Moys Zoltán: Nekünk magyaroknak annyi jogunk lesz, amennyit kiharcolunk magunknak

A Kárpát-medence történelmi, földrajzi és – amióta Szent István felajánlotta a Szűzanyának – szakrális egysége felbonthatatlan. Az égi törvény örökkévaló és felülírja a földön összetákolt állandóan változó jogszabályokat – mondta a Magyar Jelennek Moys Zoltán, a Hazajáró című tévéműsor megálmodója, amely már tizedik éve mutatja be a Kárpát-medencét a délvidéki síktól a Kárpátok legmagasabb ormáig, a Gerlachfalvi-csúcsig. Ráadásul most ismét megjelent a Hazajáró könyv is, ebben több mint négyszáz kép mutatja be természeti és kulturális kincseinket. 

– Idén lesz tíz éve, hogy elindult a Hazajáró című tévéműsor, mégpedig azzal a céllal, hogy a történelmi Magyarországot bemutassa természeti, kulturális értékein keresztül. Mi szülte az elhatározást ahhoz, hogy egy ilyen komoly küldetésbe vágjon?

– Stábunk, ami egyben egy bajtársi közösség, már a tv-műsor elindulása előtt is „hazajáró” volt. Életterünknek mindig is a Kárpát-medencét tekintettük. Már egész fiatal korunktól előszeretettel barangoltunk hegyeinken-völgyeinkben, hogy megismerjük hazánk természeti, történelmi és szellemi kincseit.

BELÜL MINDIG ELEJTETTÜNK EGY KÖNNYCSEPPET, AMIKOR ÁTLÉPTÜK A TRIANONI HATÁRT, DE KIFELÉ MINDIG EGY DERŰS ÖNTUDATOT SUGÁROZTUNK, MISZERINT EZ A HATÁR CSAK PAPÍRON LÉTEZIK, A VALÓSÁGBAN NEM.

Ezt a tudatot erősítették bennünk azok a találkozások is, amikor kalandozásaink során remek emberekkel és közösséggel ismerkedtünk meg, akik kitartásukkal a magyarság tovább élését garantálják. Ahogy lehetőségünk adódott, örömmel vágtunk bele a műsorba, azzal a céllal, hogy minél több emberrel megismertessük határtalan hazánk felbecsülhetetlen értékeit és kedvet csináljunk a honismereti turizmushoz.

– Így, tíz év távlatából miként tekint vissza a forgatásokra? Sikerült beváltani, vagy akár meghaladni a műsorhoz fűzött reményeket?

– Célunk az első pillanattól az volt, hogy azokat a nemzedékeket, akik a kommunista évtizedekben szinte semmit nem tudtak az elszakított részeinkről, újra ráébresszük, sokszínű egységében micsoda kincsesbánya a Kárpát-medence és benne mennyi kiváló közösség éli a hagyományt. A visszajelzések megerősítettek bennünket, hogy jó úton járunk.

SZÍVET-LELKET ERŐSÍTŐ ÉRZÉS MEGTAPASZTALNI, HOGY HÁNYAN CSODÁLKOZTAK RÁ A SOKÁIG REJTVE MARADT KÖZÖS ÉRTÉKEINKRE,

hányan indultak el nyomunkban, hogy személyesen, a helyszínen ismerhessék meg, élhessék át a képernyő előtt látottakat.

– Bejárták a Kárpát-medencét, hegyeket hódítottak meg, olyan helyekre jutottak el, melyet kamera azelőtt nem látott. Hány kilométert gyalogolt a műsorban, melyik a legmagasabb pont, ahova felmászott, milyen messzire jutott a történelmi Magyarország területén?

– Az elmúlt tíz évben több mint 750 napot töltöttünk a külhonban és több mint 3000 km-t gyalogoltunk. A délvidéki síktól a Kárpátok legmagasabb ormáig, a Gerlachfalvi-csúcsig sok ezer helyszínre eljutottunk. Minden elszakított részben jártunk, sőt az elmúlt években már a tengeren túli diaszpórához is ellátogattunk. De puszta számokban, statisztikai adatokban nem mérhető mindaz az élmény, amit ezeken az utakon megtapasztalt a Hazajáró. Minél több ösvényét bejártuk történelmi hazánknak, annál inkább megerősödött bennünk, hogy ezek az utak önmagukban a célt jelentik számunkra. Ezért is szoktuk mondani, hogy a Hazajáró útja végtelen.

– Az elmúlt év, a járvány mennyire akasztotta meg a forgatási lehetőségeket, az utazást?

–A járványhelyzet hátráltatta, de nem akadályozta meg hazajáró útjainkat. Voltak nehéz időszakok, de mindig megtaláltuk azokat a helyszíneket, ahova komolyabb hatósági korlátozások nélkül eljuthattunk. A teljes határzár idején például végre alkalmunk nyílt szűkebb pátriánk, a Hazajáró bölcsőhelye, a Dunakanyar felé fordítani tekintetünket.

