Puzsér kijelentése példa arra, milyen torzszülemények jönnek létre, ha az értelmiség magaslováról, a humanista egó trónjáról kezdünk el beszélni az emberről, a bűnről és az erényről. Ezeket a fogalmakat valójában csak Isten gyógyító és igazságos szemüvegén keresztül tudjuk helyesen megérteni és felismerni. A modern világ azonban elhallgattatja Istent, mint az erkölcs végső forrását, és saját tekintélyébe kapaszkodva próbálja meghatározni, mi helyes és mi helytelen.
Ezért történhet meg, hogy egyesek „hőssé” emelik azt, aki csupán nem cselekszik bűnt, ahelyett, hogy az erkölcsi tisztaság aktív keresésére ösztönöznék. Az erkölcsöt nem lehet emberi tetszés szerint alakítani, mert az nem az emberi szubjektum, hanem az isteni rend része. A bűn és az erény kérdését nem az emberi önkény határozza meg, hanem Isten örök törvénye, amely előtt mindenkinek fejet kellene hajtania. A legnagyobb probléma tehát nemcsak az, hogy egyesek mentegetik a bűnös hajlamokat, hanem az, hogy az erkölcs alapját már nem az isteni tekintélyben keresik, hanem az ember önkényes ítéletében.
A pedofília és a keresztény erkölcsi rend
A katolikus egyház mindig is világosan megfogalmazta: a pedofil hajlam rendezetlen, természetellenes és erkölcsi szempontból elítélendő, még ha a puszta hajlam – amennyiben az illető nem cselekszik ennek megfelelően – önmagában nem is bűn. Azonban a hajlam nem értékelhető pozitívan, és semmilyen formában nem tekinthető hősiesnek, ahogy azt Puzsér állítja.
A katolikus tanítás egyértelműen kimondja, hogy a pedofília súlyos torzulás az emberi szexualitás rendjében. Nem lehet erkölcsileg semleges állapotként kezelni, és különösen nem lehet pozitív fényben feltüntetni, hiszen egy olyan hajlamról van szó, amely potenciálisan másokat veszélyeztet. Az erkölcsi felelősség nem csupán a külső cselekedetekben nyilvánul meg, hanem abban is, hogy az ember miként kezeli és irányítja belső hajlamait.
A keresztény hős nem az, aki pusztán nem követ el bűnt, hanem az, aki aktívan küzd a bűn és a rendezetlenség ellen, és nem csupán törekszik a megtisztulásra, hanem az erényeket gyakorolja. Az erényes élet nem a bűnös vágyak puszta elfojtását jelenti, hanem a lelki felemelkedést és az emberi természet erkölcsi rendhez való igazítását. A keresztény erkölcstan ezért nem elégedhet meg azzal, hogy valaki „nem árt másoknak” – a valódi erkölcsösség a belső megtisztulásban, az önuralomban és a kegyelem által történő megújulásban rejlik.
Ha valaki egy életen át ilyen hajlammal küzd, és nem enged neki, az valóban erőfeszítést jelenthet, de ez nem hősiesség, hanem a minimum követelmény az erkölcsi felelősség jegyében.
A pedofil hajlam és az erkölcsi felelősség
Puzsér érvelése az emberi szabadság és felelősség félreértésén alapul. Az általa megfogalmazott logika szerint a hajlam nem lehet bűn, csak a cselekedet; ez azonban félrevezető érvelés.
A keresztény tanítás szerint egy hajlam önmagában nem bűn, de nem is semleges erkölcsileg. Az ember felelőssége, hogy ne engedjen a rendezetlen vágyainak, hanem tudatosan törekedjen az erkölcsi tisztaságra és a helyes vágyak kimunkálására. Az erkölcsi fejlődés nem csupán a külső cselekedetekben mérhető, hanem abban is, hogy az ember miként formálja gondolatait és belső világát.
A bűn nem kizárólag a tettekben nyilvánul meg, hanem az ember szívének állapotában is gyökerezik. Éppen ezért az erkölcsi felelősség nem állhat meg a cselekedetek szintjén, hanem a gondolatokra és a vágyakra is kiterjed. Az ember nem engedheti meg magának, hogy bűnös hajlamokat ápoljon, még akkor sem, ha azok nem öltenek azonnal konkrét cselekedeti formát. Az erkölcsi nagyság nem a bűn elfojtásából fakad, hanem a belső átalakulásból és az erények tudatos műveléséből.
A pedofil hajlam tehát nem csupán egy „szerencsétlen helyzet”, amelyben valaki nyomorultul éli az életét, hanem egy veszélyes, rendezetlen állapot, amelyre megoldást kell találni lelki és pszichológiai értelemben is. Chad Ripperger, amerikai ördögűző atya szerint az ilyen hajlamok nem csupán természetes gyarlóságok vagy mentális zavarok, hanem gyakran spirituális síkon is problémát jelentenek. Az ő tapasztalata szerint a szexuális bűnök, különösen a pedofil vágyak, gyakran démoni befolyás révén is erősödhetnek, mivel a tisztátalanság bűnei különösen sebezhetővé teszik az embert a gonosz befolyásával szemben.
