A román hatóság annyit mondott, vigyázzunk magunkra nagyon, mert nem tudnak segíteni, ha bajba kerülünk. Óvintézkedésként pedig azt tanácsolták, minden este mérjük meg a gyerekek lázát – mondta portálunknak adott interjújában Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, akivel a koronavírus apropóján beszélgettünk. A dévai gyermekotthon alapítója a járvány kapcsán beszélt arról is, a megfelelési kényszer után miként találhatunk vissza önmagunkhoz, a rohanó világban miként kezdhetünk megint élni. A székely autonómiatörekvésekről a missziós pap azt mondta, nem Brüsszeltől kell kérni az autonómiát, hanem az erdélyieknek kell saját kezükbe venni a sorsukat.
– Hogy vannak? Hogyan birkóznak meg a hétköznapokkal?
Úgy tűnik, mind jól vagyunk, de hát Romániában minden lehetséges. Ahogy másol, itt Déván is szűk kis családi körben be vagyunk zárva, ez nálunk 108 gyereket jelent most. Próbáljuk feltalálni magunkat. Most elkezdődött az online tanítás, a gyerekek próbálják kitanulni ezt, és arra törekednek, hogy a tanév ne vesszen el. Kivárunk.
– Megvannak ehhez a technikai feltételek?
Minden család kapott egy tabletet, ami persze nem elég, de ez most egy új világ, amiben meg kell találni a lehetőséget.
– Tudják használni ezeket a eszközöket?
Tegnap azon kacagtunk, hogy a gyerekek mondják a tanároknak, mit, hol nyomjanak meg a tableten, mert – úgy látszik – nem minden működik úgy, és akkor, ahogy szeretnék. Oda-vissza tanítják egymást, és én bízom abban, hogy ez is működni fog.
Az élet menni akar. Ha a víz folyását valahol elzárják, az csak megtalálja magának az új medret, és folyik tovább.
Az élet nem fog leállni. A szegények még szegényebbek lesznek, sajnos, a tájékozatlan emberek pedig még jobban eltévednek.
– Az egyház szerepe felértékelődik?
Az egyház iránymutató szolgálatára még nagyobb szükség lesz, mint eddig. A nagy megmondó emberek szedik a C-vitamint, mossák a kezüket, nehogy valami bajuk legyen, én azonban úgy vélem,
Jézus Krisztuson kívül nagy eligazítást eddig sem kapott az emberiség,
és a szeretet parancsánál, a szolidaritásnál több a válságban sem tud segíteni rajtunk. Én optimista vagyok, a gyerekek jókedvűek, vidámak, gyönyörű tavasz van.
– Kapnak bármilyen segítséget állami szinten?
Felhívtak, hogy minden este mérjük meg a gyerekek lázát. Én erre azt mondtam a kollégáimnak, minden gyerek fenekébe tegyenek három kukoricaszemet, és ha elkezd pattogni, akkor lázuk van. A hatóság azt is mondta, vigyázzunk magunkra nagyon, mert nem tudnak segíteni, ha bajba kerülünk. Egy szappant nem hoztak eddig, nem hogy kesztyűt, vagy maszkokat. Eddig egyetlen házunk sem kapott semmit, pedig elég sokan vagyunk.
– Korábban sem voltak elkényeztetve.
Sokat elárul a politikáról, hogy a bajban a hónunk alá nyúl-e? Azt látom, hogy maszkok hullanak le Romániában is. A gyermekvédelem előírásokat ad, de nem azt, hogy minden este mérjem meg a gyermekek lázát. Senki nem jön ide, és mondja azt, hogy hoztam öt liter sampont, vagy szappant, fertőtlenítőszert.
Nekünk, erdélyi magyaroknak nagyon jól esik, hogy a magyar kormány, ahogy tudott, küldött orvosi felszerelést. Lehet, hogy gesztusértékű egy ország költségvetésében, de akkor is óriási gesztus volt, hálásak vagyunk érte.
