A kultúrelit hagyományosan jobbosnak tartott tagjainál is…
Kiverte a biztosítékot Mága Zoltán (az ő Facebook-oldalának lett hirtelen 560 ezer indiai, bangladesi és pakisztáni rajongója) 350 milliós kormányzati kistafírozása a kultúrelit hagyományosan jobbosnak tartott tagjainál is – a Válasz Online érdeklődésére nemcsak Horváth László Fonó-igazgató, de Agócs Gergely és a Csík Zenekar prímása is nemtetszésének ad hangot.
Október végén telt be a pohár. Az utolsó csepp a határon túl pottyant bele, de akkor aztán kicsordult az abban rég gyűlő méreg. „Mága Zoltán pont olyan vírus a magyarság kulturális térképén, mint anno a 3+2 együttes volt” – írták közleményben a vajdasági A Dombos Fest alapítói, közölve: küzdeni fognak az ellen, hogy Mága visszatérjen a Vajdaságba. Fesztiváljukkal ugyanis 20 éve azért harcolnak, „hogy a vajdasági magyaroknak ne a lakodalmas rock legyen az identitásuk”.
Dombos-alapító, szintén vajdasági, ám főként a Fonó Budai Zeneház vezetőjeként ismert Horváth László már négy éve is beszélt a Heti Válaszban arról, hogy „bármelyik színháznak jár több százmillió forint, sőt még Havasi és Mága Zoltán koncertjeire is elmegy ennyi közpénz, nekünk pedig ebben az évben például 14 millió forint jutott”, a tao-rendszer fennállásáig legfeljebb az egyébként még szocialista időkben bevezetett szisztémát lehetett hibáztatni. Az egy éve eltörölt szabály szerint ugyanis nagy cégek úszhatták meg a társaságiadó-fizetést, ha az összeget kulturális célokra fordították. Ez aztán a visszaélések melegágya lett.
Elterjedt például a „vattázás”: megérte ingyenesen osztogatni a jegyeket, minél nagyobb árat nyomtatva rájuk. A jegyár 27 százalékát be kellett ugyan fizetni áfaként, ám 80 százalékát lehetett visszakapni a társaságiadó-felajánlásokból. Tuti üzlet volt megtölteni mondjuk az Arénát akkor is, ha a 12 ezer nézőből csak kétezer fizetett valóban a jegyért. Bár Mága Zoltán célzottan is kapott közpénzt az elmúlt öt-hat évben, a tao-rendszer nagy kedvezményezettje lett, milliárdokra szert téve. (A hegedűsre ömlő taós és célzott közpénzesőt a 444 vette górcső alá. Akit részletesen érdekelnek az összegek, itt megtalálja őket).
A tao eltörlésének indoka elvileg éppen a visszaélések kiszűrése, a valós teljesítmények és értékek, produkciók támogatása volt.
A „valós teljesítmények” és értékek hangzatos jelszava a valóságban aztán Mága Zoltán idei 350 milliós támogatásában öltött testet – azaz a hegedűs lett az átalakítás legnagyobb egyszemélyi nyertese.
Miközben olyan játszóhelyek, mint a Zeneakadémia, csak töredékét kapták a tao-kompenzációra benyújtott kérelmüknek – nagyjából tizedannyi pénzt, mint Mága.
„Valóban ezért alakult át a rendszer? Ettől most jobb lett?” – teszi fel a költői kérdést Horváth László. A Fonó vezetője szerint Mága Zoltán kiszabadította magát a Moulin Rouge kötelékéből, és most már úgy gondolja, az a muníció, bájalgás, amivel ott célba ért, mindenhol érvényes. „Most például a templomokat rohanta le, olyan programot képviselve, amelyeknek köze nincs a szakralitáshoz. Tette ezt úgy a Délvidéken, hogy a helyi pártirodában osztogatták a belépőket az arra érdemeseknek, aztán meg már azt hazudták a délvidéki magyaroknak, hogy íme, az identitásunk része. Ez az árukapcsolás, az állami mecenatúra, a párt által delegált közönség, a templomokat megcsúfoló, szakralitást nélkülöző produkció… mindez adományozó, jótékonykodó üzenetként megfogalmazva egyszerűen felháborító.”
