Orbán Viktor Benjámín Netanjáhú érkezése óta nem győzi hangsúlyozni a magyarok és a zsidók közötti hasonlóságokat, a kultúránk és a történelmünk azonosságait. Többször kiemelte, hogy mekkora veszélyben vannak a zsidók Nyugat-Európában a muszlim bevándorlók miatt, bezzeg Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben. A legfontosabb összekötő erőnek a zsidó–keresztény civilizációt véli, ám ez a fogalom nem mindenki szerint állja meg a helyét. Erről kérdezte portálunk Szász Péter katolikus hitvédőt, a Depositum főszerkesztőjét.
– Orbán Viktor csütörtökön egy úgynevezett „zsidó–keresztény civilizációról” beszélt Benjámín Netanjáhú fogadásának alkalmából, ezt a fogalmat pénteken meg is ismételte a Kossuth Rádióban. Ön, mint katolikus hitvédő mit gondol erről a kifejezésről?
– Zsidó–keresztény civilizációról beszélni meglátásom szerint több okból kifolyólag nem lehet. Ez a fogalom az itt használt értelmében először az Egyesült Államokban, a második világháború vérzivatarában jelent meg szélesebb körben. Ha az európai magterületű nyugati civilizációt nézzük, – ami sajátosan, mint civilizációs egység a hellén bölcseletre, a római jogra és a keresztény vallásra épült – egyedi kifejezési formáját a középkorban nyerte el az úgymond „gótikus kereszténység” alatt, amit a római katolicizmus határozott meg kizárólagosan. Voltak „ellenkultúrák” benne, de ez volt a civilizációt egyedül meghatározó keretrendszer.
Ebben az időszakban, a zsidóság ezzel oppozícióban volt, mint egy megtűrt kisebbség, tehát nem volt civilizációalkotó tényező.
Sokkal inkább beszélhetünk zsidó–muszlim civilizációról ebben az időben, az európai keresztények szemében is „szarecén” és a „zsidó” képe köznapi szinten egybemosódott.
Tehát ha a civilizációs, vagy a kulturális keretrendszert vesszük figyelembe, nem lehet Európa, illetve a Nyugat tekintetében zsidó–keresztény kultúráról beszélni egészen a felvilágosodás koráig, mikor emancipálták a zsidóságot. Ekkortól viszont már egy sajátosan szekuláris alapvetésű nyugati civilizációról beszélhetünk, ami lényegi kérdésekben opponált az azt megelőző keresztény Nyugattal, ha bizonyos keresztény manírt, családi és viselkedési szokásrendszert meg is tartott ideig-óráig.
– Vallási szempontból nincs elég közel a két kultúra egymáshoz annyira, hogy közös civilizációnak tekinthessük őket?
– A teológiai oldal a kifejezés használatával kapcsolatos probléma másik fele. Ha kultikus és hitbeli szempontból nézzük, gyökeres ellentét áll fenn a mai zsidó vallás és a kereszténység között, mondhatni egy „örökösödési vita”. Ez akkor is így van, ha még beszélhetnénk is valamilyen értelemben zsidó–keresztény civilizációról, kultúrtörténeti jelleggel. Ha teológiailag vizsgáljuk a kérdést, az alapvető szembenállást az „elvetett szegletkő” adja, amiből a kereszténység neve is ered: Jézus Krisztus.
A görög eredetű nagybetűs Krisztus titulus annyit tesz, mint „felkent”, héberül „messiás”. Az alapvető kérdés az, hogy az úrjöveti időszakban – tehát Krisztus születése előtt – élt a pogány népek hitregéiben halványan élő őskinyilatkoztatásban, és magának a zsidó népnek a Szentírásban, az ószövetségi Szentírás könyveiben megjövendölt helyreállítója, szabadítója-e názáreti Jézus, avagy sem.
Minden egyéb különbség erre fölfűzhető. Tulajdonképpen emiatt ez a két vallás radikálisan opponál egymással.
Ez Független a történelmi tehertől, hogy az elmúlt kétezer évben hogyan alakult szociológiai vagy politikai szempontból a zsidóság és a keresztény kultúrájú népek vagy keresztény civilizáció által áthatott népek, nemzetek, országok viszonya. Ez már önmagában egy vagy-vagy helyzetet teremt. Ha másért nem, hát emiatt nem lehet zsidó–keresztény civilizációról beszélni.
Szász Péter: “Az egyházban egy nagyon súlyos világnézeti szakadás van”
– Miért terjedt el mégis ilyen széles körben ez a kifejezés?
– A fogalomzavar agy a félreértés oka az, hogy a Krisztus, a názáreti Jézus a zsidó népben született meg, és a keresztény vallást a zsidóság többsége mégsem fogadta el, és valamilyen alakban mint elkülönülő nép és vallási rendszer a mai napig fennáll. A Messiásnak egyetemes küldetése van a keresztény értelmezés szerint, és ilyen értelemben az ószövetségi zsidó vallást keresztény szempontból „kereszténynek” kell tekinteni, amennyiben „krisztushívő”, krisztusváró” volt, mert a célja egyedül a Messiás eljövetelének az előkészítése volt.
