„Legyetek ti is készen, mert olyan órában, amikor nem is gondoljátok, eljön az Emberfia.” – írja Lukács evangéliumában arra utalva, hogy a teremtett világnak bármikor vége lehet éppen ezért nem érdemes számolgatni a napot, vagy az órát, mert a halandó, esendő ember úgysem fogja tudni kikövetkeztetni, hogy mik Isten szándékai (és főleg mikor).
Egekbe szökő rezsiárak, háború, infláció, mindent elborító önzőség, zaj, véleményterror, klímafenyegetés, aszály és életellenes ideológiák szövetségének uralma. Globálisan ez jellemzi a napjainkat. Az értelmiségiek, a kétkezi munkások, a családosak, az egyedülállók, de még az egész napot a kocsmában töltő dologtalanok is tudják, hogy pokoli idők érkeznek mindennapjaikba.
Ha van pillanat, amikor nem lehetett arra számítani, hogy az életvédők és az abortuszra nem védekezési formaként tekintők áttörést érnek el küzdelmükben, akkor az a mostani.
Najó, ezt befejeztem. Nem tudok és nem is akarok egyes szám harmadik személyben írni erről csoportról. Vigyázat! Részrehajló és szókimondó vélemény követezik.
Sokan és sokszor kérdezik, hogy mi értelme van a minden eddiginél nagyobb arányú Fidesz-győzelem után a Parlament falain belül politizálni, vagy bármilyen más munkát végezni ott. Itt kanyarodnék vissza arra, hogy az áprilisi választások előtt meg az volt a szegezett kérdés, hogy mi értelme van elindulni a választásokon, ha úgysem jutunk be a törvényhozásba.
A Mi Hazánk alapításakor hasonló dilemmák fogalmazódtak meg bennem is. Ezek az 5%-os küszöb magabiztos megugrásakor halványultak, a mai nappal pedig végleg eltűntek. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint szeptember 15-től
minden anyának lesz lehetősége még a terhesség megszakítása előtt meghallgatni gyermeke szívdobbanását.
Nemzetközi kutatások tömkelege bizonyítja, hogy általános jelenség az ennek hatására „elhalasztott” abortuszok számának növekedése. A beavatkozás elvégzése után két hónappal már 10% azok aránya, akik megbánták, és már ekkor úgy gondolják, hogy az a nehézség, amit akkor megoldhatatlannak éreztek, mégsem az. De ekkor már késő, nem lehet visszacsinálni.
Az abotusz gyilkosság. Nem mondhatjuk másképpen. Ha már magát a jelenség leírását is finomítjuk, akkor soha nem jutottunk volna el még a részleges megoldásig sem.
Miben különbözik az abortusz egy késeléses gyilkosságtól?
Végeredményét tekintve semmiben és meggyőződésem, hogy a fenti kérdésre adott első 10 válasznak ennek kellene lennie. Utána jöhet a különbség megtétele, de értelemszerűen ez már csak az életben maradottakat érinti.
Az orvos
Egyértelműen ő az elkövető, az életnek ő vet véget. Lehet azzal érvelni, hogy a magzat veszélyezteti az anya életét és igen. Ez valóban megtörténhet, természetesen mindenkinek van egy ismerőse, aki „abortusz nélkül nem élte volna túl, és persze nagyon-nagyon indokolt volt a beavatkozás…” Ebben a vitában érvként szinte minden abortuszpártitól ez hangzik el legelőször. A kivételekből kiindulni óriási logikai hiba, amellett, hogy matematikailag sem állja meg a helyét.
Képzeljük csak el, ha mindig az utolsó pálinkát hibáztatnánk a fejfájásért és szentül hinnénk, hogy nem a 19 darab feles elfogyasztása a felelős, hanem pont a huszadiké… és csak azé.
Ha mindenkinek van egy olyan ismerőse, aki nem élte volna túl abortusz nélkül, akkor olyan ismerőse is mindenkinek van, aki abortusszal (és épp amiatt) nem élte túl.