– A járvány nem csak gazdaságilag jelent kihívást, de lelkileg is megterheli az embert. Mi segíthet ennek átvészelésében?
Magyarországon, de itt nálunk Erdélyben is jellemző, hogy napi 7-8 percet beszél egy szülő a gyermekével. Nem volt időnk, energiánk egymásra. Most a helyzet változott, és van lehetőség leülni egy kiadós játékra, beszélgetni a házastársunkkal, talán a ház körül is lehet sétálni. Egy ismerősöm mesélte, voltak már a görög tengerparton, olasz síparadicsomban, de most rájött, hogy a háza közelében milyen szép erdős rész van, ahol nagyokat lehet sétálni. Arra is most ébredt rá, hogy a felesége milyen jól főz, hiszen eddig vendéglőbe járt, ha jót akart enni.
Amikor egy ajtó bezárul, rengeteg más ajtó kinyílik. Például Isten felé. A tudományok, a művészetek felé. Minőségi koncerteket lehet meghallgatni, könyvtárakban lehet virtuális sétát tenni. Egy új világ körvonalazódik. Hogy ez jobb lesz-e, majd elválik. De nem kétségbe kell esni, és nem elkeseredni kell, hanem számba venni a lehetőségeket és az alkalmakat.
Én meg vagyok győződve, hogy ez egy hosszabb dolog. Hiába mondja a román elnök, hogy május 16-án este fél hatkor lejár a járvány, én nem hiszem, hogy a koronavírus pont akkor majd elmegy oda, ahonnan jött. A lényeg, hogy mi mindig védjük meg magunkat. Mondtam is a gyerekeknek, itt volt fasiszta rendszer, volt kommunista rendszer, kapitalista, liberális rendszer, és most jön az immunrendszer.
Eddig az volt fontos, mit együnk, mennyit aludjunk. Most az egészség, és annak megvédése lesz a fő szempont. Az élet akkor kezdődik, amikor a holnap kiszámíthatatlanná válik. Eddig tudtuk, hogy az élet hova visz, de most nem tudjuk, mi vár ránk. Ezt félelemmel is megélhetjük, de ha hiszek a gondviselő Istenben, akkor ez reménnyel kell, hogy eltöltsön. Jézus mondja: „Atyám mindmáig munkálkodik, azért én is munkálkodom.”
Én nem a politikusainkban, meg az orvosainkban hiszek, hanem a gondviselő Istenben, aki négy és fél milliárd év alatt ezt a Föld nevű projektet felépítette.
Gyanítom, hogy vannak még ötletei, úgyhogy biztos, hogy tovább is fogunk menni, és szép jövő vár reánk. Lelkem mélyén hiszem, nem valaminek a végén, hanem egy új világ kezdetén vagyunk.
– Földtől igencsak elrugaszkodott álláspont.
1989-et én férfiként éltem meg. Sokan azt mondják, forradalmárok voltak, és erre díjat is, nyugdíjat is kaptak, de az a rendszer nem azért szűnt meg, mert valakik szétverték, hanem azért, mert amikor az alma megérik, egyszerűen leesik a fáról. Megérett a lehullásra. 1991-ben elhívtak Kárpátaljára, ahol a szovjet rendszer tudományos ateizmussal az összes templomot szétverte. A papokat kivégezték, a templomokat bezárták, lebontották. Az a templom, ahova mentem, 70 évig raktár volt. Három napig tartottam ott misét. Az első nap, mikor felemeltem az oltáriszentséget, mindenki térdre borult. És nem azért, mert 70 év ateizmus után jöttek a Vatikánból valami feketeöves nindzsapapok, hanem a zsigereik miatt. Úgy érezték, hiába volt kommunista diktatúra, erőszakos átterelés, agymosás, ők 70 év után is leborultak a szentség előtt. Én abban hiszek, hogy nem mi emberek irányítjuk a dolgokat.
