Budai stúdiójában fogadta a Magyar Jelent Szikora Róbert, az R-GO frontembere. A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett énekes lapunknak beszélt többek között katolikus hitéről; az egyház liberális fordulatáról; Ferenc pápáról; a hazaszeretet fontosságáról; a szívhang-rendeletről és az abortuszról; a Budaházy-ügy igazságtalanságairól; a 2006-os rendőrterrorról; a píszíről; valamint arról, hogy szerinte szexista-e a „gida-jelenség”. Horváth Tamás nagyinterjúja.
– Sokat gondolkodtam, mi legyen az első kérdésem, de aztán úgy döntöttem, hogy mivel a mögöttünk hagyott nyár egyik legnagyobb slágere, a Valmar Úristen című száma az Ön közreműködésével készült, értelmiségi kisujjeltartás lenne, ha nem ejtenénk szót erről a dalról. Hogy jött az ötlet, miért pont Önt keresték meg a Valmar tagjai?
– Azt, hogy miért pont engem kerestek meg, azt ők tudják. Én annyit tudok, hogy mindenképpen akartak közös dalt egy híres, idősebb kollégával. Mostanában ez divat. Nekem azt mondták, nagyon sok név fölmerült, de végül rám esett a választásuk.
Kértem, hogy küldjék el a dalt előre a menedzseremnek, mert – őszintén bevallom – nem ismertem őket, nem nagyon követem a mai könnyűzenét. Olyan szintű minőségi romlás tapasztalható ugyanis, hogy amikor a legtöbb számot meghallom, vagy röhögök, vagy méltatlankodni kezdek. De most már tudom, hogy a Valmar üde kivétel.
Áthívtam őket, láttam, hogy két jó fej, ugyanakkor rendkívül tehetséges fiatal gyerekről van szó, akik értenek a zenéhez. Megbeszéltük, hogy mi legyen a szerepem a videóklipben. Nem akartam 69 évesen két huszonéves sráccal versenyezni két fiatal hölgy kegyeiért, úgyhogy végül én lettem a lányok apja, de ez ugye csak a klip végén derül ki.
– A kicsit könnyedebb, ám abszolút releváns „bevezető kérdés” után azt javaslom, hogy vágjunk is bele a közepébe! Köztudott Önről, hogy gyakorló katolikus. Hogyan lett hívő?
– Ott kezdődött az egész, hogy a Sátán nem tudott belém kapni, mert négy nappal a születésem után, ahogy anyukámmal kiengedtek a kórházból, egyből a templomba mentünk, hogy megkereszteljenek. Édesanyám ezt azzal együtt vállalta, hogy tudta, emiatt a munkahelyén vegzálni fogják, ami meg is történt.
Egészen kicsi koromtól kezdve ministráltam, voltam elsőáldozó, bérmálkoztam. Tetszett minden, ami a katolikus hit megélésével kapcsolatos. Meghívást kaptam a Jóistentől, ami önmagában nem elég, állandóan foglalkozni kell az Isten és az ember közötti személyes kapcsolattal.
Sok más emberhez haslóan nekem is többször meg kellett térnem, mert a sátán megkísértett.
Írtam is egy dalt erről, Itt van a perc címmel. Az egyik versszak így hangzik: „Micsoda játszótér lett a Föld, kösz! / Angyalok és az ördögök közt, / Viadal Érted, a fejedért!”
Állandó viadal, harc van értünk az angyalok és a sátán között, hogy végül ki vezet majd minket oda a trónhoz, ahol megítéltetünk.
Nagy csábítás és misztika van a zenében, mert egy olyan forma, amit nem lehet megmagyarázni ebből a világból. Miért van zene, és egyáltalán: mi a zene? Elgondolkodtató kérdések ezek, de ami biztos az az, hogy az ősidőktől kezdve velünk van és hat ránk, így a sátán is bele tud kapaszkodni.
Természetesen lehet jó célra is használni. Nem véletlen, hogy sokan mondták: „hangszerelnék Isten kezével, játsszál rajtam, Uram!”
Sőt, John Lennon, aki nem volt hívő, az utolsó években fölvett egy keresztet a nyakába, és kimondta: „a zenét azért adta Isten, hogy szavak nélkül is tudjunk imádkozni”. Ha ez a mondat nem isteni sugallatra született, akkor semmi. Ilyet nem lehet kitalálni.