A nem körültekintően eljáró orvosok felelőssége megkerülhetetlen,
a rutinszerűen, bemondásra elvégzett beavatkozásokat végrehajtók felelősségre vonása egy következő lépés lehet.
Az anya
Igen, az anya is felelős az elvégzett abortuszért, hiszen hatalmában lett volna bármikor megakadályozni az élet kioltását. De ezen a ponton azt fontos látni, hogy
az anya egyben áldozat.
Még akkor is áldozat, ha csak hosszú évek múlva, vagy soha az életben nem jön erre rá. Az áldozathibáztatás, ahogy az erőszakos bűncselekmények esetében, úgy itt is elfogadhatatlan. Az állami ellátórendszernek feladata lenne a megfelelő felkészítés és az anya támogatása. Itt elsősorban anyagi támogatásról beszélünk, de beszélhetnénk arról is, hogy számos esetben nem történik meg a kellő tájékoztatás azt illetően, hogy milyen lehetőség van akkor, ha nem akarja/nem tudja felnevelni gyermekét a szülés előtt álló nő.
Sokan nem is tudnak arról, hogy anonim módon van lehetőség (azonnal) állami gondozásban hagyni a megszült csecsemőt. Itt jön a másik „kedvenc” érvem. Úgy hangzik, hogy nem jó állami gondozottként felnőni és ezt senki nem akarhatja a saját gyermekének. Ez igaz. De ahogyan minden ellátáson, úgy az állami gondozáson is lehetne javítani, folyamatosan fejleszteni. Az orvostudomány ma ott tart, hogy szerveket cserélgetnek ki, ültetnek be. Évszázadokkal ezelőtt egy influenzában „illett elhunyni”, ma úgy pakolgatják össze (például egy baleset után) az embert mintha legódarabkákból állna. Ugyanígy a neveléstudomány is képes fejlődni. Nem jó állami gondozottként felnőni? Nem hát. Kurvára nem jó. Meghalni jó?
Az apa
Nem kívánt terhesség ellen az apa ugyanúgy védekezhet, mint az anya. Fel kelle végre fogni, hogy az abortusz nem védekezési forma. A baj mégis megtörténhet és precedensek garmadája bizonyítja, hogy
a felelősséget vállani nem képes férfiak belekergetik a nőket a gyilkossághoz vezető döntésbe.
Egy várandós nő a testi megpróbáltatások mellett érzelmileg is labilis. Könnyen befolyásolható. Akár arra is könnyen befolyásolható lenne, hogy kellő érzelmi, anyagi támogatással és felnőtt, férfias felelősségvállalással az új élet mellett döntsön.
Bátorság
Magyarországon az abortusz még mindig az egyik vezető halálok, a téma megosztó, ennek politikai felvállalása kockázatos. Itt nem állatvédelemről, vagy béremelésről van szó. Ebben nincsen társadalmi konszenzus. Ehhez bátorság kell.
Ez a politikai bátorság a pártok között ma egyedül a Mi Hazánkban van meg.
Dúró Dóra javaslata nyomán már sokszor téma volt a törvénymódosítás, de a „keresztény – konzervatív” fideszes nagyurak jellemzően még a tárgysorozatba vételt is elutasították. Miért? Mert gyáva alakok, azért. Sorozatos kétharmadokkal a hátuk mögött sem merték felvállalni az ezzel járó vitát, esetleges népszerűségvesztést.
Mi történt most?
Nem tudom. Talán a fenyegető gazdasági válságról, az életszínvonalról akarják ezzel elterelni a figyelmet. Talán a kormány kudarcos gazdaságpolitikájáról szóló elégedetlenséget, vagy vitát akarják palástolni? Vagy éppen most szólalt meg a lelkiismeretük? Vagy valami teljesen más ok van a döntés mögött? Mint már említettem: nem tudom. De nem is érdekel akkor, amikor emberéletekről van szó.