A hegedűs immár nyílt állami kistafírozása ellen balliberális elhajlással korántsem vádolható kulturális szereplők sora kelt ki.
A Hagyományok Háza tudományos munkatársa, a zenész és népzenekutató Agócs Gergely szerint például Mága Zoltán előadói ténykedése a show-business működésének keretében értelmezhető, s úgy kétségtelenül sikeres. Persze fogas kérdés, mi a különbség a művészet és a szórakoztatóipar között. Hol húzható meg a határ?
Agócs, a Dombos Fest létrehozóinak nyilatkozatával messzemenően egyetért. „Ők ugyanis arra hívják fel a figyelmet, hogy ma a silány szórakoztatóipar, a show-business vegytisztán profitorientált teljesítményei helyet követelnek maguknak a magas esztétikai értékkel jellemezhető, valódi identitásképző alkotásoknak fenntartott művészeti felületeken.”
Az eladott jegyek száma ma szinte kizárólag a plakátméret-, és mennyiség függvénye. Aki ezen a szinten sikeres, akinek megfelelően sok követője van a világhálón, aki megtölti a legnagyobb csarnokokat, annak előbb-utóbb lesznek politikus barátai. A politikának ugyanis tömegbázisra van szüksége, ezért behálózza a népszerű embereket. „Ezzel nem lenne semmi gond” – veti közbe Agócs, aki szerint azonban a jelenség új mozzanata, hogy a hatalom a szórakoztatóipar szereplőit megpróbálja a magasba emelve, „mondanivaló-szinten” is legitimálni.
Szabó Attila is hasonlóan látja az ügyet. A Csík Zenekar prímása és gitárosa pedig nem a „folkrendőrség” tagja: főként neki köszönhető, hogy a Csík népzenésíteni kezdett ismert slágereket (Most múlik pontosan…), autentikusság és kortárs gesztusok tehát egyszerre jellemzik. Szabó politikailag sem mondható ellenzéki elhajlónak: Egerben a legutóbbi időkig a kulturális bizottság tagja volt, régóta remek kapcsolatot ápol a térség fideszes országgyűlési képviselőjével, Nyitrai Zsolttal, ahogy az eddigi polgármester Habis Lászlóval is. Utóbbi rossz lóra tett, ha azt hitte, Mágával megnyerhető az önkormányzati választás: bár a hegedűs náluk is megfordult a kampányban, Habis kikapott.
Noha a művészeti életben mendemondák sora kering arról, ki játssza fel stúdióban Mága hegedűszólamait, a Válasz Online kérdésére Szabó elmondja: nem hegedűkezelési technikájával van gond, sőt nem is Mágával. Hanem a mértékkel. „Adna az állam 5-10 milliót támogatásként, a többit pedig teremtse meg piaci alapon – ezzel nem volna semmi baj. Azzal, hogy ő a tao-kompenzáció legnagyobb nyertese, már van probléma.” Ahogy azzal is, amikor a busás támogatásoknak köszönhetően ő jut olyan helyzetbe, hogy százmillióknak ő jelenítse meg a magyar kultúrát: mondjuk az amerikai tévében, a PBS-en, amely 120 millió embernek vetítette Mága műsorát. „Bartók és Kodály, e két zseni országa válik operettországgá” – mondja Szabó, hozzátéve: nem Lehárral van baja természetesen. Értjük. Merthogy az Állami Népi Együttestől kezdve a Dunán át a Jászság Népi Együttesig van egy sor társulat, amely egyébként valóságosan magyar kultúrát közvetít, ráadásul nem is sikertelenül – utóbbi például Mexikóban turnézott idén.
„A népzene az egyik legjobb exporttermékünk, már ezért sem Mága Zoltánt kellene külföldön népszerűsítenünk. Lehet, hogy ő a Carnegie Hallt is ki tudja bérelni, de elfogadhatatlannak tartom, hogy a magyar kulturális elit kamuművészeket futtat külföldön. Ez a teljes hazai kulturális piac megalázása” – fogalmazza meg ugyanezt a szempontot határozottabban már idézett Horváth László.(valaszonline)
