Trump-nak elemi érdeke a dollár világpénzként való fenntartása, legalábbis még egy ideig. Boros Imre szerint technikailag megoldása lehetne ugyan a helyzetnek a Federal Reserve államosítása, azonban ennek a belátható jövőben nincs realitása. A közgazdász úgy látja, a dollár- és ezzel az amerikai gazdaság – problémájára a BRICS – szel közös megoldást kell találni és ezt Trump is jól tudja. Éppen ezért kell mielőbb lezárnia az orosz-ukrán háborút, és rendeznie a viszonyt Moszkvával és azon keresztül Kínával is.
A teljes beszélgetést itt tudják megtekinteni:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!