Donald Trump amerikai elnök kedd este az amerikai kongresszusban bejelentette hogy őrizetbe vették és kiadják az Egyesült Államoknak az Iszlám Állam terrorszervezet egyik vezetőjét, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő tervelte ki a kabuli repülőtér közelében 2021 augusztusában 13 amerikai katona életét követelő támadást.
„Három és fél évvel ezelőtt az Iszlám Állam terroristái 13 katonát és sok más embert öltek meg (az afgán főváros, Hamid Karzai nemzetközi repülőtérének déli részén található) Abbey Gate-nél elkövetett támadásban, a katasztrofális és hozzá nem értő módon kivitelezett kivonulás során” – mondta az elnök. „Ma este megtiszteltetés számomra bejelenteni, hogy letartóztattuk azt a terroristát, aki felelős ezért a kegyetlenségért” – jelentette ki kedden Trump, aki külön köszönetet mondott a pakisztáni kormánynak a segítségért.
„Ez egy nagyon nagy nap a 13 áldozat családtagjainak” – tette hozzá az elnök.
Az Axios amerikai online hírportál szerint a támadás kitervelőjét várhatóan szerdán állítják bíróság elé az Egyesült Államokban. Ugyanezen forrás értesülése szerint a pakisztániak az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségtől (CIA) kapott információk alapján vették őrizetbe a terroristát. Az Iszlám Állam helyi ágának merényletében 170 afgán és 13 amerikai katona vesztette életét. Két éve, 2023 áprilisában a Fehér Ház bejelentette, hogy egy másik, a támadás előkészítésében részt vevő terrorista meghalt.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!