A munka eszmei alapjai

– Korunk anyagelvű korszelleméből fakadóan a felmerülő kérdésekre természetszerűleg csak anyagelvű válaszok születhetnek. Hatványozottan igaz ez a munka fogalmára is, hiszen a materialista világnézet szemüvegén át ez nem több, mint puszta pénzkereseti lehetőség, egy szükséges rossz, ez csúcsosodik ki aztán a vadkapitalista piacgazdaságban (hangsúlyozandó, nem önmagában a piacgazdasággal van a gond!), ahol más szempont nincs, mint a profit, ezért a benne résztvevő munkavállalók pedig nem mások, mint humán erőforrások. Ebből a szellemi modernizmusból folyik, hogy a munkavégzés mibenlétét is csak ebben a keretrendszerben képes értelmezni – fogalmaz írásában Lantos János, a Mi Hazánk munkaügyi kabinetjének elnöke a legolvasottabb jobboldali hírportálon. Folytatás alább.

Óriási paradigmaváltásra van szükségünk, s arra teszünk kísérletet, hogy ennek a paradigmaváltásnak az alapjait letegyük, az irányvonalak kijelöljük. Egy magasabb nézőpont vezérel minket ez esetben is, hiszen a valódi jobboldaliság mindig hierarchikus, éppúgy épül a szabadságra és a rendre, de minden egyes emberrel dolga van, így áll végcélunkban egy, a maival homlokegyenest ellenkező organikus társadalom. Legelőször is: a munka nem pusztán pénzszerzési tevékenység, hanem annál jóval több. Kiindulási alapunk egy átfogó, teljes nemzetre kiterjedő jobboldali gondolkodásmód, egy létszemlélet, mely jobboldali attitűd nem a szalonok polgári-konzervatív jobboldalisága, hanem a nemzet valamennyi rétegét felölelő, valamennyi dimenziójával és problémakörével foglalkozni kívánó, szociálisan érzékeny, a munkavállalói érdekképviseletet is megjelenítendő nemzeti eszmeiség. Hiszen éppen ezért nemzeti.

Szalonjobboldaliság helyett tehát népi alapú szemléletre van szükség, meggyőződésünk, hogy jelen válságban ez a kor határozott parancsa!

A fenti elvekből kiindulva lássuk hát, hogy mit tekinthetünk munkának, s mit nem! Természetesen az anyagi gyarapodás, a biztos és tisztes megélhetés nem részlet, de alapkérdés, így a munkavállaló teljesen természetes elvárása, hogy egyéni érdekei érvényesülhessenek, azokat megélhesse, ebben az égvilágon semmi elvetendő nincs. Sőt, tulajdonképpen ez az egyik alappillér. Társadalomfilozófiai alapjaink azonban a következők: valamennyi munkavégzésnek és így munkaterületnek a maga sajátos módján szolgálnia kell a közjót, tehát a nemzetet.

Amennyire csak lehetséges, törekednünk kell az egyéni jó és a közjó összehangolására, de a jelenkori liberálkapitalista felfogással ellentétben nem minden a profit, egy teljességelvű nemzeti ideológia tanítása nem lehet más, minthogy a közjó, tehát a nemzet érdeke az első.

Mindezeket elengedhetetlenül szükséges volt tisztáznunk, ha úgy tetszik, ez a „belépő” az alábbi hármas felosztásunkhoz, amiképpen csoportosítjuk a munkák fajtáit:

1. értékteremtő munka,

2. értékközvetítő munka,

3. értékmegőrző munka.

Értékek tekintetében természetesen megkülönböztethetünk erkölcsi, szellemi és anyagi értéket is, a lényeg a közjó szolgálata (természetesen ezzel párhuzamosan az egyéni gyarapodás). Így példának okáért értékmegőrző lehet egy autószerelő, egy festő, de értékteremtő és értékközvetítő lehet egy magasrendű szellemiséget kifejező művész (ellentétben korunk degenerált belpesti „művészeivel”), de értékközvetítő lehet akár futár, egy postás. A sor hosszan folytatható, mindenki a maga ízlésének megfelelően helyezheti el a különféle munkákat ebbe a felosztásba.

Ám nagyon élesen kiviláglik, hogy vannak olyan tevékenységi körök, amelyek bár lehetnek fáradságosak, gondolatiságunk alapján mégsem tekinthetők munkának! Végezhet bárki fizikailag nehéz, szellemileg bonyolult tevékenységet, ha annak nincs társadalmi haszna, ha eredményeit a közösség nem hasznosíthatja, nem lehet munkának minősíteni.

És itt nem csupán közönséges drogkereskedőkre vagy stricikre gondolunk, hanem kiemelten a végrehajtó maffiban tevékenykedő, magyarok szenvedésén gazdagodó bűnözőkre vagy banki ügyeskedőre, tőzsdei spekulánsokra. De ilyenek a korrupt, elvek nélküli politikusbűnözők is.

Schadl György, a végrehajtói maffia feje, jelenleg letartóztatásban – évente több százmilliós bevételre tett szert

Ideális esetben, tehát az általunk elképzelt organikus társadalomban a munka lehetőséget nyújt az emberben rejlő értékek megnyilatkozására és a magasabb rendű célok elérése érdekében az áldozat vállalására. Így egy helyesen, teljességelvűen nemzeti alapon felfogott társadalomszervezési elv és eszmeiség csak azt vallhatja, a munkát végző embert kell a társadalomalkotó emberiség legfelső fokára helyezni.

Összefoglalva: az értékteremtő, értékközvetítő és értékmegőrző tevékenységet végző ember, aki a tőle elvárható és megkövetelhető munkájával teljesíti a vele szemben támasztott társadalmi, családi és egyéni elvárásokat, jogosult lesz az általa megtermelt, az általa közvetített vagy megőrzött értékekkel egyenes arányban méltányos bérekre, amit személyi, családi életfeltételeinek biztosítása és fejlesztése érdekében kérhet, sőt, ki is kényszeríthet. Ez utóbbiról szól a következő lépcsőfok, az általunk elképzelt szakszervezetiség, dolgozói érdekképviselet, de ez majd egy következő írás tartalma kell hogy legyen.

Mert a cél, hogy a maga munkáját mindenki hivatásként megélhesse, lelkileg is kiteljesedhessen, ehhez pedig – ismerve az emberi természetet – szükség van az érdekvédelemre.