JUHÁSZ GYULA (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.): költő.
Élete nagy részét szülővárosában töltötte. 1893–1902 között a szegedi piarista gimnázium tanulója volt. 1899. május 21-én jelentek meg első versei a Szegedi Naplóban. 1902-től A pesti egyetem magyar–latin szakos hallgatója. Barátságot kötött Babits Mihállyal, Kosztolányi Dezsővel, Oláh Gáborral. A Négyesy-szeminárium titkára. 1908 februárja és 1911 májusa között a nagyváradi premontrei gimnázium ideiglenes tanára.
A város pezsgő szellemi élete kedvezően hatott rá. Megismerte Sárvári Anna (1887–1938) színésznőt. 1914. március 6-án a pesti Nemzeti Szállóban mellbe lőtte magát. 1917-ben idegbetegségével kezelték a budapesti Moravcsik-klinikán. Magyar nyár 1918 című versében és vezércikkeiben hangot adott forradalmi várakozásának. November 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. 1919. március 24-én Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a vértelen proletárforradalmat.
Április 8-án a szegedi színház direktóriumának tagjaként új műsorpolitika megvalósításához kezdett, de a francia megszállás alatt levő Szegeden már április közepén fölülkerekedő forradalom elüldözte a színház éléről; tanárgyűlésen bántalmazták.
Életét derékba törte a bukás. Nyugdíjat nem kapott; verseivel, cikkeivel kereste kenyerét. 1929. január 18-án elsők közt jutalmazták Baumgarten-díjjal (1930-ban és 1931-ben is megkapta). A siker megbénította. Az év nagy részét a budai Schwartzer-szanatóriumban töltötte. Veronállal vetett véget életének.
A Nyugat-nemzedék nagy költői közt sajátos helyét költészetének közösségi mondanivalója, népi jellege adja. Költészetének fejlődésvonala életében megjelent köteteiből kevéssé ismerhető meg, mert anyagi és politikai okokból életművének kisebb részét tartalmazzák, és megtévesztő időrendet sugallnak. Második verseskötetében (Új versek, 1914) saját hangjára talált. Szerelmi költészete kezdettől a reménytelen vágyakozást fejezi ki „az élete kudarcát” hozó örök asszony iránt; ennek az érzésének Anna csak tárgyat és igazolást adott. Júlia-versei a hála és a lelki béke dalai, de ezt a hangot nem variálhatta sokáig: így tért vissza 1923 után az örök Annához. „Magyar versei” végigkísérték életét.
A szegényparasztság sorsát elsíró „tápai versei” ciklust alkotnak. Költészetének terjedelmes része a magyar kultúra és a magyar táj ihletését őrzi. Korai publicisztikájában gyakori az élesen antiklerikális bírálat. Krisztusban az isteni magaslatra emelkedett embert csodálta. Keresztény bűntudata örök harcban állt a pogány életvággyal.
A Mária-kultusz beszüremlett Anna-verseinek hasonlatkincsébe. Népi katolicizmusa a szegényparasztság fölszabadulási vágyát is magába foglalja (A tápai Krisztus, 1923). Megközelítőleg 1300 verséből majdnem 300 szonett. Ő honosította meg a villoni balladaformát a magyar irodalomban (Ódon ballada, 1907). Verselése laza, dalszerű; zenéje uralkodik a mondanivalón; jambusainak dallama is bánatot sugall. Kisregénye (Orbán lelke, 1924) és szinte valamennyi elbeszélése önéletrajzi érdekű.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