Ezért a pedofil hajlammal küzdőknek nem csupán pszichológiai segítségre, hanem erős lelki fegyelemre, imádságra és szentségi életre is szükségük van. Ripperger atya arra figyelmeztet, hogy az ember nem hagyhatja szabadon burjánzani rendezetlen vágyait, mert ezek hosszú távon nemcsak erkölcsi, hanem spirituális pusztuláshoz is vezethetnek. Az egyetlen valódi kiút az önfegyelem, az erkölcsi tisztulás és a keresztény erények gyakorlása.
A sértett nemcsak a gyermek, hanem maga az Isten
Puzsér egyik legsúlyosabb kijelentése az volt, hogy „akkor beszélhetünk bűnről, ha van sértett”, és hogy „ha valaki olyan képeket nézeget, amelyek nem gyermekpornográfiák, akkor abban különösebben senki nem sérül”. Ez az állítás erkölcsileg és logikailag is tarthatatlan, mert figyelmen kívül hagyja az erkölcsi bűn mélyebb természetét, a gondolatok és vágyak formáló erejét, valamint a társadalomra gyakorolt hosszú távú következményeket. Puzsér érvelése pusztán emberi síkon próbálja értelmezni a bűn fogalmát, mintha az kizárólag az emberi kapcsolatok és a közvetlen fizikai sértés dimenziójában létezne. Ez azonban a keresztény erkölcstan szerint súlyos tévedés, mert minden bűn végső soron Isten elleni lázadás is. A sértett lehet nemcsak a gyermek, hanem maga az Isten, aki az embert saját képmására teremtette, és akinek törvényeit minden körülmények között tiszteletben kell tartani.
Először is, a gyermekek tárgyiasítása önmagában erkölcsi bűn, függetlenül attól, hogy történik-e közvetlen fizikai sértés. Az emberi méltóság alapvető elve, hogy senkit sem lehet pusztán vágyak kielégítésének tárgyaként kezelni – ez különösen igaz a gyermekekre, akik kiszolgáltatottságuk miatt fokozott védelmet igényelnek.
Egy gyermek képe semmiképp sem lehet szexuális vágy tárgya, mert már önmagában ez is sérti az emberi méltóságát, még akkor is, ha az adott kép nem kifejezetten pornográf. Az ilyen szemlélet veszélyes tendenciákat erősíthet meg a társadalomban, és elhomályosíthatja a bűn és erkölcsi felelősség közötti határvonalat.
Másodszor, a vágyak táplálása és az erkölcsi romlás közvetlen kapcsolatban áll egymással. Puzsér kijelentése azt sugallja, hogy az ember bármilyen vágyat „büntetlenül” fenntarthat magában, amíg nem cselekszik. Ez azonban erkölcsileg tarthatatlan, mivel az ember nem pusztán tetteivel, hanem gondolataival és szándékaival is formálja önmagát. A keresztény erkölcstan világosan fogalmaz ebben a kérdésben: a bűn nem a cselekedetnél kezdődik, hanem már az akaratban és a gondolatban is kialakulhat. Ahogyan Jézus tanítja: „Aki bűnös vággyal tekint egy nőre, az már szívében házasságtörést követett el” (Máté 5,28). Ha valaki engedi, hogy pedofil vágyai erősödjenek, és tudatosan táplálja őket – akár „ártatlannak” vélt képek nézegetésével is –, azzal erkölcsileg rossz irányba fejlődik, és saját lelkiismeretét egyre inkább elhomályosítja.
Harmadszor, a pedofil hajlamok és gondolatok normalizálása veszélyes társadalmi precedenst teremthet. A történelem során számos példa mutatja, hogy amikor egy adott erkölcsi normát fellazítanak vagy relativizálnak, az hosszú távon az egész társadalom erkölcsi állapotának romlásához vezethet. Ha valaki legitimálja az ilyen vágyak szabadon táplálását, azzal hozzájárulhat a társadalmi erkölcs fokozatos leépüléséhez és a deviancia burkolt elfogadásához. Az ilyen gondolkodásmód először csak az egyéni szabadság nevében követeli a „megértést”, majd lassan a közbeszéd részévé válik, végül pedig az erkölcsi normák teljes elmosásához vezet. A történelemben már láthattuk ezt más területeken is, és nem engedhetjük, hogy most is megtörténjen.
Nem elég a pszichológus: önmegtagadás és megtérés
A katolikus erkölcsi tanítás és a keresztény hagyomány egyértelműen fogalmaz: az ember nem azonos a vágyaival. Mindenkinek kötelessége, hogy felismerje és legyőzze a benne rejlő rendezetlen hajlamokat, nem pedig az, hogy táplálja és igazolja azokat. Az erkölcsi felelősség nem merül ki abban, hogy valaki nem cselekszik bűnösen, hanem magában foglalja a belső küzdelmet és az önuralom gyakorlását is.
