Luther Márton szerzetes 1517. október 31-én Wittenbergben a hagyomány szerint kiszögezte a vártemplom kapujára, 95 pontból álló vitairatát, amelyben közhírré tette saját álláspontját, hitet téve az egyedül hit általi üdvözülés tana mellett, és elítélve a búcsúcédulák (pénzért vásárolt bűnbocsánat) árusítását. Azon a hozzáértők is sokat vitatkoznak, hogy az október 31-i dátum reális-e, de az vitán felül áll, hogy a református keresztények ezen a napon ünneplik a hitújítást, reformációt.
A katolikus egyházban számos probléma merült fel, amelyek összeegyeztethetetlenek voltak a krisztusi tanításokkal, lévén az egyház maga a világi hatalom megszerzésére és kiterjesztésére is törekedett a hívek lelki üdvözülésének elősegítése helyett, mellett. A hívőknek, csakúgy mint ma a szavazóknak már akkoriban igényük volt arra, hogy kortárs személyekkel azonosítsák a vallást. Ezek maguk az egyházi vezetők, papok, pápák stb. voltak, akik jórészt nem a hallgatóság anyanyelvén tartották a miséket, ráadásul a 16. században sem az olvasás, sem a könyvek (Biblia) nem volt elérhető a széles rétegek számára.
Így a kereszténység tanításai és az aktuális fényűző pápa életmódja közé egyenlőségjelet tettek a katolikus egyház követői, hiszen nem volt alternatív értelmezési lehetőségük. Ez pontosan úgy vitte félre a keresztény gondolatot mintha ma azt mondanánk, hogy Ukrajnának semmilyen értéke nincs és az ukrán katonák Zelenszkijért harcolnak, vagy ha Kirill Pátriárka viselkedése, (orgiák, drogkereskedelem) alapján ítélnénk meg amblokk az egész ortodox egyházat.
Luther fő törekvése tehát a katolikus egyház megreformálása volt, de követői közül sokan egy teljesen új irányzatot tartottak üdvösnek.
Háború az isteni szeretet jegyében
Nem sokkal később Ulrich Zwingli, majd Kálvin János Svájcban is elindította új, független vallási mozgalmát. E mozgalmak tagjait a pápasággal szembeni tiltakozás („protestálás”) miatt protestánsoknak nevezték, a kereszténységnek ekkor kialakuló nagy ága a protestantizmus. A reformáció egyes irányzatainak szétválása a különböző protestáns egyházak, felekezetek kialakulásához, majd megerősödéséhez vezetett. Ezek közül az evangélikus egyház (más néven lutheránus egyház) és a református egyház a legismertebbek. Befolyása megtartása érdekében a katolikus egyház az ellenreformációval válaszolt, melynek következtében hosszú évtizedekig vallás és polgárháborúk sora jellemezte a kontinenst. A legvéresebb harcok talán a mai Csehország területén alakultak ki, amelyek olyan mély sebeket ejtettek, hogy a ma ismert cseh társadalom önbevallása szerint Európa legateistább népe lett.
A harmadik út
Magyarországon a reformáció és az ellenreformáció időszaka már az ország három részre szakadásával, a török és a császári elnyomás egyidejű nehézségével köszöntött be. A korban így a harmadik (még mindig keresztény, de nem magyarellenes út) a protestantizmus volt. „Se császár, se szultán.”
Az új vallás ettől kezdve a katolikus Habsburgok elnyomó politikájával szembeni „nemzeti üggyé” vált. A reformáció nagy mértékben hozzájárult a magyar nyelv és irodalom kora újkori látványos kibontakozásához.
Az ellenreformáció globális sikere
Az ellenreformáció sikerességét jól mutatja, hogy az új irányzat sok felé szakadása, a pápa tevékenysége, a tradíciók iránti erős vonzalom és az oszmán terjeszkedés rémképe miatt sikerült a reformációt izolálni egészen annyira, hogy a kálvinista tanok Európán kívül soha nem tudtak erős gyökeret ereszteni, de Európában is inkább csak északon (Németalföld) lett meghatározó. Naivitás lenne azt gondolni, hogy a reformáció és az ellenreformáció csak hitkérdés, elvi ügy lett volna. Az erről szóló irodalom könyvtárnyi, két érdekes korabeli politikai és gazdasági elemet szoktak a tankönyvekben írni.
-Az egyik az, hogy a török előrenyomulástól annyira tartottak a kontinens uralkodóházai, hogy a tradicionálisan egymás ellen létező Habsburg és a francia királyság uralkodóházai közösen támogatták az ellenreformációt, mert a katolicizmus szerepét az idegen betolakodók antitéziseként tartották.
-Szokás megemlíteni még, hogy a reformáció a katolikus egyház hitéletbeli eltévelyedése nélkül is kitört volna, hiszen a Németalföldi újonnan kialakult tőkésosztálynak, a felvilágosultaknak már tarthatatlan volt a mindenkori római pápa primátusa, elsősorban gazdasági szempontból. A reformáció jó terepet (ürügyet?) nyitott a ma is mert európai bankrendszer kialakulásának.
Akárhogyan is, az biztos, hogy az 505 évvel ezelőtt indult folyamatok máig meghatározó szerepűek lettek Európa életében. A mindenkori humánum azt diktálja, hogy a vérontás és a háború elítélendő pláne akkor, ha ma végig nézünk azokon az országokon (Anglia, Franciaország, Németország), ahol a reformációt követő században a vallásháború a legnagyobb intenzitással folyt.
A tizenhatodik században Európa fő kérdése ez volt. Katolikus, vagy református? Pápista, vagy újhitű? Ez egyszersmind kulturális, gazdasági és az oszmán hatást nézve demográfiai kérdés volt. Az északi civilizáció legfontosabb kérdései.
„Katolikus, vagy református? Református, vagy katolikus?”
Áldott állapot lenne, ha 2022-ben is ezek volnának a legerősebb törésvonalak és a legmegosztóbb kérdések az Európában élő kevert népek között.
(nyitóviasz: Lucas Cranach )
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