– Hogyan készülnek egy-egy túrára, mi alapján döntik el, hogy a következő héten hova menjenek?

– Sokféle szempont befolyásolja úti céljaink kiválasztását. Az első időkben a számunkra is jól ismert helyeket céloztuk meg. Ma már egyre több meghívás érkezik felénk. Jó látni, mennyi honfitársunk büszke szülőföldjére, hányan szeretnék bemutatni a nagyvilágnak, milyen pompás helyen élnek, így az utóbbi időkben egyre több meghívásnak teszünk eleget. Igyekszünk a földrajzi egyensúlyt is megtartani, egy-egy évad során valamennyi régióba ellátogatni. Szeretjük bemutatni azokat a számunkra is ismeretlen, eldugott, turisztikai szempontból szinte teljesen feltáratlan szegleteket, ahol az elszigeteltségnek hála még sok természeti és néprajzi érték megőrződött, átvészelve az elmúlt évtizedek rombolásait.

– Beszéljünk kicsit azokról, akik az elcsatolt részeken élnek. Mennyit változott az erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, délvidéki magyarok élete, helyzete az elmúlt tíz évben? Ön miként látja az együttélést az elcsatolt területeken?

– Az utódállamok szempontjából érdemi változás nem történt. Onnan rövid távon sajnos nem is várhatunk előrelépést, hiszen ezen országok vezető politikusainak meghatározó vezérelve a Trianonban fogant mesterséges, életellenes „status quo”, a határok megváltoztathatatlansága hiú ábrándjának a fenntartása és az ott élő magyarok jogfosztása. Ennek a soviniszta elvnek rendelnek alá minden egyéb célt, akár a szépreményű V4 együttműködést is. Pedig ha felülemelkednének kicsinyes ábrándjaikon, ráébredhetnének, hogy a mai kihívások közepette,

CSAKIS KÖZÖS KERESZTÉNY EURÓPAI GYÖKEREINK, AZ EGYÜTTESEN MEGÉLT SZAKRÁLIS TRADÍCIÓ VEZETHET KI A SÚLYOS VÁLSÁGHELYZETBŐL,

amelybe Európát belesodorták a közös földünktől, a Kárpát-medencétől teljesen tájidegen ellenségeink, az örökkévaló égi törvény felbontására törekvő erők. Az „anyaország” szempontjából nézve viszont elvitathatatlanul történelmi léptékű előrelépés történt. Olyan mértékű lelki, szellemi és anyagi támogatás áramlik az elszakított területekre, amilyenre a két világháború közötti korszak óta nem volt példa. Csak remélhetjük, hogy ez a támogatás nemcsak lassítani, de megtorpantani és akár némely területeken megfordítani is képes az elszórványosodás, öntudat-vesztés életveszélyes folyamatait.

– Rendszeresen felmerül a területi autonómia kérdése, elsősorban Erdélyben. Az ottaniak is megoldásként tekintenek erre a lehetőségre?

– Rövid távon az autonómia a túlélés szempontjából fontos eszköz lehet, de a fent felvázoltak miatt nem látok rá reálpolitikai esélyt. Nekünk, magyaroknak annyi jogunk lesz, amennyit kiharcolunk magunknak. A reálpolitikától elrugaszkodva, metapolitikai madártávlatból tekintve a folyamatokra,  meggyőződésem, hogy félmegoldások nem eredményezhetnek hosszú távon fenntartható rendet. A Kárpát-medence történelmi, földrajzi és – amióta Szent István felajánlotta a Szűzanyának – szakrális egysége felbonthatatlan.

AZ ÉGI TÖRVÉNY ÖRÖKKÉVALÓ ÉS FELÜLÍRJA A FÖLDÖN ÖSSZETÁKOLT ÁLLANDÓAN VÁLTOZÓ JOGSZABÁLYOKAT.

Hosszú távú békét csak a rend helyreállítása, a sok nemzetiséget a Szent Korona alatt eggyé kovácsoló, hierarchián és hagyományon alapuló organikus, autoriter állam hozhatná el a Kárpátok alatt. A mesterségesen szított sovén nemzetiségi ellentétek, csakúgy, mint az egyénnek a közösségekből való kiszakítása, a lélektől és szellemtől való megfosztása, anyagelvű tömegemberré silányítása, a természet rendjével szemben álló erőknek köszönhetők. Ha visszatérünk keresztény gyökereinkhez és képesek leszünk belekapaszkodni a hagyomány egyre elvékonyodó szálaiba, akkor életben maradunk. Ez persze jelen helyzetben lehetetlen álomnak tűnik, de

A HELYES ÚTRA VALÓ TÖREKVÉS MÁR ÖNMAGÁBAN TÖBB EREDMÉNNYEL KECSEGTET, MINT AZ ÖNCÉLÚ, EGYMÁSSAL VALÓ VIASKODÁS,

miközben már egy nálunk sokkalta nagyobb világi erővel bíró hatalom veszélyezteti nemcsak lelki és szellemi, de fizikai egzisztenciánkat is. Valójában nem a mi idealista álmunk az utópia, hanem az a feje tetejére állított világ, ami már itt kopogtat a Kárpátok kapuin.

