A Fejér Megyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt indítványozta annak a nőnek a letartóztatását, aki élettársával többször nagy mennyiségű gyógyszert adott a dunaújvárosi idős házaspárnak azért, hogy a halálukat okozza.
A nyomozás adatai szerint a gyanúsított élettársával a 85 éves sértett házaspár bizalmába férkőzött, bejáratos lett otthonukba, ahol élettársával közösen, rendszeresen nyugtató hatású gyógyszereket juttattak a sértettek szervezetébe azok tudta nélkül, részint szeszes italba keverve. A gyógyszerek hatására a sértettek 2020. február 23-án magatehetetlen állapotba kerültek, őket kórházba szállították, azonban a férfi a kórházi kezelés ellenére elhunyt.
A bűncselekmény kiemelkedő tárgya súlyára és törvényi fenyegetettségére figyelemmel – amely tíztől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés – alaposan lehet tartani a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, valamint figyelemmel a szökésben lévő elkövetőtársra, fennáll a bizonyítás megnehezítésének a veszélye.
A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a gyanúsított letartóztatását, a döntés védelmi fellebbezés folytán nem végleges.
(fotó: healthline.com)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!