– Rohanó világban élünk, ahol az embert a megfelelési kényszer uralja. Ezt most felváltotta egy korlátozott, mondhatni korlátolt világ. Visszatalálhatunk önmagunkhoz?
Egy polgármester ismerősömnek minden nyáron városnapokat kellett rendeznie, és minden évben überelni kellett az előző évit. Az egész nyara mindig ráment a tervezésre, szervezésre. Most a lelke mélyén úgy örvend, hogy idén nincs az a megfelelési kényszer, ami eddig rendre felőrölte. Rengeteg olyan helyzet van, amikor az ember azért tesz valamit mert muszáj, különben mit szólnak mások? Most, hogy ennek a lehetősége sincs meg, elkezdhetünk igazán élni. Eddig rohangáltunk, és a reklámok által belénk sulykolt örömöket kergettük. Észre sem vettük eddig, mennyi gyönyörűség van körülöttünk. A házam körül rengeteg virág van, de, hogy hosszan nézzem, hogyan borul virágba, majd tűnik el, hogy minden nap megcsodáljam, nem volt alkalmam. Missziós papként volt olyan év, hogy három éjszakánál többet ugyanabban az ágyban nem aludtam. Most itt vagyok egy hónapja, és ugyanabban az ágyban fekszem le minden este, kicsit úgy érzem magam, mint hal a vízben.
Lassan úgy fogunk élni, mint az angyalok, pedig daganat vagyunk a Föld oldalán.
Nagyon elszaladt a ló az emberiséggel. Nagyon sok mindent leigáztunk, leaszfaltoztunk. Nem tudom, hogy ez Isten akarata volt-e, de most mégis úgy tűnik, ismét együtt fogunk élni a természettel, az állatvilággal. A vadkapitalista, liberális elme, a mindent szabad, minden az enyém, minden csak nekem jár, mert nekem minden kijár, az megint az alma, ami megérett, és leesik.
– Beszéljünk kicsit a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéséről a kisebbségi autonómiáról. Ön szerint van reális esély az önrendelkezésre Erdélyben?
A kezdeményezést aláírtam, támogatom is. Én nyugodt vagyok, mert ha igazán probléma van, a mi házunkba nem jön Bukarestből senki, hogy megoldjon valamit. Ha nincs autonómia, akkor lábjegyzet az ember, és Bukarestben is be kell lássák, hogy egy ilyen krízishelyzetben is azok az önkormányzatok, azok a közképviseletek maradnak életben, amelyek tudnak reagálni. Azok a vezetők, akik csak adót tudnak beszedni, halálra vannak ítélve.
Le merem fogadni, hogy az autonómia, akármit is mond Brüsszel, mindenképpen meg fog valósulni. Nem tőlük kérem az autonómiát, hanem azt mondom, vegyük a kezünkbe a sorsunkat.
Én 1992-ben nem a román államtól vártam, hogy megoldja az erdélyi magyar árva gyerekek sorsát, hanem próbáltam kezembe venni. Az elején prüszköltek, de szerintem már örülnek, hogy ezt a terhet, feladatot levettük a vállukról. Én biztatom a székely atyafiakat, és mindenkit Erdélyben, hogy vegyük kézbe a feladatainkat mi magunk. Csíkszeredában például összefogtak a vállalkozók, és nem csak lélegeztetőgépet vettek, de ha a koronavírusteszt kellett Temesvárra valakinek, összefogtak, megvették, elvitték. Ez az autonómia. Engedjen meg egy történetet a Szentírásból. Amikor a gyermek Jézus elveszett, Szent József nem várt arra, hogy majd az isteni gondviselés Gábriel arkangyal képében megkeresi, de arra sem, hogy Heródes gyermekvédelmi szakszolgálata kerítse elő. Autonóm módon elkezdték keresni. Ráment három nap az életükből, de megtalálták.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