– Visszatérve a Hazajárókra, ismét megjelent az a könyv, melyben képekkel foglalják össze a forgatási helyszíneket. Hogy lehet visszaadni a mozgóképet egy könyvben?

– Az állókép egyrészről kevesebbet, más szempontból viszont többet is képes adni a mozgóképnél. Mondhatnánk: a mozgókép elszáll, az álló megmarad. Amíg egy Hazajáró epizód 26 perc alatt lepereg, addig a könyvet lapozgatva van idő megpihenni, elmerengeni egy-egy helyszínen, megragadni egy-egy pillanatot és ízlelgetni, mélyebben feldolgozni egy-egy filmbéli idézetet. Másrészt a kötetbe olyan werk fotók is bekerültek, amelyek bepillantást nyújtanak a kulisszák mögé, hogyan is készül a Hazajáró.

– A kötetet a Hazajáró Egylet jelentette meg. Milyen céllal alapították az egyesületet?

– A Hazajáró Egyletet 2015-ben alapítottuk meg, miután a műsor kinőtte a kereteit és valóságos mozgalom kezdett körötte kibontakozni. A kezdeményezők a tv műsorunk nézői, szereplői, honismereti vezetői és az elszakított területeken élő helyi magyar közösségek lelki, szellemi vezetői voltak. Az a célunk, hogy minél több embert kimozdítsunk, induljanak el a műsor nyomába, ismerjék meg hazájukat és épüljenek újra a Trianonban mesterségesen szétbomlasztott közösségek. Túrákat, honismereti kirándulásokat, hagyomány-éltető programokat szervezünk, kiépítettük a Hazajáró pontok hálózatát és az útnak indulókat honlapunkon keresztül hasznos információkkal látjuk el. Mindezekkel hosszú távon az a célunk, ahogy alapító nyilatkozatunkban is kiemeltük, hogy történelmi hazánk szépségeinek és emberi erényeinek felmutatásával, a test, a szellem és a lélek építésével a hamis illúziók világában élő embereket visszavezessük az alapvető, örök értékekhez, az égi törvényekhez.

– Az ön neve nem csak a Hazajáró sorozat kapcsán ismert, hiszen ön annak a Kitörés emlék- és teljesítménytúrának a szervezője, mely minden februárban felkavarja a politikai állóvizet. Szükség van az emlékezésre?

– Krisztus mondja: „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért.” Dicső és hanyatló korszakokat periodikusan felvonultató történelmünknek mindig is voltak olyan sarokpontjai, amelyekből aztán az utókor embere erőt meríthetett küzdelmeihez. Ezek a kikristályosodások legtöbbször honvédő háborúink során mentek végbe. Ezeknek a kiemelkedő eseményeknek a kivételes erényekkel felruházott alakítói szó szerint ember feletti tettet hajtottak végre. Képesek voltak felülemelkedni emberi kicsinységükön és mindent, még teljes fizikai valójukat is feláldozták egy magasztos célért, legtöbbször

A HIT ÉS A HAZA MINDEN ÁRON VALÓ VÉDELMEZÉSÉÉRT.

Ezzel beírták magukat az örökkévalóságba. A 20. században – sok egyéni lokális hőstett mellett – két ilyen kiemelkedő, élesen a történelembe hasító esemény volt: Budapest védelme a Kitörés záróakkordjával és az 1956-os szabadságharc. Persze az elbukott küzdelmek után a történelmet író győztesek mindig azon mesterkedtek, hogy deheroizálják, demoralizálják a legyőzött ellenséget. Ez történt és történik sajnos a mai napig a fővárosunk védelmében és a Kitörésben életüket áldozó hős honvédeink emlékével is.

DE MI NEM TEHETÜNK MÁST, MINT – MINDEN ÁJVÉKOLÁST FIGYELMEN KÍVÜL HAGYVA – MÉLTÓSÁGGAL EMLÉKEZÜNK ÉS HISZÜNK ABBAN, HOGY AZ IGAZ ÜGYET NEM HAGYJA EL AZ ISTEN.

A hősi halottak előtt történő fejhajtás kötelezettsége mellett azért is fontosnak tartjuk az emlékezést, mert ezek az epikussá nemesülő események és heroikus szereplői adják az erőforrást, a hitet saját küzdelmeinkhez. Mert a harc folytonos. Most szellemi fronton zajlik. Most még nem az életünk a tét, hanem „csupán” egzisztenciális kihívások elé néz, aki az igazságot keresi. De a történelem törvényei szerint előbb vagy utóbb elkerülhetetlen lesz az újabb fizikai összecsapás, amelyhez a múlt harcosainak példamutató hőstettei adják majd a lelki muníciót. Így építünk hidat az emlékezéssel a múlt és a jövő hősei között.

Magyarjelen.hu