Trombitás Kristóf a Mi Hazánk Mozgalom Horthy-szobor avatását követően az alábbi véleményét fejtette ki a PestiSrácok.hu oldalon: „ezek a törvények (zsidótörvények – szerk.) szükségesek voltak a bécsi döntésekhez. Hát, ha ezek szükségesek hozzá, akkor inkább egyenek meg a férgek, minthogy a férget megegyem.”
Trombitás Kristóf állásfoglalásából az a marxista kánon által keltett bűntudat köszön vissza, amely nemzedékekből igyekezett kiölni a magyarságtudatot. Az 1945 előtti történelmünkről évtizedeken keresztül hazugságokat terjesztettek. A megszállókat felszabadítóként ünnepeltették szüleinkkel, nagyszüleinkkel. A katonai eskühöz halálukig hű magyar honvédeket – nagyapáinkat és dédapáinkat – lealacsonyították, s kreált bizonyítékokkal háborús bűnösöknek kiáltották ki őket. A magyar népet kollektíven bűnösnek állították be. Hosszú éveken át tartotta magát az a valótlan szemlélet – még nekem is így tanították az iskolában 1989 után! –, hogy a Magyar Királyság ezer éven át elnyomta a nemzetiségeket, ezért megérdemeltük Trianont.
Ezt a destruktív történelemszemléletet 1989 után életben tartotta a fősodratú történetírás, és ennek jele, hogy még ma is vannak, akikből felháborodást vált ki, ha a bécsi döntésekről – a magyarságnak szolgáltatott vértelen igazságról – tartanak megemlékezést az országban, vagy olyan publikációk jelennek meg a témában, melyek mellőzik a nemzetellenes baloldali felfogást.
A trianoni országcsonkítás egy olyan sokk volt, amely az akkori magyar nemzedéket megnyomorította. Ugyanakkor a magyarság – abból adódóan, hogy évszázadokkal korábban túlélte a tatár- és a törökdúlást is – bízott a hőn áhított feltámadásban. Erre az első bécsi döntés kihirdetésekor került sor. 1938-ra nyilvánvalóvá vált, hogy az első világháború után gyűlöletben fogant és mesterségesen összetákolt államok életképtelenek. Ez a sors várt Csehszlovákiára, melynek nemzetiségei – nem csak a magyarok és a németek, de a szlovákok is – érthető okokból el akartak szakadni.
A magyarság többségét 1938 és 1941 között újraegyesítő országgyarapítást a magyar revíziós politika következetessége teremtette meg. Amikor 1940-ben a szörényvári magyar-román tárgyalások eredménytelenül zárultak, Magyarország akár katonai erővel is kész volt visszaszerezni Erdélyt, ám Románia az erélyes magyar fellépés hatására német-olasz döntőbíráskodást kért, mely deklarálta a második bécsi döntést. Ennek eredményeként térhetett vissza Észak-Erdély, benne a többségében színmagyar Székelyföld. Ez a magyar politika sikere volt Trianon után. Méltán lehetünk büszkék az eredményekre.
A Kárpát-medencében élő magyarság túlnyomó része 1941-re a határok közé került. A területi visszacsatolások eredményeként Magyarország közép-európai hatalommá növekedett. Húsz évvel korábban Magyarország még egy területében megcsonkított, ellenséges államokkal körülvett ország volt, minimális mozgástérrel és mindössze 35 ezer fős haderővel.
A területgyarapodásokhoz – ahogy fentebb már utaltam rá – a magyar diplomácia előkészítő munkájára és a hadseregfejlesztésre is szükség volt. Mindez azonban nem valósulhatott volna meg egy olyan országvezetés nélkül, amely Trianon után zászlajára tűzte a magyar feltámadás ügyét. Egy erős, a nemzet érdekeit szem előtt tartó vezetés nélkül nem sikerült volna stabilizálni az országot az 1918-1919-es belpolitikai zűrzavar és a trianoni országcsonkítás után. Egy gyenge, önazonosságát feladó ország pedig nem tudta volna a nemzetközi színtéren érvényesíteni az érdekeit.
A bécsi döntésekkel, valamint Kárpátalja és a Délvidéki visszaszerzésével bizonyosságot nyert, hogy a trianoni diktátum rendelkezései sem kőbe vésettek. Ez a néhány esztendő a vesztes háború ellenére is lelkierőt adott a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a Délvidék magyarjainak, mely minden nehézségen átsegítette nemzettestvéreinket az elmúlt évtizedekben. Minden kitelepítés, éhínség, üldöztetés és pogrom ellenére ezek a területek még ma is a magyar élettér részei, és amíg él a magyar identitás, az is fog maradni. Az, hogy ezeken a területeken még ma is hallani magyar szót, ahhoz hozzájárult az 1938 és 1941 közötti országgyarapítás időszaka.
Ezért vallom azt, hogy az 1944-ig fennálló magyar impérium nem volt hasztalan, s az 1938 utáni országgyarapítás a magyar történelem egyik legdicsőségesebb időszaka volt, mely büszkeséget, öntudatot és reményt ad a magyarságnak. Az elmúlt több mint ezer év jogán jelentjük ki, hogy a magyarságnak létjogosultsága van a Kárpát-medencében.
Aki azt mondja, hogy inkább ne lettek volna a bécsi döntések, az egyetért a trianoni diktátummal és a „merjünk kicsik lenni” szemlélettel, valamint megtagadja a sajátjait, akik „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után” is magyarok maradtak. És aki a zsidótörvényeken keresztül nézi a bécsi döntéseket, az a kommunista történetírás hazug narratíváit ismételgeti.
/Csarnai Márk, történész /
(fotó:tankonyvtar.hu)
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
