A Mol Fehérvár FC le akar igazolni egy nagydarab, román védekező középpályást, Dragoș Ionuț Nedelcut. Ez még önmagában nem akkora hír, de a hozzá kapcsolódó részletek már igazán érdekessé teszik. Dragoș Nedelcu egy fiatal román válogatott, aki az FCSB-ben (korábbi nevén Steaua Bukarestben) játszik, és szép focikarrier előtt állhat 22 évesen – írja az Index.
A román Fanatik szerint pedig Nedelcu azt mondta klubtársainak, hogy
a vidibe évi 400 ezer eurós (135 millió forintos) fizetésért igazolna át,
ami havi 33 ezer eurós bérre jön ki. És az is elhangzott eszerint, hogy a fehérvári csapat egyébként 50 ezer eurót is tud fizetni egy hónapban, ami forintban majdnem 17 millió forint havonta, évente 202 millió forint. A román válogatott Nedelcu fizetése egyébként 15 ezer euró Bukarestben.
Az Index.hu szerint a románok állítása azért erős, mert azt jelenti, hogy bérekben már az egészen komoly bajnokságok szegényebb csapataival is összemérhető pénzeket szakíthatnak itthon is a focisták.
(Index nyomán, kép: Székesfehérvári szurkolók MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)