Június első vasárnapja minden évben a pedagógusoké. Ezen a napon már 1952 óta köszöntik Magyarországon a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat, hagyományosan ekkor adják át a kiváló tanítói és tanári okleveleket, kitüntetéseket. 1996-ban ezen a napon fogadta el az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet a pedagógusok jogairól szóló, 150 paragrafusból álló határozatot.
Az óvodákban, iskolákban ilyenkor általában apró ajándékkal, kis műsorral köszöntik tanáraikat a gyerekek. Az idei tanévben azonban ez az ünnep is más. Nem tornyosulnak a virágcsokrok a tanári szobák asztalain, mert bár az intézmények a járvány után már újra kinyithattak, az élet még nem tért vissza a rendes kerékvágásba, a többség még csak távolról köszöni meg az osztályfőnöke vagy a kedvenc tanára, tanárnője erőfeszítéseit.
Kevés olyan nehéz és felelősségteljes mesterség létezik, mint a pedagógusoké. Ahogy mondani szokás, ez nem csupán munka, hanem hivatás. Mi is lehetne nehezebb feladat, mint utat mutatni a jövő generációjának? A tanítók, tanárok ott vannak mellettünk az első betűk esetlen kanyarításától a felnőtt életbe való kilépésig. Olykor szigorral, de mindig szeretettel nevelik értékekre és az életre a rájuk bízott csemetéket, közben rendületlenül nyesegetik a vadhajtásokat.
Nemcsak tudást adnak, hanem közösséget kovácsolnak, támogatnak, vigasztalnak, ápolják a törékeny tinédzserlelkeket, motiválnak, megtanítanak hinni abban, hogy áldozatos munkával bármit elérhetünk az életben.
Fotó: Ádám János
Sok a sikerélmény és persze a kudarc is, ráadásul a mindennapi helytállás, küzdelem eredménye bizony gyakran csak évek, évtizedek múltán mutatkozik meg.
Mégis megéri, mert semmivel össze nem hasonlítható érzés a mosolygó gyerekarcok látványa, néhány kedves szó, a tanítványok csillogó tekintete, amikor büszkén újságolják, hogy melyik jó nevű középiskolába jutottak be, amikor a magát addig megközelíthetetlennek mutató kamasz is könnyes szemmel búcsúzik a ballagáson, és persze sokat számít a szülőktől kapott elismerés is.
Különösen nehéz dolga van azoknak a nevelőknek, akik hátrányos helyzetű térségekben, olyan iskolákban küzdenek, ahol szinte sosem jön hír az egyetemi felvételiről, ahol a szülők nem köszönik meg a fáradozást, ahol az is nagy szó, ha a gyermek be tudja fejezni a nyolcadik osztályt, sőt hogy egyáltalán bejár az órákra. És a pedagógus mégsem adja fel, mindennap fáradhatatlanul teszi a dolgát, mert legbelül tudja, hogy a gondoskodás végül sosem lehet hiábavaló. Ezért is van az, hogy a pedagógusképzés a pálya összes nehézsége ellenére is igen népszerű a felsőoktatási felvételin. Az újonnan pályára lépők létszáma a gyakorta emlegetett tanárhiány ellenére is minden évben „fedezi” a nyugdíjba vonulók számát.
Idén márciusban a járvány miatt egyik pillanatról a másikra került lakat az óvodák, iskolák épületeire. A pedagógustársadalom pedig pillanatok alatt berendezkedett egy teljesen új életre, és várakozáson felül oldotta meg a digitális távoktatással járó nehézségeket, nem beszélve a rendkívüli helyzetben gond nélkül levezényelt érettségi vizsgákról.
(Forrás: MNO/Csókás Adrienn)