– Miért pont a római katolikus egyház?
– Nyilván kezdetben azért, mert katolikusnak kereszteltek. Majd később reálisan is beláttam, hogy ez Jézus Krisztus egyháza.
A katolicizmus egyébként a világ legmodernebb vallása, egyben semmihez nem hasonlítható, mindent fölülmúló és egyetlen.
Gondoljunk bele például a szentgyónás titkába. Bemész egy kis fülkébe, fölteszi a stólát a pap, és abban a pillanatban Jézus Krisztussal találod magad szemben. És elmondod neki, Jézusnak, hogy sajnálod, hogy rosszat cselekedtél, teljes szívedből megbánod a bűneidet.
– Úgy fogalmazott, hogy a katolicizmus a világ legmodernebb vallása. Ezt hogy érti?
– A legmodernebb, mert annulálja a bűnt. Sőt, Jézus Krisztus a keresztfán már azoknak a vétkeknek is megfizette az árát, amiket még el sem követtünk.
Ez egyszerűen csodálatos.
Az ember azért is vallásos, mert tudja, Isten nélkül elképzelhetetlen és lehetetlen, hogy az anyagból szellemi lény, ember legyen. Máskülönben miből, honnan az élő sejt?
És akkor ott van maga Jézus Krisztus és az ő titokzatos teste, az egyház, ami megannyi baj és viszály ellenére sem bomlott fel. Ez csak az Úrnak köszönhető.
A vallásosság abban áll, hogy meg is vallod a hitedet: „(…) hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan”, olvasható Pál Timóteusnak írt második levelében. Ha így élsz, akkor tudod, hogy jóra tettél, mert senki és semmi nem tud megvédeni, a bajból kihozni, csak az, aki teremtett. Mert csak ő tudja, hogy ki is vagy te, milyen is vagy te valójában.
– Vannak korok, amikor nem annyira egyszerű vallásosnak lenni, ilyen volt a szocializmus is. Hogyan tudta az „átkosban” gyakorolni a hitét?
– Úgy, hogy nem foglalkoztunk politikával. Úgy akartunk kinézni és úgy akartunk játszani, mint a Beatles. Nem érdekeltek a komcsik. Persze egyszer-kétszer előfordult, hogy behívtak minket, megfenyegettek, de nagy hatást nem értek el.
Otthon, a családban viszont sokat beszéltünk ezekről a dolgokról. Alapból utáltuk a kommunistákat, mert a második világháborúban szovjetek lőtték le a dédnagyapámat, az üknagyapámat és még további három embert a családból.
Úgyhogy – akkori szóhasználattal élve – reakciósok voltunk.
Apám által a nemzeti, keresztény gondolat is hamar belém ivódott. Az íróasztala fölött kint volt a Trianon előtti ezeréves Magyar Királyság térképe, a Szűzanya és a Magyar Hiszekegy szövege is.
A később kiforrottá vált identitásom javarészt innen táplálkozik. Magyar és keresztény művész vagyok. Szeretem az országomat, a hazámat, nyelvemet, a hagyományainkat. Szeretek itt élni.
Ahogy régen mondták: magyar az, akinek fáj Trianon. Ilyen egyszerű. Senki nem magyarázta túl gyerekkoromban, hogy mi az a Trianon, de fájt. A dédi mondta, hogy „ó, kisfiam, elveszett minden ott, Trianonnál”. És ebben egyszerre volt valami tragikus, ugyanakkor felemelő érzés. Jó magyarnak lenni.
– Korábban azt olvastam Önről, hogy mindennap jár szentmisére. Ez igaz?
– Igen, persze. Nem lehet szentmise nélkül élni. Persze én könnyen beszélek, mert a Szentlélek megérintett. Vallom, hogy a szentmise nem csak hagyomány, hanem olyan csoda, amiben máshol nincs részed.
A templomban, az Oltáriszentségben jelen van Jézus Krisztus. Itt is itt van, mert most róla beszélünk, de az Eucharisztiában sűrűbben. Érzed, hogy beleborzongsz.
Ugyanakkor nem csak a templomban, a szentmisén kell imádkozni, hanem mindig és mindenhol, folyamatosan. Nem kell nagy dolgokat kérni, a lényeg, hogy amíg imádkozol, Istennel beszélgess.