A valódi hősiesség nem passzív belenyugvás, hanem aktív harc a tisztaságért és az erkölcsi jóságért. Az az ember, aki pusztán elviseli saját rendezetlen hajlamait anélkül, hogy megpróbálna változtatni rajtuk, nem válik erkölcsi példaképpé. A kereszténység nem relativizálja a bűnt, és nem fogadja el a belső gyengeség igazolását, hanem gyógyulást és szabadulást kínál. Az ember nem arra hivatott, hogy egész életében a vágyai fogságában éljen, hanem hogy kegyelem és önuralom által felülemelkedjen rajtuk, és egyre inkább az isteni rendhez igazítsa életét.
Chad Ripperger atya szerint a bűnös hajlamok leküzdésének egyik legfontosabb eszköze az aszketikus életmód és a tudatos lelki harc. Az ember nem győzheti le a rendezetlen vágyait pusztán saját akaraterejéből, hanem Isten kegyelmére, a szentségek erejére és a folyamatos lelki önfegyelemre van szüksége. Az önmegtagadás nem csupán egy erény, hanem szükséges eszköz a lelki tisztuláshoz.
A rendezetlen hajlamok elleni küzdelemben az imádság és az áldozathozatal központi szerepet játszik. A bűnös vágyakat nem elég elfojtani vagy figyelmen kívül hagyni, hanem tudatosan kell harcolni ellenük, hogy helyettük az isteni erények és a tisztaság uralkodjon az ember lelkében. Az önuralom megszerzésének egyik legfontosabb eszköze a rendszeres böjt, a szentségi élet és az ima, amelyek segítségével az ember nemcsak visszaszorítja a bűnös hajlamokat, hanem teljes lelki megtisztulásra törekszik.
A démoni befolyás is hozzájárulhat a rendezetlen vágyak felerősödéséhez, különösen a tisztátalan bűnök esetében. Éppen ezért az ilyen küzdelem nem csupán pszichológiai vagy erkölcsi, hanem spirituális szinten is zajlik. A démonok az embert azáltal akarják gyengíteni, hogy bűnös hajlamait ösztönzik, és az önmegtagadás elutasítására csábítják. Ezért a valódi gyógyulás nem érhető el pusztán emberi erőfeszítéssel, hanem csak Isten kegyelmével, amelyet az embernek aktívan keresnie kell a szentségekben, az imádságban és a lelki fegyelemben.
A keresztény ember tehát nem csupán passzívan szenvedi el a kísértéseket, hanem fegyvert ragad ellenük, és az önmegtagadás, a lelki fegyelem és az isteni kegyelem segítségével legyőzi azokat. Ez a valódi megtérés útja, amely nemcsak a bűn elkerülésére irányul, hanem arra is, hogy az ember teljes szívével Istenhez forduljon, és az Ő erkölcsi rendjéhez igazítsa életét.
Puzsér hibája – az egész magyar politika hibája
Puzsér Róbert kijelentései nem elszigetelt jelenségek, hanem egy szélesebb probléma tünetei: a magyar közéletben az erkölcsi kérdések Istentől független, emberközpontú megközelítése szinte általános gyakorlattá vált. Ez nemcsak a liberális vagy baloldali gondolkodókra igaz, hanem sokszor a jobboldali, nemzeti oldalra is, amely bár a hagyományos értékek védelmezőjeként tetszeleg, mégis populizmustól átitatott világnézetével gyakran megfeledkezik Isten felsőbb törvényeiről. Egyesek a nemzeti öntudat és az önérdek nevében ugyanúgy emberi önkény alapján alakítanák az erkölcsöt, ahogyan Puzsér is megpróbálja saját logikájára redukálni a bűn és az erény fogalmát.
A jobboldali politikai gondolkodás, ha valóban keresztény szeretne lenni, nem állhat meg pusztán a hagyományok felszínes védelménél, hanem Isten tekintélye előtt kell meghajolnia. Amíg azonban a közélet szereplői – legyenek azok bal- vagy jobboldaliak – Isten örök törvénye helyett az emberi értelem korlátozott és torz szemüvegén keresztül próbálják meghatározni a jót és a rosszat, addig ugyanabba a csapdába esnek, amelybe Puzsér is. Az erkölcsöt nem lehet a politikai vagy filozófiai nézőpontok szerint relativizálni: az igazság nem a népszerűségtől, az eszmei táboroktól vagy az aktuális közéleti narratíváktól függ, hanem egyedül Istentől, akinek parancsai minden emberre és minden nemzetre egyaránt vonatkoznak. Amíg ezt a közélet szereplői nem ismerik fel, addig a társadalmi és erkölcsi hanyatlás tovább folytatódik, függetlenül attól, hogy milyen politikai oldalon történik.
A szerző római katolikus pap
„A hír szent, a vélemény szabad”. Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
(Kiemelt kép: Túry Gergely – HVG)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