Azt viszont tudom, hogy ha a radikális nemzeti oldal harcosai hosszú ciklusok óta nem küzdenek, nem teszik napirendre és közbeszéd tárgyává a témát, akkor most nincs ez a törvény. És ne legyünk ostobák:
ha a magyar választók nem küldik a Mi Hazánkat a Nemzet Templomába, akkor az életvédelemnek írmagva sem maradt volna a T. Ház falain belül.
Jól tudjuk, hogy van az a pont, ahol megáll a tudomány, ahol már nem magyarázhatók meg racionálisan az emberi cselekedetek. Ilyenkor marad a hit. Ahogyan Pál írja:
„a hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés”.
A politika arroganciájára jellemző, hogy a mostani módosítást a Közlönyben kvázi saját javaslatként jelentették be. Jóllehet még ez sem fontos, bárcsak mindig javaslatokat lopnának és semmi mást – mondhatnánk rosszindulatúan. A kersztény, megszokásból voksoló népes szavazóréteg köreiben most a Fidesz aratja le a babérokat. Látom magam előtt, ahogy az egyházi vezetők sorra kitüntetik majd a KDNP és a Fidesz idevonatkozó politikusait. Látom, és csak nevetek. Petőfi jut eszembe.
„És ha újra tenni kell majd, akkor újra ott leszünk, és magunknak bajt s tinektek koszorúkat szerezünk.
Viseljétek a lopott hírt, a lopott babérokat, nem fogjuk mi fejetekről leszaggatni azokat.
Abban lelünk mi jutalmat, megnyugoszunk mi azon: bárkié is a dicsőség, A hazáé a haszon!”
-írja a lánglelkű költő a Márciusi Ifjak c. versében. Felidézhetnénk még a konzervatívok semmittevéséről szóló másik ikonikus művét, amely „A konzervatívok” címet viseli, de inkább menjünk tovább és nézzük meg mi van azon az oldalon, amely még a fentebb leírt magatartásnál is szánalmasabb.
LMBTQ propaganda és életellenes lobbi
A hazai bal és liberális oldal hosszú évek óta a lobbi magyarországi kiszolgálójának számít. A másságot népszerűsítők és a szélsőségesen életellenes abortusz-pártiak ideológiailag és személyükben, fizikailag is ugyananzok az emberek.
Ők azok, akik minden Pride-on ott vonaglanak az első sorokban. Ők azok, akik érzékenyítő mesekönyvekkel árasztják el az étert és azok is ők, akik művészetnek és hatalmas poénnak álcázva, 10 milliós támogatást elköltve minden évben provokálnak az úgynevezett ARC kiállításon.
Mérhetetlen büszkeséggel tölt el, hogy megszülethet a szívhangtörvény. Arra is büszke vagyok, hogy az életvédők közösségébe tartozom. Emellett minden más eltörpül. Kinek politizáljunk? Kiért és miért harcoljunk, ha nem azért, hogy minél több magyar gyerek szülessen meg a Kárpát-medencében? Ki fog ezért küzdeni rajtunk kívül? Senki. Ahogy eddig is, úgy ezután is csak mi fogjuk vállalni, ez az ország a miénk, ez a föld a mi hazánk.
Porszemnyi életvédőként, jobb és balliberális létrontóknak, az amolyan „művészféléknek” üzenem:
Vonulgassatok a szivárványos szarjaitokkal, veszekedjetek a megmaradt mandátumaitokon, nézegessétek a pedofil képeiteket és mentsétek el a megszerzett kenőpénzeiteket! Megígérem, hogy soha többé nem zavarunk meg titeket ebben. Csak kérlek, hogy ti is hagyjatok minket békén! Álljatok félre az útból közeledtünk hallatán és csendben engedjetek előre, hogy mihamarabb a célba érhessünk! Mi életeket mentünk…
Soli Deo Gloria.
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
