1945. február 13–15. közötti a szövetségesek négy támadáshullámot zúdítottak Drezda városára. Ez volt a második világháború legpusztítóbb légitámadása, mely sok szempontból még a Hirosimában és Nagaszakiban végrehajtott rombolást is felülmúlta.
A terrorbombázásnak a lakosság szervezett megsemmisítésén és a szövetségesek bosszúvágyának kiélésén kívül semmilyen célja sem volt. Drezda városa nem rendelkezett hadászati szempontból jelentős célpontokkal, ráadásul 1945. február közepén már küszöbön állt a III. Birodalom összeomlása. Ez azonban nem gátolta meg az angol-amerikai döntéshozókat, hogy elrendeljék a tömeggyilkosságot.
Bár a foszfor használatát évtizedekig tagadták a szövetségesek, ma már tudható, hogy legalább 650.000 gyújtóbombát szórtak a városra.
A támadás hadászati szempontból teljesen értelmetlennek bélyegezhető, mivel német haderő alig volt jelen, a vasúti pályát pedig hamar helyreállították. Stratégiailag szintén haszontalan volt, hiszen a lakosság remélt lázadása elmaradt, ugyanis annak jelentős része élve elégett, a maradék meg fedezékbe húzódott. A várost viszont teljesen elpusztította. Sok helyen megszűntek az utcák, csak onnan lehetett felismerni őket, hogy ott alacsonyabb volt a törmelékhalom. Halottak feküdtek mindenhol, a járványveszély miatt nyílt tereken égették el az elhunytakat, de a romok alatt még évtizedekkel később is találtak mumifikálódott testeket.
„Nem ismertük meg többé az utcánkat. Bármerre néztünk, mindenhol csak tűz volt”
– Lothar Metzger drezdai szemtanú.
Noha a britek igyekeztek „kozmetikázni” a statisztikákat, és mindössze 35 ezer főre becsülték az általuk meggyilkolt civilek létszámát, addig a kevésbé elfogult becslések alsó hangon is 135-200 ezer közé teszik az áldozatok számát. Ezen áldozatok jelentős részét öregek, nők és gyerekek adják, hiszen a háború legvégére az egyre kétségbeesettebb német vezetés szinte minden férfit besorozott, aki még tudott mozogni.
Ezen szerencsétlen emberek jelentős része a foszforbombák által gerjesztett tűzviharban, illetve a robbanószerek miatt felszabaduló mérges gázok belélegzése miatt veszítette életét.
A szövetségesek barbarizmusát Tarján M. Tamás a következőképp foglalta össze:
„Drezda tragédiájáról tehát elmondhatjuk, hogy az antifasiszta szövetségesek háborús ténykedésének szégyenfoltja lett, hiszen megalapozott a gyanú, hogy a támadás legfőbb motivációja a megtorlás, a civilek között okozott lehető legnagyobb mértékű pusztítás volt.”
Noha a győztesek előszeretettel hivatkoztak az „igazságra” és a „bűnösök megbüntetésére” a nürnbergi perek során, valahogyan a terrorbombázások elrendelői és végrehajtói elkerülték a felelősségre vonást. Sőt, az atombomba ledobóit hősként ünnepelték, és számos kitüntetést kaptak.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