Ez az istenrendelte vallási rendszer azonban nem azonos a mai judaizmussal, több szempontból sem.
Nem áll a szentély, nincsen papsága, a szentély nélkül pedig nem lehet megtartani a 613 előírást, ami a Tórában van. A szentély és mindezek a dolgok csak előkészítő jelleggel álltak fent a keresztény értelmezés szerint, úgy lehet talán legjobban megfogalmazni: az úrjöveti időszaknak a zsidó vallása olyan értelemben zsidó, hogy a zsidó népben alapvetően fennálló, Istentől jött kinyilatkoztatás és vallási rendszer volt, és ilyen értelemben egyetemes hivatással bírt. Szent Ágoston a zsidóság és keresztény viszonyát az élővilágból hozott példával világította meg.
Az egyházatya a hernyóhoz hasonlítja az ószövetségi zsidó vallást. A kikelt pillangó maga a krisztusi vallás, a kereszténység, és az elhalt báb, a váz az, amit ma judaizmusnak nevezünk, és ez tulajdonképpen ilyen értelemben az antitézise a kereszténységnek és az isteni rendnek.
Ezért nem lehet teológiai értelemben és ilyen szempontból zsidó–keresztény vallásról, kultúrtörténeti szempontból pedig zsidó–keresztény civilizációról beszélni.
Szász Péter a Bese-ügy kapcsán: Küzdenünk kell a gonosz ellen! (+VIDEÓ)
– Akkor Orbán Viktor miért hivatkozik mégis mindig erre a fogalomra?
– Véleményem szerint ennek az oka Orbán Viktor sajátos politikai irányvonala. Az Egyesült Államokban az 1960-as években volt egy politikai váltás az amerikai jobboldalon, aminek vallási háttere van. Arról van szó, hogy a történeti, a történelmi európai keresztény felekezetek, a római katolikus, a hagyományos református, evangélikus egyházak hitvallási iratai is mind megegyeznek a kereszténység és a zsidóság viszonyában lényegileg abból a szempontból, amit felvázoltam.
Sőt, kifejtik, hogy az idők végén megtér majd a zsidóság, mint nép, elismeri Krisztust, de addig Szent Pál apostolt idézve „Krisztusnak az ellenségei”, viszont az atyáik miatt kedvesek az Úrnak, és erre tekintettel a szívükről elveszi majd a világ végén Isten a fátylat.
Tehát itt is van egyfajta ellentét, amit nem a középkori sötét babonaság termelt ki, hanem a szentpáli teológiában világosan olvasható a Szentírás lapjain. Ez volt az általános keresztény felfogás, azonban az Egyesült Államokban az úgynevezett diszpenzacionalista modell lett uralkodó az 1960-as évek elejére számos protestáns felekezetben, aminek kulturális és politikai hatása sem maradt el. Ne feledjük, ekkor zajlott a Katolikus Egyházban ezzel párhuzamosan a II. Vatikáni Zsinat, ahol hasonló fordulat következett be. A diszpenzacionalizmusnak különböző ágai vannak, de ami számunkra fontos, van olyan irányzata, mely szerint a zsidósággal a krisztusi szövetség mellett és attól függetlenül fennáll Istennek a szövetsége. Ez bizonyos neoprotestáns kisegyházakban meghatározó állásponttá vált, ami a keresztény cionizmus kialakulásához vezetett, annak politikai következményeivel együtt.
Ez például a Donald Trump mögötti think tanknek, illetve keresztény kulturális lobbicsoport meghatározó tagjainak is a teológiai, kulturális és politikai nézete.
Ezzel párhuzamosan zajlott le egy geopolitikai irányváltás is. Izrael Állam megalakulásakor alapvetően a cionisták többsége nem vallásos zsidó, hanem ateista volt, és különös módon a Negyedik Francia Köztársaság, tehát a de Gaulle előtti Francia Köztársaság volt a fő támogatója, illetve még az államalapítás előtt rövid ideig a Szovjetunió, tekintettel arra, hogy a baloldali jelleg dominált az akkori cionista mozgalomban. Később fordult 180 fokot az irány: a hidegháborús rendszerben az arab országokban megalakult szocialista mozgalmakat, majd rendszereket kezdte támogatni a Szovjetunió, és ennek hatására az Egyesült Államok értelemszerűen Izrael Államot kezdte támogatni, de nem azonnal. Nagy–Britanniával együtt a brit mintára kialakított arabajkú királyságokat (Egyiptom, Jordánia, Irak) támogatták, melyek közül Irak és Egyiptom később arab szocialista országgá alakult át.
Ez a másik oka a hatvanas évektől bekövetkezett irányváltásnak az amerikai politikában. Egyébként ez részben független a demokrata és a republikánus oldaltól is. Van egy vörös fonal, amit nem lehet náluk átlépni egyiknél sem minden járulékos hangsúlyeltolódás ellenére, ha valaki komolyan akar szövetségi szinten az Egyesült Államokban politizálni.
Meglátásom Orbán Viktor szerint ezzel a politikai iránnyal teljesen összhangban gondolkodik, illetve cselekszik, ahogy ezt többször, így legutoljára a mostani találkozón is deklarálta.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