A legjobb a dicsőíti ima, mert abból neked nincsen hasznod, nem kérsz, egész egyszerűen imádod az Istent.
Csodálatos élmény volt, amikor gyerekkoromban iskolázatlan, idős néniket láttam imádkozni. Nagyobb dolgot vittek véghez, mint Einstein, amikor megalkotta a relativitás elméletét. Hiszen az élő Istennel való közvetlen kapcsolat a legtöbb, amit egy ember elérhet ezen a Földön.
– A 2021-ben, Magyarországon megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak (NEK) Ön volt az egyik nagykövete, kampányarca. Hogy jött a felkérés?
– Nem akarok nagy szavakat használni, de a reveláció erejével hatott, ami történt. December közepén, a születésnapom környékén Máriaremetére mentem, és a délelőtti szentmise után az ottani Szent József-szobornál imádkoztam Szent Józsefhez, Isten anyjának jegyeséhez, aki a családdal és a munkával kapcsolatos dolgokban is nagy közbenjáró tud lenni.
Arra kértem, hadd kapjak valamilyen feladatot a következő évben esedékes Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kapcsán. Mondtam neki, bármit elvállalok, ha kell, söprök, mosogatok, énekelek.
Még aznap este fölhívott a menedzserem, hogy kerestek a NEK-től, azt szeretnék, ha az eseménysorozat arca lennék. Akkor még úgy volt, hogy csak egyedül leszek, de aztán a szervezők megtudták, hogy az 1938-as, ugyancsak Magyarországon tartott eucharisztikus világkongresszusnak az apostolok száma után tizenkét küldöttje volt, úgyhogy kerestek mellém még további tizenegy ismert embert.
Egy kocsiban utazva jártam az országot mások mellett Csókay professzorral és Böjte atyával. Nagyon szép pillanatok, órák, napok voltak ezek.
– Ferenc pápa is Magyarországra látogatott, a budapesti Hősök terén ő celebrálta a NEK zárómiséjét. Találkozott személyesen az egyházfővel?
– Felkértek, hogy lépjek fel vagy a nyitómise vagy a zárómise előtt. Mikor megtudtam, hogy az utóbbit Ferenc pápa celebrálja, az előbbit választottam. Ennek oka, hogy bár tisztelem, mert ő a pápa, Jézus földi helytartója, de ekkor már voltak olyan inkriminált kijelentései, melyek miatt távol tartottam magam a személyétől. Budapesten sem akartam találkozni vele. Nem az az ember vagyok, aki fogcsikorgatva elfogad olyan dolgokat, amikkel nem ért egyet.
Viszont utólag azt kell mondanom, hogy emberből és pápából is jelesre vizsgázott. Tisztelettel állt a magyar nemzethez és hazánk vezetőihez. Látszott rajta, hogy boldog, élvezi, hogy a karantén után végre emberek között lehet. Átölelte egész Budapestet, és Budapest is átölelte őt.
– Nem csak a pápának voltak – ahogyan Ön fogalmazott – inkriminált kijelentései, hanem gyakorlatilag az összes nyugati egyház liberális fordulaton ment keresztül. Mit gondol erről a jelenségről?
– Azt, hogy szörnyű. Főleg a német katolikus egyház és úgy en bloc a németek vesztették el a józan ítélőképességüket. A második világháború óta leszegett fejjel születnek a gyerekek. „Mea culpa, mea maxima culpa” – mondják, mint ha bármiféle felelősségük lenne a nagyapáik, dédapáik bűneiért.
Közvetlenül a háború után zsúfolásig megteltek a németországi templomok, pedig némelyiken tető sem volt, mert lebombázták. ’45 decemberében énekkórusok léptek fel a romos templomokban, dicsőítették Istent.
Ezzel szemben mi van ma? Kiürültek a templomok. A túlzott jólét ára, hogy az embernek mindene megvan, nincs szüksége semmire, nincs szüksége Istenre. Legalábbis így gondolja.
Van egy jó barátom, aki kulturális vonalon mozog. Ő mondta, hogy megy most Németországba, hogy a lebontás vagy felrobbantás előtt álló templomokból kimenekítsen mindent, amit csak tud. Hatszáz éves térdeplőket és szobrokat hoz Magyarországra, mert a németeknek már nem kell.
