Mindkét gyanúsított bűnügyi őrizetben van.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Demecseri Rendőrőrse rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. Zs. 19 éves és L. A. 22 éves demecseri lakosok ellen. A nyomozás adatai szerint a két férfi 2020. március 2-án 16 óra körül a nyírbogdányi vasútállomáson cipője átadására szólított fel egy 22 éves nyírtassi férfit. Miután a férfi nem engedelmeskedett, B. Zs. megrúgta, de azután még sikerült elmenekülnie.
Támadói utolérték a futva menekülő férfit, akit a földre kényszerítettek, lefogtak és a ruházatában értékek után kutattak.
Zsebeiből kivették és eltulajdonították a mobiltelefonját, a pénztárcáját és a kulcsait, majd elengedték, és az értékekkel együtt távoztak. A demecseri rendőrök a bejelentés után haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, aminek eredményeképpen rövid időn belül azonosították a két feltételezett tettest, és mindkettőjük ellen elfogatóparancsot adtak ki. A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható B. Zs.-t 2020. március 3-án otthonában, míg L. A.-t 2020. március 4-én a demecseri vasútállomáson fogták el a rendőrök. A nyomozók a két férfit gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.