A minap olvastam kollégám cikkét, amely nyomán most az alábbiakban a globalizmus és koronavírus jelenségek találkozását vizsgálom. A globalizmussal kapcsolatosan mindannyiunk fejében ott motoszkál valami az ezredforduló óta. Mivé lesz ez a globális világ? – tettük fel ösztönösen a kérdést, látva az ezredforduló mérlegét. Most hirtelen kikerülhetlen kérdéssé pedig ez vált: mivé lesz a globális járvány világa? De mielőtt erre keresnénk a választ, legelőször tisztázásra szorul: mi az a globalizmus? Mit tesz a koronavírus a globalizmussal? És, hogy visszautaljak kollégám felvetéseire: mi múlhat el belőle a járvány hatására?
Lássuk be: a világ nemhogy nemzetközivé lett, hanem a nemzetköziség lett maga a világ.
Amit ezért globalizmisnak hívunk ma, nem egyszerűen a korszellem, rendszerünk leíró-összefoglaló kulcsfogalma, hanem immár messze több. Tézisem szerint a globalizmus eszmeáramlat, és miközben univerzális a sokféleségében, mégis egységes korstílus. A globalizmus napjainkra filozófiai, pszichológiai és szociológiai alapvetés; közgondolkodási talapzat és robbanásszerűen elterjedt kommunikációs mező – életforma.
Való igaz, hogy ennek a világnézetnek és világot átszövő fő elvnek a korszakos próbáját hozta el az idei világjárvány. A globalizmustól eleddig megismerhettük azt, hogy a világon minden elérhetővé vált. Európában, nyugatról nézve a globalizmus a nyugati kényelem kiszolgáló rendszere, információ, mobilitás, további gyarapodási lehetőségek és a javak tekintetében. Keletről nézve pedig felzárkózási lehetőség, hogy a több évtizedes diktatúra, ideológiai közerőszak, bezártság és hiány után a szabad, nyitott lehetőségekkel teli nyugathoz való tartozás kihívásának eleget lehessen tenni. És legújabban, mondjuk így, délről is vizsgálni kell a globalizmust, mert a harmadik világ sem marad ki az ezredfordulós globalizmusból: az ő szemszögükből nézve a globalizmus kihívás, expanzió, és a legrosszabb értelemben vett imperializmus: de egyszersmind lehetőség is, mert a globalizmus határokat bontott ott, ahol nem kéne (EU), és határokat teremtett ott, ahol pedig semmi keresnivalója nem lett volna (Közel,- és Közép-Kelet).
A globalizmus tehát egy már most jól látható történeti fogalom, egy korszakot jelző gyűjtőfogalom. Ez a korszak pedig csak úgy lehet globális, hogy minden egyes társadalmi alrendszernek ez ad értelmezési keretet. Így globális a politika, a gazdaság. Globálisak a pénzügyi hálózatok, a kulturális kapcsolatok. Globális az infrastruktúra, a technológiai-tudományos szféra. Globális a mérce, aminek mentén igazodni próbálunk mindinkább egyes emberekként mi magunk is, szocializációs lehetőségek tárházából válogatva, most már akár a velünk született elrendelések megváltoztatásával is.
Nem kétséges, hogy a globalizmus maga az, amely még az emberiségnél is nagyobb kihívással néz szembe akkor, ha történetesen a sok-sok „globális”-ból pont a „globális járvány” jön szembe. Sem a globális pénzügyi válságok, sem a globális elszegényedés, sem a globális terrorizmus, sem pedig legutóbb a globális népvándorlás jelenségei nem zökkentették ki kortárs globalizmusunk, a globális mindennapjainkból.
De egy globális vírusjárvány, meghozzá nem is a leghalálosabb fajta, betalált a globalizmusnak.
Az, hogy egy vírusjárvány megálljt parancsolt rohanó világunknak, a túl sok nyitott kapu helyett pedig mindegyiket bezárta, az egyetlen és lehetséges sokk volt a globalizmusnak. Sokk, amely azonban csernobili stressz-teszt is lett, és amely próbára teheti és teszi a rendszereket. Amelyek – termeszetüknél fogva -, ha túlterhelődnek, robbanáshoz vezethetnek. De ha nem is most, a következő sokk már végzetes lehet: mert ne legyenek kétségeink, annak a globális robbanásnak a szele is globális tömeghalált jelenthet.
Jó hír azonban, hogy a globalizmus egy minőségében a lehető legcsúnyábban leszerepelt máris, visszavonhatatlanul a széles nyilvánosság előtt. Méghozzá intézményrendszereivel.
Hol marad az EU? Hol van az ENSZ? Hol van a WHO? És hol vannak a máskor éjjel-nappal afrikai gyerekek képeivel plakátoló civil szervezetek? Sehol. Bebizonyították, hogy globális szinten ezek a mesterkélt intézményi hálózatok a béke és jólét örvén gyakorolnak ugyan politikai nyomást, de valódi vészhelyzet esetén mit sem érnek.
Tehát a globalizmus első repedését a jelek szerint már meghozta a járvány. Most a nemzetköziség okozta baj egyetlen orvossága a nemzetek közössége, a népek keveredése okozta baj egyetlen orvossága pedig az otthonok elkülönülése. Ez esetben pedig nagyon úgy tűnik, ez az orvosság egyben a későbbi baj kiújulásának megelőzésere is bizton szolgál. Nem véletlenül.
Ezért is logikusnak tűnik, hogy nem maradhat változatlan a globalizmus. Magától értetődik, hogy a globális kihívás miatt lokális korrekciókra van szükség. A válasz, méghozzá a magyar törteneti tapasztalat válasza is csak ez: szabad nemzetállam. Megszívlelendő ez, minden volt nemzetállam számara. Ideje hazatérni mindenkinek.
Joó György – elemi.hu
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