– Egyesek szerint a keresztény könnyűzene is a liberalizáció egyik megnyilvánulási formája, amit el kell utasítani; míg mások azt mondják, van, akit csak így lehet megszólítani, ezért szükség van rá. Ön zenészként és katolikusként mit gondol a keresztény könnyűzenéről?
– Legyen nyugodtan, de ne a templomban! A keresztény ember elfogadta, megszokta, hogy a szentmisén orgonaszó van. De nem tudta, nem tudtuk elfogadni, amikor Magyarországon beat miséket tartottak a ’60-as évek közepétől. Mentünk, kipróbáltuk, de nem tetszett, mert nem a templomba való. Kiveti a fal. Ugyanez igaz a gitárra vagy a vonósnégyesre is. A katolikus templom szakrális hely. Nem koncertekre és kultúrára van kitalálva, hanem arra, hogy Isten szavát halljuk, ott legyünk az átváltoztatásnál.
A tömjénezés sem azt a célt szolgálja, hogy Omega-koncerten érezzük magunkat, ahol menő a sok füst, hanem azt, hogy kiszakadjunk a profán világból és a lehető legmélyebben megéljük a szakralitást.
Éppen ezért nem jó, amikor bemennek zenekarok és a színészek a templomba. Könyörgöm, húsz méterrel arrébb ott van a kultúrház, ott kell fellépni, nem a templomban!
– Érik támadások azért, mert megvallja keresztény hitét?
– Persze. Az lenne a baj, ha nem érnének. Ezeket az ütéseket el kell viselni. Emlékezzünk rá, Pétert és Jánost is megkorbácsolták, mert megvallották Krisztust. S ők mégis boldogan, zsoltárokat énekelve viselték, hogy az igazság miatt szégyen, megvetés és fájdalom az osztályrészük.
– Mint arról már szó esett, keresztény hite mellett nemzeti elkötelezettségét is vállalja. Az R-GO-koncerteken visszatérő elem a Nagy-Magyarország szimbólum, illetve a Magyar Hiszekegy is gyakran elhangzik. Nem tart attól, hogy ezzel megosztja a rajongótáborát?
– Sokan figyelmeztettek már erre, de úgy gondolom, ez nem ennyire direktben történik. Meg hát a Ballag a katonánál adekvát, hogy rázod a zászlót. Eredetileg az első világháborúról írtam, de bármelyik másik fegyveres összecsapásról is szólhatna, hiszen bemutatja a háborúk értelmetlenségét. Ahogy a most zajló orosz-ukrán háború is teljesen értelmetlen, szláv testvérek ölik egymást egy, az amerikaiak érdekeit szolgáló polgárháborúban. Viszont ez már más téma.
Visszatérve az eredeti kérdésre, persze, előfordulnak beszólások, néha megkapom, hogy minek rázom a zászlót, mit magyarkodom.
De könyörgöm, eleve mit jelent az, hogy magyarkodni? Az amerikaiaknak még a gatyájuk is nemzeti színű, a franciák feltalálták a sovinizmust, mi, magyarok meg nem lehetünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk?
– Dúró Dóra, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője régóta szorgalmazta az ún. szívhang-törvény megalkotását, melynek lényege, hogy mielőtt az anya az abortuszról dönt, meg kell hallgatnia a gyermeke szívhangját. Szeptemberben ezt a javaslatot a kormány is felkarolta, Pintér Sándor belügyminiszter rendeletet hozott arról, hogy az orvosnak minden esetben „egyértelműen azonosítható módon be kell mutatnia magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt” a várandós nőnek. Ön katolikusként felteszem, életvédő is. Hogyan értékeli ezt a rendeletet?
– Csodálatos. Nagy köszönet érte Dúró Dórának és a kormánynak. Ha évente csak egy anyuka döntését változtatja meg, hogy meghallgatta gyermeke szívhangját, már megérte.
Az abortusz gyilkosság, méghozzá annak minősített esete. Ott van benned egy élet, aminek Isten már lelket is adott. Egy piciny gyermek, aki nem tud védekezni, nem tudja kinyitni a száját, mert még nem bújt ki az anya hasából.
A liberálisok azt mondják, az ő testük, az ő döntésük. Ez nem igaz, mert a magzatgyermek külön személy, Isten teremtménye. Nem egy daganat.
Nekem egyébként van egy alapítványom, az Alapítvány a Magzati Élet Védelméért, amit még a ’90-es évek elején hoztam létre Dr. Török Miklós nemzetközi hírű orvosprofesszorral azért, hogy minél kevesebb abortusz történjen Magyarországon.
– Kétségtelen, hogy a szívhang-rendelet fontos lépés volt az életvédelem területén folytatott harcban, ugyanakkor a magyar abortusztörvény európai viszonylatban még mindig liberálisnak számít. Mindezt úgy, hogy az Alaptörvény kimondja: az emberi életet a fogantatástól kezdve védeni kell. Ön szerint milyen további lépéseket lehetne tenni az abortuszok számának visszaszorítására?
– Be kell vinni a parlamentbe ezt a kérdést, és szavazni kell róla.
Nyilván sikamlós téma, de úgy gondolom, akkor lesz itt jó világ, ha az ilyen kérdéseket is felvállaljuk, hiszen Isten előtt nincsenek tabuk.
Be kell vinni a parlamentbe, föl kell terjeszteni, el kell fogadtatni. Ennyire egyszerű.
Akinek meg nem tetszik, védekezzen. Nem kötelező teherbe esni.
– Ugyancsak relatíve aktuális közéleti téma Budaházy György ügye, aki társaival együtt már több mint 13 éve várja a jogerős bírósági döntést. Ráadásul az eljárás tele van visszáságokkal, az elsőfokú ítélet pedig – teljesen abszurd módon – a terrorizmus tényállását állapította meg. Október 23-a előtt létrejött a Budaházy Bizottság az Igazságtételért, melyhez más ismert közéleti szereplőkhöz hasonlóan Ön is csatlakozott. Miért tartotta fontosnak, hogy aláírja ezt a kezdeményezést?
– Először is azért, mert Csókay András barátom fölhívott, hogy létrejött ez a bizottság, illetve – mivel én már homályosan emlékeztem a konkrét ügyre – röviden felvázolta, hogy mivel vádolják Budaházyékat és hogy milyen régóta tart a kálváriájuk.
Ezt én összevetettem azzal, hogy mindeközben a 2006-os rendőrterror felelősei és végrehajtói szabadon flangálhatnak az utcán, és úgy döntöttem, hogy támogatásomról biztosítom Budaházy Györgyöt és társait.
A magyar igazságszolgáltatás szégyene, ami velük történik.
– Az elmúlt években sokkal píszibb lett a világ, és ha egy újhullámos feminista fejével gondolkodnék, akkor a „gida-jelenséget” (fiatal, csinos lányok táncolnak, énekelnek a színpadon) tarthatnám szexistának. Kapott már ilyen jellegű kritikát?
– Nem, de nem is érdekelne. Van egy régi magyar mondás, miszerint mindenki a saját háza előtt söprögessen. De ide citálhatnám Jézust is, aki a Szentírásban arról beszél, hogy míg a másik szemében a szálkát is meglátjuk, a magunkéban a gerendát sem. Ez az alap. Mindenki foglalkozzon a maga dolgával.
Nem akarok mindenkinek megfelelni, nem érdekelnek a lájkok. Nincs is személyes Facebook-oldalam. A zenekarnak is csak azért van, mert a mai világban egyszerűen muszáj.
– Végezetül engedje meg, hogy a jövőbeli terveiről kérdezzem. Van olyan dolog – akár a zenében, akár az élet más területén-, amit még mindenképpen el szeretne érni?
– Bakancslistám nincs, ugyanakkor dolgozom egy új musicalen, illetve az R-GO-val kapcsolatban is vannak még terveim. Amíg a közönség szeret minket, addig van jövője a zenekarnak, addig csináljuk.
Boldog vagyok, nem sietek sehova, mindent ugyanolyan elánnal csinálok, mint régen. Továbbra is örömforrás minden koncert, dal, futam és gyakorlás.
Hálás vagyok a Jóistennek, hogy ilyen életet adott nekem!
Kiemelt fotó: Cavalli Mátyás/Magyar Jelen
A Twitter– és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
